„Pintér visszahozatala? Egy évig fizetés nélküli szabadságon volt…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.13. 11:05
null
Óriási volt az ünneplés a győri siker után (Fotó: Czerkl Gábor)
Hatalmas a jókedv Győrben. Egy nappal azután, hogy a női kézilabdacsapat megnyerte a Bajnokok Ligáját, a futballcsapat is megszerezte a bajnoki címet. A klub tulajdonosa, Tarsoly Csaba elmondta, az első három éve azzal telt, hogy az egyesületet rendbe tette, de azt is elismerte, hogy néha bizony hibázott. Palotai Károly, az ETO egykori legendás labdarúgója azt hitte, hogy pár fordulót még várniuk kell a bajnokavatásra.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Tarsoly Csaba, a Győri ETO tulajdonosa eleinte csak a hátsó sorban foglalt helyet, majd újságírói kérésre a főasztalhoz ült, Pintér Attila mellé. A kérést kérdés követte: hogyan érezte magát a dicsőséges pillanatban?

„Tizenkét éve vagyok itt, ami hosszú, de más szemszögből nézve röpke idő – mondta Tarsoly Csaba. – Amikor Győrbe kerültem, több hajam volt, mint most… Természetesen mindannyian nagyon vágytunk már erre a sikerre. Ám hogy őszinte legyek, a kezdetek kezdetén nyugodt, kiegyensúlyozott, mosolygós fiú voltam, mára vehemens ember lettem, egyvalamit nem szeretek ugyanis, az igazságtalanságot. Éppen ezért…”

PALOTAI: AZT HITTEM, HOGY PÁR FORDULÓT MÉG VÁRNI KELL
Palotai Károly, az ETO egykori legendás labdarúgója, majd FIFA-játékvezető: – Úgy gondoltam, hogy még egy-két fordulót várni kell a bajnokavatásra, de örülök neki, hogy ebben tévedtem. Jó volt látni ennyi embert az ETO-parkban. Két csodálatos napja volt most Győr sportjának, hiszen ne feledjük a kézis lányok BL-győzelmét sem. Nem véletlen a mai, bajnoki címet érő győzelem, hiszen a kezdőrúgást én végezhettem el.
Keglovich László, az ETO olimpiai bajnok labdarúgója, majd vezetője: – Örömmámorban Győr! Csodálatos kézilabdás lányaink európai diadala után labdarúgóink is biztossá tették a bajnokság vége előtt a régen várt bajnoki címet egy izgalmas találkozón. A mai nap hármas ünnep volt, hiszen megemlékezhettünk az ötven és a harminc évvel ezelőtti bajnokokról is.
Tóth Lajos, az ETO első bajnokcsapatának tagja, későbbi sportvezetője: – Feledhetetlen nap volt a mai, több okból is. Tarsoly Csaba tulajdonos jóvoltából felidézhettük a múlt bajnoki címeit, és utána együtt örülhettünk a jelen sikereinek. E szép nap megkoronázása volt a mai csapat bajnoki címe.

Itt tartott a klubvezető, amikor a szurkolók által alsónadrágra vetkőztetett játékosok berontottak a helyiségbe, hogy a tulajdonost, illetve a vezetőedzőt felkapva meg se álljanak velük a medencéig… Másodpercekkel később a csuromvizes Tarsoly Csaba és Pintér Attila már boldogan énekelt a futballisták társaságában.

„Az elmúlt tizenkét év egyetlen percét sem bántam meg, még az iméntieket sem… – mosolygott az örömfürdőt követően Tarsoly Csaba. – Azt követően, hogy idekerültem, az első három évben a klub rendbetételével foglalkoztunk. Emlékszem, egy garnitúra hosszú ujjú mezünk volt, és nyáron le kellett vágni a mezekből, hogy ki tudjunk állni… A második három év már az útkeresésről szólt, de az a periódus előrevetítette, hogy igenis felnőhetünk a legjobbakhoz, sőt idővel, kitartó és becsületes munka árán feljuthatunk a csúcsra. Elismerem, néha kapkodtam én is, de csak az hibázik, aki dolgozik. Pintér Attila visszahozatala? Mondjuk úgy, egy évig fizetés nélküli szabadságon volt…”

„Szeretném megjegyezni, bár törekedtem arra, hogy ne legyek klubelnökből szurkoló, néha megesett, hogy mégiscsak átvedlettem drukkerré. Meglehet, mondtam olyanokat, amivel akarva-akaratlanul is megbántottam egyeseket, tőlük ezúton is elnézést kérek. Nem szándékosan tettem, és ez nem valaki vagy valakik ellen szólt, hanem kizárólag az ETO érdekében. Szóval csodálatos ez a mai nap! Az egyetlen gond az, hogy most a legjobb öltönyömben fürödtem, és tartok tőle, kapok majd az asszonytól…”

KORÁBBI, MÁR PUBLIKÁLT NYILATKOZATOK

A győriek vezetőedzője, Pintér Attila a találkozót követően a Sport Tv-nek adott nyilatkozatában mindenkinek köszönetet mondott, amiért bíztak benne.

„Nagyon szépen köszönjük a gratulációkat. Meg szeretném köszönni Antók Zoltánnak, aki velem mindig korrekt volt, bízott bennem, és bármilyen eredmény volt, akkor is tudta, milyen munkát végzek. Meg szeretném köszönni Tarsoly Csabának, aki bízott bennem, és visszahozott, hiszen úgy gondolom, csak ő merte egyedül megcsinálni, hogy visszahoz engem. Meg szeretném köszönni a szüleimnek, édesanyámnak, aki most otthon izgul. Ne izgulj, mama, megnyertük! És sajnos, aki nem lehet most velünk, az az édesapám, de föntről mindig figyel rám, úgyhogy nagyon szépen köszönöm!” – mondta a Sport Tv-nek könnyeivel küszködve Pintér Attila a találkozót követően.

A győztes gólt szerző Völgyi Dániel szerint ennél nagyobb ajándék nem is kell egy vasárnap estére, míg Varga Roland élete egyik legszebb napjának nevezte a vasárnapit.

NÉVJEGY
GYŐRI ETO FC
Alapítva: 1904 (Győri Vagongyár ETO néven)
Magyar bajnok: 4 alkalommal (1963 ősz, 1981–82, 1982–83, 2012–13)
Ezüstérmes: 2 alkalommal (1983–84, 1984–85)
Bronzérmes: 6 alkalommal (1967, 1973–74, 1985–86, 2007–08, 2009–10, 2011–12)
Kupagyőztes: 4 alkalommal (1965, 1966, 1967, 1979)

„Szenzációs élmény, ami most itt megtörténik velünk, harminc éve vártak a szurkolók itt erre. Megmondom őszintén, én még sohasem voltam bajnok, ez valami hihetetlen. Ennél nagyobb ajándék nem is kell egy vasárnap estére. Nagyon, nagyon boldog vagyok” – mondta a félmeztelenre vetkőző Völgyi Dániel a Sport Tv-nek.

„Az egész szezonban ezért dolgoztunk, és végre sikerült bajnoki címet szereznünk. Úgy érzem, megérdemeltük ezt a címet, nagyon sokat tettünk érte” – tette hozzá Völgyi, aki egyetértett azzal a felvetéssel, hogy hihetetlen hangulat vár a csapatra Győrben a következő hetekben.

„Igen, igen, biztosan. A városházára is biztosan megyünk, úgy érzem, az emberek is meg vannak elégedve, hiszen tényleg ezért dolgoztunk egész évben, és hála Istennek sikerült. A stábnak és az edzőknek is nagyon szépen köszönjük, hogy így felkészítettek minket, hiszen nélkülük nem tudtuk volna ezt elérni.”

„Életem első bajnoki címe, komolyan mondom, életem egyik legszebb napja, ha nem a legszebb – tette hozzá Varga Roland. – Elképesztően boldog vagyok, és nagyon szépen köszönöm mindenkinek, aki támogatott minket.”

Marek Strestík a Sport Tv-nek adott nyilatkozatában elmondta, nagyon sajnálja, hogy sérülést okozott Leonardónak, és elnézést kér a vendégek braziljától.

„Fantasztikus érzéseket okoz a bajnoki cím megnyerése, de kicsit elrontja az ünneplést, hogy hallottam, Leonardo bokasérülést szenvedett. Nagyon sajnálom, és bocsánatot szeretnék kérni, mert senkinek sem akartam sérülést okozni – mondta Marek Strestík, aki nem tud felhőtlenül örülni a bajnoki címnek. – Nem tudok most az ünneplésre koncentrálni, mert nagyon sajnálom Leonardót, és még egyszer bocsánatot kérek tőle.”

NB I, 27. FORDULÓ
Győri ETO–Ferencváros 1–0 (Völgyi 60. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 27 17 7 3 53–29 +24 58
2. Videoton FC 27 14 6 7 44–20 +24 48
3. MTK Budapest 27 14 6 7 40–26 +14 48
4. Budapest Honvéd 27 13 6 8 44–35 +9 45
5. DVSC-Teva 27 13 4 10 42–29 +13 43
6. Ferencváros 27 11 9 7 44–32 +12 42
7. KTE-Phoenix Mecano 27 11 8 8 39–35 +4 41
8. Haladás 27 9 10 8 32–25 +7 37
9. Újpest FC 27 9 8 10 37–40 –3 35
10. MVM Paks 27 8 11 8 39–34 +5 35
11. Diósgyőri VTK 27 8 10 9 27–35 –8 34
12. Kaposvári Rákóczi 27 9 6 12 31–34 –3 33
13. Pécsi MFC 27 8 7 12 29–41 –12 31
14. Lombard Pápa FC 27 7 6 14 24–42 –18 27
15. Siófok 27 5 4 18 29–60 –31 19
16. Egri FC 27 3 6 18 22–59 –37 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik