Vasziljevics kétéves szerződést kötött a Vidivel

Vágólapra másolva!
2010.06.16. 09:53
null
Vasziljevics a Videotonban folytatja (Fotó: www.vidi.hu)
Címkék
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Videoton labdarúgócsapata szeretné szerződtetni az Újpest szerb középpályását, Dusan Vasziljevicset. A fehérvári klub ma a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a játékos két évre szóló szerződést kötött a bajnoki ezüstérmessel.

Vasziljevics öt hónapot töltött az Újpestnél, de miután a Megyeri úton lejárt a szerződése, tárgyalóasztalhoz ült a bajnoki ezüstérmes Videoton vezetőivel. A 28 éves középpályás ma két évre szóló megállapodást írt alá a fehérvári klubbal.

A jelek szerint Mezey György vezetőedző együttese nagybevásárlást tart a nyári átigazolási szezonban: korábban érkezett a kapus Mladen Bozsovics, valamint az MTK két tehetsége, Hidvégi Sándor és az U20-as világbajnoki bronzérmes Gosztonyi András is.

Az 1982. május 7-én született Vasziljevics 186 cm magas,  a szerbiai FK Kolubara csapatában kezdett futballozni, majd szerepelt az FK Mogren és az FK Radnicski Obrenovac együttesében is. Magyarországra 2004-ben szerződött, az első szezonját Békéscsabán töltötte, majd a következő két idényben a Kaposvári Rákóczit erősítette. Ezt követően játékjogát megvásárolta az Energie Cottbus, amelyben két szezonban 24 mérkőzésen lépett pályára a Bundesligában.

A nyáron a Slavia Praha csapatához szerződött, nyolcszor szerepelt a cseh élvonalban, és két Európa-liga-találkozón is lehetőséget kapott, de nem tudott alapemberré válni. Innen igazolt az Újpesthez, a legújabb állomást pedig a Videoton FC jelenti.

Legfrissebb hírek

Thierry Boutsen: A legnagyobb veszély sem tántorított el minket

F1
19 perce

Női kézilabda: felkészülési mérkőzésen győzött az ETO, az FTC és a DVSC

Kézilabda
21 perce

NB I: Debrecen–MTK

Labdarúgó NB I
44 perce

„Legenda voltál!” – megható sorokkal búcsúztak sporttársai Kathi Bélától

Egyéb egyéni
1 órája

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
1 órája

Birkózás: Sillei ezüst-, Zsitovoz és Báger bronzérmes az U17-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Női Tour de France: Vas a 68. helyen pénteken, Squiban pedig duplázott

Kerékpár
1 órája

Orbán Viktor is köszöntötte a 75 éves Gulyás Lászlót

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik