Vasas: „Szeretnénk minél tovább eljutni az El-ben, akár a döntőig is”

2017.06.17. 10:03
Hétfőn derül ki, hogy melyik csapat lesz az ellenfele a Vasasnak az Európa-liga-selejtezők első fordulójában. Az NB I bronzérmese akár a skót Rangerst vagy a lengyel Lech Poznant is kaphatja, Vaskó Tamás ezzel együtt igencsak optimista.

„Szeretnénk minél tovább eljutni, akár a döntőig is, mindenkinek ez a célja, aki elindul az Európa-ligában” – nyilatkozta a Digi Sport híradójának a 12-szeres válogatott hátvéd, Vaskó Tamás.„Szeretnénk minél tovább eljutni, akár a döntőig is, mindenkinek ez a célja, aki elindul az Európa-ligában” – nyilatkozta a Digi Sport híradójának a 12-szeres válogatott hátvéd, Vaskó Tamás.

Korcsmár Zsolt távozása problémát jelentett a csapat számára, de nem sokáig. Csütörtökön Vít Benes érkezését jelentette be a klub, ám a cseh védő még nem edz a csapattal.

„Sok mindent nem hallottam róla. Remélhetőleg erősítés lesz a csapatnak, majd meglátjuk, szívesen fogadjuk, az biztos” – mondta a Sport 24-nek a Vasas csapatkapitánya, Remili Mohamed.

Benes tehát csapatkapitányi garanciát kapott a szívélyes fogadtatásra, ami még felhőtlenebb lenne, ha a jelenleg sérült Berecz Zsombor maradna a Vasasnál – a Hertha, a Genoa és a Ferencváros állítólagos érdeklődése ellenére is.

„A tavalyi év után nem kell sok motivációt adni a játékosoknak, főleg, hogy most az Európa-igában is indulunk. A motivációval szerintem az idén biztosan nem lesz gond” – tette hozzá Remili.

Legfrissebb hírek

Szurkolói miatt megbüntette az UEFA a CSZKA Szófiát

Európa-liga
14 órája

El: a Fenerrel is szembekerülhet a Fradi, ha kiejti a Twentét

Európa-liga
2026.07.20. 13:29

Szűkítették a Ferencváros lehetséges ellenfeleit az Európa-liga selejtezőjében

Európa-liga
2026.07.20. 08:43

Lengyel és ukrán játékvezető a Ferencváros Európa-liga-selejtezőin

Európa-liga
2026.07.18. 19:35

Férfi kézi: izlandi, szlovén és dán ellenfelet kapott a Tatabánya az Európa-ligában

Kézilabda
2026.07.17. 11:32

Kedden lép pályára az ETO FC; a Sport1 adja a Ferencváros csütörtöki meccsét

Európa-konferencialiga
2026.07.17. 10:49

Dicstelen szereplésről írt a szerb sajtó a Ferencváros elleni Európa-liga-búcsú után – lapszemle

Európa-liga
2026.07.17. 07:12

„Pályafutásom legfájóbb meccse volt” – Szűcs Kornél a Ferencváros elleni El-kiesés után

Európa-liga
2026.07.17. 06:37