Vasas: immár egy légióssal kevesebb szerepel a keretben

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2017.09.13. 08:30
Immár csak hét külföldinek számító futballista szerepel az angyalföldiek keretében, Lubos Kamenár nincs köztük. A Vasas honlapján a napokban megjelent hír szerint Lubos Kamenárt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a hazai labdarúgók közé sorolta, vagyis mostantól egy gonddal kevesebbje van Michael Oenning vezetőedzőnek.

Az eddig légiósnak számító kétszeres szlovák válogatott kapusra ugyanis már nem vonatkozik a külföldi labdarúgókat érintő szövetségi szabály.

Mint kiderült, Kamenár nagyapja magyar, így a szabályok értelmében „futballmagyarnak” számít, noha továbbra is szlovák állampolgár marad.

Joggal vetődhet fel a kérdés: miért nem kell a magyar állampolgárság?

A válasz egyszerű: ha valaki Szlovákiában vagy Ukrajnában szeretné felvenni a magyar állampolgárságot, az ottani törvények szerint elveszti hazája állampolgárságát, és lemondhat az azzal együtt járó jogairól. Ezért az MLSZ illetékesei enyhítettek a külföldi labdarúgókra vonatkozó szabályon, és nem állampolgársághoz kötik, hogy ki magyar, hanem hogy van-e magyar felmenője, azaz elméletileg megkaphatná-e az állampolgárságot.

Kamenár felmenői révén, ha kérné, és persze ha sikeres vizsgát tenne, magyar állampolgár lehetne, ám az ő helyzetében ez nem szükséges.

Immár „csak” hét külföldinek számító futballista – Felix Burmeister, Kire Risztevszki, Ján Simunek, Vít Benes, Manjrekar James, Vergosz Nikolaosz és Jevhen Pavlov – található a Vasas keretében, és mert a csapat indult az Európa-ligában, a szabályok értelmében a hét közül öt kezdőként játszhat a bajnoki mérkőzéseken.

De csak most derült ki, hogy Kamenárnak magyar a nagyapja...?

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Vít Benes (cseh, FK Jablonec – Csehország), Lubos Kamenár (szlovák, Slask Wroclaw – Lengyelország), Jan Simunek (cseh, Dukla Praha – Csehország)
Kölcsönbe érkezők: Nikolaosz Vergosz (görög, Olympiakosz Pireusz – Görögország, legutóbb kölcsönben Real Madrid Castilla – Spanyolország), Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (BFC Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Iszlai Bence (Haladás, szabadon igazolható)
Távozók: Borvető Áron (Vác FC), Debreceni András (ETO FC Győr), Filipovic Marko (Újpest), Korcsmár Zsolt (FC Midtjylland – Dánia, szabadon igazolhatóként), Novák Csanád (gyirmóti kölcsön után Mezőkövesd), Osváth Attila (debreceni kölcsön után Puskás Akadémia), Preklet Csaba (Ceglédi VSE, kölcsön után végleg), Mahir Saglik (török, Sakaryaspor – Törökország), Takács Zsombor (Ferencváros), Torvund Alexander (Videoton FC)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik