Verebestől Pintérig, arany a Tarsolyban

T. SZABÓ GÁBORT. SZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2013.06.05. 16:16
null
A jelen és a múlt találkozása Győrben: Pintér Attila (balra) és Verebes József (Fotó: NS-archív)
Véget ért a labdarúgó NB I 2012–2013-as idénye, a bajnokságot a Győri ETO FC nyerte meg. A szezonra visszatekintő sorozatunkban ezúttal történelmi kalandozásban lehet részünk: kétrészes cikkünkben a győri zöld-fehérek korábbi nagy sikereit elevenítjük fel. A második részben a Verebes-korszak óta eltelt három évtizeddel foglalkozunk. Futballtörténelmi lecke – nem csak ETO-szurkolóknak.

A „MÁGUS" UTÁNI SZŰKEBB ESZTENDŐK

Verebes József öt érem (két arany, két ezüst és egy bronz) megszerzése után, 1986 nyarán távozott a Rába ETO-tól, és augusztus végén a bajnokságot Both József irányításával, két vereséggel kezdő MTK-VM kispadjára ült le, amellyel aztán az év végén bajnoki címet ünnepelhetett.

A Rába ETO új vezetőedzője a ZTE-nél szép sikereket elért Gellei Imre lett, aki nehéz örökséget vett át, hiszen azt várták tőle, hogy az ETO-t továbbra is az élmezőnyben tartja. S bár kétségtelen, hogy az 1983-as bajnokcsapatból a teljes csatársor, azaz Szabó Ottó, Szentes Lázár, Hajszán Gyula, valamint Csonka Gyula, Hlagyvik Gábor, Rezi Lajos, Szijártó László és Turbék István ott volt ekkor a keretben, ráadásul olyan jó futballisták is az ETO-t erősítették, mint Melis Béla, Menyhárt Ernő, Preszeller Tamás, Rubold Péter, vagy két tehetséges fiatal, Rugovics Vendel és Somogyi József, azért ez az alakulat már korántsem volt olyan erős, mint a bajnokcsapat.

Ráadásul az aranyérmes együttes eszének, szívének, motorjának számító Hannich, Póczik, Burcsa középpályássor tagjaiból ekkorra már egyedül az Antwerpentől visszatérő, de súlyos sérülése után lábadozó (majd pályafutását hamarosan be is fejező) Póczik József maradt hírmondónak. Burcsa Győző 1984-ben visszatért a Videotonhoz, Hannich Péter pedig éppen 1986 nyarán szerződhetett külföldre, a francia Nancyhoz.

Az ETO ugyan 1–0-s győzelemmel kezdett a Vasas otthonában, és akadt néhány jó meccse (a Békéscsabát például 6–1-re megverte), ám nem jöttek az eredmények, sérülések is hátráltatták a munkát, és amikor az őszi utolsó fordulóban, a Verebes-féle MTK-VM-től otthon 3–2-re kikapott, visszacsúszott a 13. pozícióba, s ugyanúgy 11 pontja volt, mint a már kiesőhelyen szerénykedő Siófoknak. Fél év alatt bronzérmes csapatból kiesés ellen küzdő együttessé alakult át a Rába...

A tavaszi szezont három döntetlennel kezdte az ETO, ezután edzőváltás történt: Gellei Imre helyett Győrfi László vette át a csapat irányítását. Az elején még döcögött a szekér, a 24. forduló után a 14. helyen állt a gárda, de a Fradi elleni 4–1-es siker nagyot lendített a győrieken, a szezon végére összeállt a csapat: az utolsó hat meccsen ötször győzött, míg a bajnok MTK-val ikszelt, s a jó hajrának köszönhetően a 10. helyen zárta a bajnokságot.

A lendület kitartott a következő, 1987–1988-as idényre is, olyannyira, hogy a 6. forduló után veretlenül vezette a tabellát az ETO, és az őszt – a későbbi bajnok Bp. Honvéd mögött – a második helyen zárta. Rutinos, nagynevű játékosok érkeztek a Rábához, a nyáron Csongrádi Ferenc és Májer Lajos a Videotontól jött, míg a télen visszatért Győrbe a korábbi sikercsapat két tagja, Kovács László kapus és Hannich Péter. A tavasszal jó ideig tartotta a lépést a kispestiekkel a gárda, ám a végén lemaradt a dobogóról, és a 4. helyen zárt.

A következő kiírásban is az élmezőnyben, méghozzá az 5. helyen végzett az ekkor már Haász Sándor irányította győri csapat, aztán meglehetősen ínséges időszak következett a Rába partján: a felvidéki Pecze Károly irányításával egy borzalmas őszt (15. hely) és egy lényegesen jobb tavaszt produkált az együttes, amely az 1989–1990-es szezont a 12. helyen zárta, így épphogy elkerülte a kiesés elleni osztályozót.

Az azt követő kiírásban – az ősszel Peczével, a tavasszal a klub korábbi játékosával, Glázer Róberttel a kispadon – 11. lett, majd újabb középszerű szezon jött, újabb 11. hellyel, és ismételten téli edzőváltással: Glázert az őszi idény végeztével Szentes Lázár váltotta. Ekkorra már senki sem maradt a tíz évvel korábbi bajnokcsapatból (bár Hajszán Gyula két évvel később visszatért a klubhoz), ellenben több fiatal játékos – Herczeg Miklós, Korsós Attila, Lakos Pál és a Veszprémből igazolt kapus, Végh Zoltán – kezdte bontogatni szárnyait.

Az edzőkeringő és az eredménytelenség tovább folytatódott: az 1992–1993-as szezonban az ősszel Tornyi Barnabás irányította az együttest, amely hétmeccses nyeretlen szériával rajtolt, és a 13. helyen telelt, majd a téli szünetben visszatért a városba Verebes József – és játékosként ideigazolt Pintér Attila, aki ekkortól egy csapatban futballozott mostani edzőkollégájával, Csertői Auréllal, akitől tavaly márciusban átvette az ETO irányítását –, és a Mágussal feljött a 9. helyre a csapat.

Verebes maradt a következő évre is, és az ETO-szurkolóknak megint egyre több sikerélményben volt részük. Érkezett Kuttor Attila, majd visszatért Hajszán Gyula, a támadók közül Csertői Aurél és Klausz László egyre gólerősebben futballozott, és az évekig csak botladozó ETO ezúttal az élmezőnyben kötött ki: a szezont a Vác, Kispest, Békéscsaba, Ferencváros négyes mögött az ötödik helyen zárta. Használt a „verebesi mágia", és ekkor sokan úgy gondolták Győrben, hogy ismét felfelé visz az ETO útja.

CSAK AZ ÁTSZERVEZÉS MENTETTE MEG AZ ETO-T A KIESÉSTŐL

Ám nem így történt, és a következő időszakban régen látott mélységbe süllyedt a csapat. Az 1994–1995-ös szezonban a gyengére sikerült őszi szereplés (13. hely) után Verebes József távozott az ETO-tól, helyét Győrfi László foglalta el. Vele feljött a gárda a 11. helyre, és csak azért nem előbbre, mert a Győr–BVSC találkozón (1–3) a megsérült Végh Zoltán helyére beállt Bíró Béla jogosulatlanul szerepelt – ugyanis a tartalékmérkőzésen kiállították, és addig nem léphetett volna pályára, amíg a fegyelmi tárgyalást megtartják –, így a zöld-fehérektől három pontot levontak.

Ám ennél is történt rosszabb az ETO-val, az 1995–1996-os szezonban ugyanis a csapat a 15., azaz kieső helyen végzett, és az eredeti versenykiírás szerint búcsúznia kellett volna az élvonaltól...

A szezont új vezetőséggel és az eddigi edzővel, Győrfi Lászlóval kezdő ETO a 10. forduló után a 12. helyen tanyázott, ekkor jött a már megszokott edzőváltás, és Póczik József vette át a csapat irányítását. Vele sem javult a teljesítmény, sőt az ETO előbb beleszaladt az MTK otthonában egy 8–2-es zakóba, majd a téli „nagytakarítás" – távozott Bíró Béla, Bordás Csaba, Hámori Ferenc, Herczeg Miklós, Ivanics László, Jakab Csaba, Kövecses Tamás, Vasile Miriuta, Pető Tamás; érkezett Véber György, Urbán Flórián, Sulejman Demollari, Gheorge Dumitrescu, Danut Oprea, majd a tavaszi szezon közben Cseke István, Hungler Gábor, Daniel Iftodi, Ilie Lazar és Puglits Gábor – után három vereséggel kezdte a tavaszi szezont, így Póczik helyére Haász Sándor ült le a kispadra. Ő sem tudta azonban megállítani a mélyrepülést, és végül a 15. helyen végzett az ETO. A Nemzeti Sport elemzésében megállapította, hogy tíz év alatt (1986-tól számítva) tizenegy edző irányította a csapatot, és ez alatt az idő alatt 126 labdarúgó viselte az ETO mezét – ebben a szezonban 39! Nem véletlen, hogy idáig jutott a gárda, és nem egy idény alatt süllyedt ilyen mélyre, hanem több év „áldozatos munkájával".

Ennek a szezonnak volt pozitívuma is, hiszen jó pár tehetséges fiatal bemutatkozott az NB I-ben: ekkor játszott először élvonalbeli mérkőzést Böjte Attila, Fehér Miklós, Ferenczi István és Füzi Ákos. És hogy ne rögtön kieséssel végződjön a debütálásuk, arról az MLSZ gondoskodott, ám ebben volt némi szerepe a Nemzeti Sportnak is. Ugyanis a bajnokság hajrájában, amikor már látszott, hogy két nagy múltú vidéki bázis, Győr és Pécs labdarúgócsapata óriási bajban van, megindult a „mentsük meg az ETO-t és a PMFC-t" akció, és lapunk is több cikkben foglalkozott a létszámemelés gondolatával, annak indokoltságával.

S mert az MLSZ úgy vélte, hogy hátrányos helyzetbe senkit nem hoz, ha az eredeti kiírással ellentétben mégsem lesz egyenesen kieső csapat, és 16-ról 18-ra emeli az NB I létszámát, ezért bátran meghozta ezt a döntést – néhány nappal a bajnokság vége után!

Így aztán nemcsak a 13. helyezett Fehérvár és a 14. helyen végzett Békéscsaba, hanem az eredetileg kieső helyen zárt Győr és Pécs is osztályozót játszott, méghozzá az NB II két csoportjának ezüst- és bronzérmesével. Az ETO pedig megmenekült a szégyentől, az első meccsen odahaza 2–0-ra legyőzte a Matáv SC Sopront, majd a visszavágón – a kétszer 15 perces hosszabbításban szerzett góllal – csak 2–1-re kapott ki tőle, így bennmaradt az NB I-ben (csupán a tények kedvéért: a Fehérvár a Diósgyőr elleni, a Békéscsaba a Kaposvár elleni, míg a Pécs – tizenegyesekkel... – a Tiszakécske elleni osztályozós párharcot nyerte meg, így valamennyi NB I-es együttes elkerülte a kiesést).

ÚJRA LÁTVÁNYOS FUTBALL AZ ETO-STADIONBAN – CSABAI SEGÍTSÉGGEL

Ha már úgy hozta a sors, hogy megúszta a Győr a kiesést, akkor a vezetők próbáltak erősíteni, és első lépésként a „fél" Békéscsabát átigazolták. 1996 nyarán érkezett Győrbe Csató János, Csató Sándor, Fodor Tibor, Mracskó Mihály, Szarvas János és Zahorán Zoltán. A légiósok többségét elküldték, és csak egy külföldit hoztak a nyáron: Claudiu Salageant. Kiesési gondjai egyáltalán nem voltak az együttesnek, a szezon nagy részében a 8-9. hely környékén tanyázott, ám ez az idény sem múlt el edzőváltás nélkül: a 19. forduló után felmentették megbízatása alól Haász Sándort, és a klub 1963-as bajnokcsapatának tagját, az addig szakmai elnökhelyettesként dolgozó Keglovich Lászlót nevezték ki vezetőedzőnek. Az ETO végül a 9. helyen végzett, és leginkább a Fradi elleni Üllői úti meccs miatt maradt emlékezetes ez az idénye (lásd keretes írásunkat!).

FUTBALLMAGYAR-ORSZÁG

Az őszi15. fordulóban, az FTC–ETO mérkőzés vége felé Szergej Kuznyecovot becserélték a hazaiak, így a Fradiban egyszerre négy légiós volt a pályán – az akkori szabályok szerint maximum három külföldi állampolgár játszhatott egyszerre egy csapatban. A Győr annak rendje és módja szerint jogosulatlan játék miatt meg is óvta a 3–2-re elvesztett mérkőzést, ám – miután fellángolt a vita a „kit tekintünk futballmagyarnak" témakörben –, végül a győriek nem kapták meg a három pontot, az MLSZ fellebbviteli bizottsága ugyanis úgy döntött, hogy bár a 89. percben becserélt Kuznyecov jogosulatlanul szerepelt, de játéka nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét (videón megnézték, hogy nem is ért talán labdához...), így a pályán elért eredményt hagyták jóvá.

1997 nyarán újabb edzőváltás történt, de a szakmai struktúra is megváltozott az ETO-nál. Szakmai igazgatót neveztek ki a futballcsapat élére, méghozzá Bicskei Bertalant – majd 1998 márciusában, amikor Bicskei szövetségi kapitány lett, az MTK-tól menesztett Garami József vette át a szakmai igazgatói teendőket Győrben –, a vezetőedző pedig a 35 esztendős (Csató Sándornál és Szarvas Jánosnál csupán három évvel idősebb) Reszeli Soós István lett, aki az azt megelőző szezonban az NB II-es Paksi Atomerőmű csapatát irányította. Ő csábította el Paksról Vayer Gábort, aki kifejezetten jó igazolásnak bizonyult.

Az ETO a rajton szerény 2000 néző előtt 2–1-re legyőzte a ZTE-t, majd nyert Vácon és remek mérkőzésen Újpesten, így a második hazai meccsen már 8000-en buzdították a csapatot az ETO-stadionban. A 3–4–3-as rendszerben játszó, a támadófutballt erőltetve bátran és látványosan futballozó csapat hamar maga mellé állította a közönséget, pláne azután, hogy a bajnoki címvédő MTK otthonában nagyszerű meccsen 4–2-re győzött. Mracskó bombagólját máig nem felejtik, akik látták...

1997 ŐSZ: MTK–GYŐRI ETO 2–4 – MRACSKÓ BOMBÁJA 1.40-NÉL

A Fodor (Szarvas), Fehér M. (Ferenczi), Vayer csatársor szépen termelte a gólokat, a csapat hét győzelemmel kezdett, az első 12 körben veretlen maradt, és az 5. fordulótól a 20.-ig az első helyen állt. A hazai nézőszám 10 ezer fölé ugrott, az ETO egyre jobb meccseket játszott, drága kollégánk, az azóta már elhunyt Havasréti Béla bácsi pedig tudósításaiban nem győzte a 7-eseket, 8-asokat osztogatni a győri játékosoknak.

A tavaszi szezon már nem sikerült olyan kiválóra, mint az őszi, becsúszott jó pár bosszantó vereség, és az ETO lecsúszott a dobogóról, az Újpest, a Ferencváros és a Vasas mögött a 4. helyen végzett – de így is a vidék legjobbja lett.

A következő (1998–1999-es) kiírásban ismét a dobogó elérése volt a céljuk a győri zöld-fehéreknek, és megint a tavaszi szereplésen úszott el az éremszerzés. A mezőnyből kiemelkedő MTK mögött tizenöt fordulón keresztül a második helyen állt az ETO, az első 16 fordulóban csupán egyszer kapott ki, közben az Újpestet 14 ezer néző előtt 3–1-re, a Diósgyőrt 15 ezres publikum előtt, remek meccsen 5–4-re verte meg Győrben. Tavasszal azonban jött egy rossz széria – hét mérkőzésen keresztül nem tudott nyerni a csapat –, s megint be kellett érnie a 4. hellyel, ezúttal az MTK, az FTC és az Újpest előzte meg az ETO-t.

CSODAMECCS 1998 ŐSZÉRŐL: ETO–DIÓSGYŐR 5–4!

1999 nyarán Reszeli Soós István távozott Győrből, helyére a korábban a III. Kerületi TVE-t, majd a Szeged FC-t élvonalba vezető Gergely Károly került vezetőedzőnek, a szakmai igazgató továbbra is Garami József maradt. A jó rajt (egy iksz, két győzelem, második hely) után nem jöttek az eredmények, és amikor a 10. fordulóban Nagykanizsán kikapott a csapat, az elnökség felmentette tisztségéből Gergelyt, és Garami József szakmai igazgatót bízta meg a vezetőedzői teendők ellátásával.

Ebben a szezonban a 8. helyen végzett az ETO, míg egy évvel később, az átszervezés és létszámcsökkentés után kialakult 12 csapatos mezőnyben – továbbra is Garami irányításával – a 4. helyen zárt, ami azért is számított remek eredménynek, mert időközben sötét fellegek jelentek meg az ETO-stadion fölött.

2001 februárjában a Rába Rt. kommunikációs igazgatója bejelentette, hogy a vállalat kivonul a labdarúgásból, és értékesíti az ETO FC Kft.-ben lévő üzletrészét, valamint a stadiont. Néhány nappal később a játékosok levelet írtak Horváth Gábornak, a hivatásos labdarúgó-szakszervezet főtitkárának, és kérték, hogy szólítsa fel a vezetőséget a januári bérek, valamint a szeptembertől járó prémiumok kifizetésére. A kassza azonban kiürült, a klubot működtető gazdasági társaság a csőd szélén táncolt...

... ÉS EKKOR A GYŐRI „DJ" FELTETTE A „TARSOLY-LEMEZT"

2001. május 5-én aztán forradalmi változás történt a 97 esztendős ETO életében, új tulajdonosa lett a csapatnak: Tarsoly Csaba, a Questor csoport elnök-vezérigazgatója a Rábától megvette a klubot és a stadiont a mellette lévő területekkel együtt, és megkezdte egy új, eredményes futballklub kialakítását.

Első lépéseinek egyikeként nem hosszabbította meg Garami József lejáró szerződését, majd június végén az FTC legendáját, Varga Zoltánt nevezte ki az új vezetőedzőnek, segítője Hannich Péter és Emir Dzsinovics lett. Július 14-én bejelentették, hogy a csapatot működtető kft. részvénytársasággá alakul át, és a törzstőkét – a stadion vagyonértékével együtt – egymilliárd forintra emelték.

Gazdaságilag sikerült két-három év alatt konszolidálni az ETO-t működtető társaságot, a csapat azonban eleinte roppant gyengén szerepelt. A tragikus rajt után Varga Zoltán a juniorcsapathoz irányította Molnár Levente kapust és Mracskó Mihályt, valamint Hanninch Péter pályaedzőt, majd két napra felmentette az edzések látogatása alól Vayer Gábort. A vereségek miatt a szurkolók több meccs után is tüntettek, és Varga Zoltán leváltását követelték, végül a 10. forduló, a Vasas elleni hazai 3–2-es vereség után közös megegyezéssel szerződést bontottak Vargával és Dzsinoviccsal, és az utolsó helyen álló ETO vezetőedzője Tamási Zsolt lett. Ő pedig rehabilitálta a tartalékokhoz „száműzött" labdarúgókat. A csapat a 20. fordulóban elmozdult a kieső helyről, és a 10. pozícióban végzett.

A következő években a középszer jellemezte az együttest, néhány jobb idénnyel, és a 2007-es mélyponttal.

2002 őszén Tamási Zsolttal egész jól szerepelt a csapat, sokáig a 2-3. helyen állt, végül ötödikként zárta a félévet. 2003 januárjában Tarsoly Csaba visszahívta Varga Zoltánt Győrbe, ezúttal szakmai ügyvezető igazgatónak. Tamási távozott – elmondása szerint nem tudott kijönni Vargával –, hivatalosan az addigi másodedzőt, Csertői Aurélt nevezték ki vezetőedzőnek, de a gyakorlatban Varga irányított, ő meccselt, cserélt, nyilatkozott, s az ETO a 6. helyen zárta szezont.

2003 nyarán bejelentették, hogy Varga Zoltán vezetőedzőként irányítja tovább a gárdát, de az ötödik fordulót követően, miután a Magyar Kupában a 16 közé jutásért kiesett az ETO az MTK fiókcsapatának számító Bodajk FC otthonában, Varga elköszönt a klubtól, helyét Kiprich József foglalta el, majd őt decemberben az addigi szakmai igazgató, Reszeli Soós István váltotta. Kifejezetten rossz szezonja volt az ETO-nak – pedig az ősszel Miriuta „Laci" is itt játszott –, az alapszakaszt a 10. helyen zárta, így a rájátszásban az alsóházban szerepelt, és ott sem villogott: a 24. fordulóban még a kiesést jelentő 11. helyen állt, ám aztán sikerült megelőznie a Békéscsabát, és végül tizedikként bent maradt az NB I-ben.

Ebben az esztendőben ünnepelte alapításának 100. évfordulóját a klub, a centenáriumra a Bayern Münchent hívták meg, és 2004. május 18-án a győri stadionban az ETO 4–1-re kikapott a bajoroktól. Nem ez a vereség volt fájó – hiszen ez csupán gálameccs volt –, hanem az együttes rendkívül gyenge bajnoki szereplése. Pedig ekkor már a gazdasági feltételek adottak voltak ahhoz, hogy nagy csapat alakuljon ki Győrben...

Hullámvasútra szállt fel az ETO, jobb és rosszabb szezonok váltották egymást: a 2004–2005-ös kiírásban, Reszeli Soós István irányításával az 5. helyen végzett, úgy, hogy két körrel a vége előtt még második volt, ám a 29. fordulóban 4–1-re kikapott Újpesten, így elúszott a dobogó – a DVSC mellett a Fradi, az MTK és az Újpest is megelőzte az ETO-t. Ez az idény arról is nevezetes, hogy 2004 nyarán az ETO-hoz igazolt Szasa Sztevanovics, a mostani bajnokcsapatból a szerb kapus játszik legrégebben a győriek felnőtt együttesében. Ekkor kezdték el bontani az 1977-ben átadott „régi" stadiont, első ütemben a klubházat tüntették el.

A következő bajnokságban ismét edzőcsere történt Győrben, Reszeli Soóst a téli szünetben Csank János váltotta, végül a 16 csapatos bajnokságban a 9. helyen végeztek a zöld-fehérek.

Új év, új remények. Pajkos Jánossal kezdte a szezont az ETO, amely a stadion építése miatt áprilisig a DAC-pályán, Gyirmóton, illetve a kiemelt kockázatú meccseken Tatabányán fogadta ellenfeleit. Ennek ellenére otthon egész jól szerepelt az együttes, idegenben viszont mindössze egy meccset nyert meg. Pajkos a 16. fordulót követően – miután az előző hét bajnokin csupán öt pontot gyűjtött a csapat – lemondott, egy meccsre Reszeli Soós István ugrott be, majd tavasszal Klement István vette át a csapat irányítását. Április 7-től már a félkész ETO Parkban fogadhatta ellenfeleit a gárda, amely a záró forduló előtt a 14. helyen állt, ugyanannyi ponttal, mint a kieső PMFC. Az utolsó játéknapon aztán 4–0-ra legyőzte a DVTK-t, így ezúttal is megmenekült a kieséstől – ez volt a Tarsoly-éra egyik mélypontja. Apró szépségtapasz, hogy a gólkirályi címet az ETO csatára, Bajzát Péter hódította el 18 találattal.

HUSZONKÉT ÉV UTÁN ÚJRA ÉREM!

2007-et írtunk ekkor, hat éve vette át a klub irányítását Tarsoly Csaba, aki rendbe tette a gazdasági hátteret, elkezdte építtetni az új stadiont, sőt 2007 januárjától megkezdte működését a klub utánpótlás-akadémiája, a Fehér Miklós Labdarúgó Kollégium.

A labdarúgócsapat viszont a hat év alatt semmilyen trófeát nem nyert, még érmet sem szerzett, sőt többször a kiesés ellen küzdött, éppen csak bent maradt. A vezetőség nem mindig állt a helyzet magaslatán, finoman fogalmazva akadtak melléfogások. A koncepció olykor évente változott, előbb légiósok tucatjai (vagy inkább tucatlégiósok?) érkeztek a klubhoz, amikor ez nem jött be, akkor magyar játékosokkal, sőt saját nevelésű fiatalokkal próbálkoztak, de ez sem hozott eredményt. Pedig a gazdasági konszolidáció után, mondjuk 2004-től az anyagi lehetőségek adottak voltak ahhoz, hogy bajnokesélyes csapata legyen Győrnek – mégsem lett.

2007 nyarán aztán megmozdult valami, Egervári Sándort nevezték ki vezetőedzőnek, és a Kuvaitból hazatérő szakember – aki korábban több klubnál (BVSC, MTK, Dunaferr) is bizonyított, az MTK-val két, az újvárosiakkal egy bajnoki címet szerzett – Győrben is jó munkát végzett: a csapat folyamatosan fejlődött, egyre feljebb lépett a táblázaton, sőt a 23. fordulóban már csak egy ponttal állt a listavezető (és majd bajnok) MTK mögött. Ekkor jött egy kis hullámvölgy, sőt úgy tűnt, hogy leszorul a dobogóról is az ETO, ám a hajrában elért három győzelem (Újpest, Vasas, Diósgyőr) után befutott a harmadik helyre, és 22 év szünet után érmet szerzett a bajnokságban.

Ráadásul – ha nem számítunk két Intertotó-szereplést – több mint két évtized után ismét kiléphetett a nemzetközi porondra, és az UEFA-kupában a grúz Zesztafoni kiverése után a selejtező második fordulójában a német VfB Stuttgarttal került össze, amelytől kettős vereséggel búcsúzott.

A nemzetközi szereplésre ráment a csapat őszi szezonja, 15 forduló után csupán a 13. helyen állt az együttes, de olyan szoros volt a középmezőny, hogy mindössze hat ponttal volt lemaradva a 4. pozíciótól. Nem tűnt tragikusnak a helyzet, ennek ellenére december elején Egervári Sándort menesztették, helyére Dragoljub Bekvalacot szerződtették, akivel végül a középmezőnyben, a 8. helyen zárt az ETO – Bajzát Péter (20 góllal) pedig ismét gólkirály lett!

A szerb mester a 2009–2010-es szezon első mérkőzése előtt, integetve búcsúzott el az ETO Parkban a győri szurkolóktól, az Újpest elleni találkozón ugyanis már a nyáron szerződtetett Pintér Attila ült a kispadon. A salgótarjáni születésű szakember edzőként korábban bajnokságot és Magyar Kupát nyert a Ferencvárossal (2004), majd kupagyőztes lett a Matáv FC Sopronnal (2005), és Győrben is nagy ambícióval vágott neki a munkának.

Első szezonjában bronzérmet szerzett a csapattal (csak a DVSC és a Videoton előzte meg az ETO-t), a következő kiírásban viszont a 18. forduló után – a Vasas elleni hazai 1–0-s zakót követően – távozott, helyét Csertői Aurél vette át. A gyengébb őszi szereplésnek az volt az oka, hogy az ETO júliusban és augusztusban nemzetközi kupakötelezettségének tett eleget, és az Európa-ligában nagyszerűen menetelt – de ez egyben rendkívül megterhelő is volt. A selejtezőben búcsúztatta az FC Nitrát, az Atiraut, az igen jó erőkből álló francia Montpellier-t, a csoportkörbe jutásért zajló utolsó körben azonban kettős vereséggel kiesett a Dinamo Zagrebtől.

A nemzetközi kupaszereplésre tehát ráment az ETO ősze, és mivel a 2011 tavaszi rajt sem úgy sikerült, ahogy Pintér Attila elképzelte, a vezetőedző átadta a helyét Csertői Aurélnak, vagy ahogy Tarsoly Csaba nemrégiben fogalmazott:egy évig fizetés nélküli szabadságra küldték őt.

SZENZÁCIÓS TOVÁBBJUTÁS MONTPELLIER-BEN

2011 márciusában tehát Csertői Aurél vette át az akkor 10. helyen álló ETO-t, s egy pozíciót tudott javítani a csapat helyezésén (9.). A 2011–2012-es bajnokságnak Csertőivel vágott neki a Rába-parti együttes, és kiválóan kezdett, hiszen első hét meccsét megnyerte, sokáig tartotta a lépést a Debrecennel, ám a téli szünetre négypontos hátrányba került a Lokival szemben, de öt ponttal vezetett a 3. helyen álló Videoton előtt.

A tavaszi első fordulóban csupán 1–1-et játszott Szombathelyen, ezt pedig edzőváltás követte: Tarsoly Csaba visszahívta Pintér Attilát, akit 2012. március 6-án kinevezett vezetőedzőnek.

Pintér a Siófok 4–1-es legyőzésével kezdett, hét fordulón át veretlen volt az ETO-val, ám egy hullámvölgy – vereség sorozatban a KTE-től, a DVSC-től és a Videotontól – után a csapat lecsúszott a második helyről, és végül harmadikként zárt.

És ezzel el is jutottunk a mostani bajnoksághoz: a 4–1-es debreceni zakóval és a Haladás elleni, 1–1-es otthoni döntetlennel nyitó ETO 22 mérkőzésből álló veretlenségi sorozatot felépítve, nagy fölénnyel – a második helyezett Videotonra tíz pontot verve – megnyerte az NB I küzdelmeit! Ráadásul a Magyar Kupában is a döntőig menetelt, igaz, a fináléban kikapott a DVSC-től.

Ötven évvel az első, harminc évvel a harmadik bajnoki cím után, Tarsoly Csaba szerepvállalásának 13. esztendejében újabb bajnoki aranyérmet ünnepelhetett a győri klub.

Az ETO így immár négyszeres bajnok, az érmesek örökranglistáján a Ferencváros, az MTK, az Újpest, a Honvéd, a Vasas és a Debrecen mögé feljött a hetedik helyre.

Mi más lehet a célja, mint a következő években még feljebb araszolni ezen a listán.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik