Vasas: Komjátin múlik, Bárányos pályára lép-e a Haladás ellen

2011.08.05. 19:01
Címkék
A Vasas NB I-es labdarúgócsapatának vezetősége péntek délután összeült, hogy megtárgyalja Bárányos Zsolt ügyét. Mint ismeretes, a rutinos középpályás a Vasas centenáriumi mérkőzése után kritizálta a szakmai stábot, mert a Roma ellen és a Honvéd elleni bajnokin is a vártnál jóval kevesebb szereplési lehetőséget kapott.

Korábban azt írtuk, hogy a középpályást felfüggesztették a Vasas vezetői, ám az angyalföldi klub közleménye szerint erre nem került sor, Bárányos sorsáról Komjáti András dönthet, azaz elképzelhető, hogy a futballista pályára lép a hétvégi bajnoki fordulóban, a Haladás elleni meccsen.

„A nyáron a Lombard Pápától érkezett játékos olyan véleményt formált meg a csapat szakvezetéséről a szerda esti, AS Roma elleni gálamérkőzést követően, mely a világ bármely klubjánál megengedhetetlen egy profi labdarúgótól – nyilatkozta Erdős László ügyvezető a klub honlapjának. – Komjáti András vezetőedző mindezt jelezte a Vasas vezetőinek. Ha bármi problémája van egy játékosnak a szakvezetőkkel, azt házon belül, elsősorban az érintettekkel kell megbeszélnie, illetve gondjával fordulhat a klubvezetés felé is. Bárányos Zsolt hibázott, amikor nem ezt az utat választotta, nem ezt tette, s ennek nyilván lesznek következményei. Most azonban számunkra a legfontosabb, hogy három vereség után szombaton csapatunk legyőzze a szintén nullapontos Haladás együttesét. Mindenkinek tudomásul kell vennie, összefogásra van szükségünk, hogy kilábaljunk a gödörből, azaz semmiféle belvillongást nem engedhetünk meg magunknak. Komjáti András vezetőedző kezében van a döntés, hogy számít-e Bárányos Zsolt játékára, pályára küldi-e a karmestert a szombati összecsapáson.”

Legfrissebb hírek

Jó kezdés Bukarestben, folyamatosan a magyar csapat vezet – bronzmeccs a női kézi Eurokupában

Kézilabda
5 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
42 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
57 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája