Vasas: fiatal csatárt vettek kölcsön az Olympiakosztól

Vágólapra másolva!
2017.08.29. 16:48
null
Nikolaosz Vergosz (19) küzd orosz ellenfelével a 2015-ös U19-es Európa-bajnokság elődöntőjében (Fotó: AFP)
A Vasas labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette Nikolaosz Vergoszt a görög Olympiakosztól. A 21 éves csatár a legutóbbi idényt a Real Madrid B-csapatánál töltötte szintén kölcsönben.

 

Nikolaosz Vergosz első profi klubja az Olympiakosz volt, a görög rekordbajnok felnőttgárdájában 2013 szeptemberében mutatkozott be, és később bajnokikon, sőt a Manchester United elleni BL-nyolcaddöntőn is pályára lépett.

Nem a Vasas az első külföldi együttese, hiszen a 2015–2016-os szezonban a spanyol Elchének, a következő idényben pedig a Real Madrid fiókcsapatának adták kölcsön. Az Elchében 12 bajnoki mérkőzésen két gólt szerzett, míg a Castillában 25 bajnokin ötször volt eredményes.

Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója a szerződés aláírását követően a klub honlapjának elmondta: több jelöltjük volt csatárposztra, végül a 21 éves görög támadó mellett döntöttek. Vergosz végigjárta a görög utánpótlás-válogatottakat, hazájában az egyik legtehetségesebb futballistának tartják korosztályában.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Vít Benes (cseh, FK Jablonec – Csehország), Lubos Kamenár (szlovák, Slask Wroclaw – Lengyelország), Jan Simunek (cseh, Dukla Praha – Csehország)
Kölcsönbe érkezők: Nikolaosz Vergosz (görög, Olympiakosz – Görögország), Vogyicska Bálint (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (BFC Siófok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Bognár István (Ferencváros), Iszlai Bence (Haladás, szabadon igazolható)
Távozók: Borvető Áron (Vác FC), Debreceni András (ETO FC Győr), Korcsmár Zsolt (FC Midtjylland – Dánia, szabadon igazolhatóként), Novák Csanád (gyirmóti kölcsön után Mezőkövesd), Osváth Attila (debreceni kölcsön után Puskás Akadémia), Preklet Csaba (Ceglédi VSE, kölcsön után végleg), Mahir Saglik (török, Sakaryaspor – Törökország), Takács Zsombor (Ferencváros)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik