Vasas: Biztosan lesz edzőváltás, de hogy mikor… – Jámbor

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.03.05. 08:18
null
Lejárt az ideje? – Egyelőre nem tudni, meddig tart a türelem a Vasasnál Michael Oenninggel szemben (Fotó: NS-archív)
Az angyalföldi futballklub tulajdonosa, Jámbor János különös nyilatkozatot adott Michael Oenning vezetőedző kapcsán, a középpályás, Vida Máté ennél konkrétabban fogalmazott: mindenki csődöt mondott a Haladás ellen.

 

Újabb hatalmas pofonba szaladt bele a Vasas, amely legutóbb Szombathelyen szenvedett 3–0-s vereséget, és mivel október óta egyetlen bajnokit sem nyert, kieső helyre csúszott vissza. A végeredménynél csak a játéka volt lehangolóbb. A piros-kékek elképzelés nélkül próbálták feltartóztatni a Haladás akcióit, támadásaikban nem volt lendület, a lassan, enerváltan mozgó angyalföldi játékosok rendre elvesztették a párharcokat. A legutóbbi idény bronzérmese már hónapok óta csak árnyéka korábbi önmagának.

„Az első fél órában alig mentünk át a Haladás térfelére, mert a hazaiak rendre bedobást vagy szögletet végeztek el a kapunk előtt – mondta Vida Máté, a Vasas középpályása. – Mivel nem alakult ki folyamatos játék, nem tudtuk felvenni a meccs ritmusát, majd olyan lélekölő góllal kerültünk hátrányba, ami a mostani helyzetünkben nem fér bele. Ne szépítsünk, teljes csőd volt a szombati meccs, sokkal jobban futballozott a Haladás. A szünet után próbáltunk változtatni, erre néhány perccel a második félidő kezdete után eladtuk labdát húsz méterre a kapunktól, és újabb gólt kaptunk. Senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt, nem volt miből erőt meríteni."

A meccsen ráadásul tovább fogyott az amúgy is szűkös keret, mert Remili Mohamedet, Vogyicska Bálintot, valamint Csiki Norbertet is sérülés miatt kellett lecserélnie Michael Oenning vezetőedzőnek.

„Hónapok óta nem nyertünk, ez talán az önbizalmunkon látszik a leginkább – folytatta a 21 esztendős, háromszoros válogatott középpályás. Pedig az első tavaszi fordulóban, a Videoton ellen nem játszottunk annyira rosszul, hogy egy héttel később teljesen összeomoljunk. Miután az utolsó előtti helyre csúsztunk vissza, a mostani idényben nem lehet más a célunk, mint kiharcolni a bentmaradást. Mivel a szezont az Európa-liga selejtezőjében kezdtük, elég szomorú, hogy most erről kell beszélnünk."

A sorozatos vereségek után kérdéses, meddig tart a bizalom Michael Oenning vezetőedző iránt. A találkozó utáni sajtótájékoztatón a német vezetőedző lapunk kérdésére azt felelte, hogy a jövőjével kapcsolatos kérdéseket ne neki, hanem a klub vezetőségének tegyük fel.

A vereség másnapján nem érdemes indulatból elhamarkodott kijelentéseket tenni, nekem is sok gondolat kavarog a fejemben – mondta lapunknak Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezetője. – Ugyanakkor egy-két nappal a találkozó után nem az ügyvezető feladata eldönteni, hogy van-e edzőkérdés. A világon egyetlen olyan csapat sincs, ahol ebben a kérdésben az ügyvezető szava számítana, a vezetőedző sorsa magasabb szinteken dől el. A véleményem természetesen megvan, de ez a mostani helyzetben csak másodlagos."

Mivel az ügyvezető nem kívánt ennél többet mondani a német szakvezető jövőjével kapcsolatban, a Vasas FC többségi tulajdonosát, Jámbor Jánost is megkerestük

A Vasasnál biztosan lesz edzőváltás, mint ahogy a többi klubnál is – mondta Jámbor János. Hogy mikor, azt még nem tudjuk, de ha kiderül, feltesszük a Vasas honlapjára."


NB I, 2017–2018, 21. FORDULÓ
MÁRCIUS 3., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Haladás–Vasas 3–0
Szombathely, Haladás StadionBerke Balázs
DVTK–Ferencváros 1–2
Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
Balmazújváros–Paks 0–0
Balmazújváros, Városi StadionKassai Viktor
PAFC–DVSC 0–0
Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
Újpest FC–Mezőkövesd 2–3
Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
Bp. Honvéd–Videoton – elhalasztva Budapest, Bozsik József Stadion Bognár Tamás
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik