Vasas: a partnerségnek vége, a Kubala név marad – hivatalos

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.14. 13:21
A Nemzeti Sport Online a múlt héten elsőként már beszámolt a készülő változásról, most megérkezett a hivatalos megerősítés. Megszűnt a Vasas Futball Club Kft. és a Vasas Akadémia Kft. partnersége – olvasható az NB I-es labdarúgócsapat hétfőn nyilvánosságra hozott közleményében.

A Vasas anyaegyesületének hétfői tájékoztatása szerint a Vasas Futball Club Kft. (amelynek 99 százalékos többségi tulajdonosa a Pannonbau-Budapest Kft. – Jámbor János) és a Vasas Kubala Akadémiát működtető Vasas Akadémia Kft. (89 százalékos többségi tulajdonos: György Tamás) az elmúlt évek partnersége után a szezon végével megszüntette az együttműködési megállapodást.

Ennek folyományaként, amint azt az NSO már jelezte, a 2018–19-es évadra vonatkozó élvonalbeli licenckövetelményeket a Vasas FC új partner bevonásával teljesítette: a klub korábbi labdarúgója, a Geress Zoltán érdekeltségéhez tartozó Gerrzo Kft.-vel (Hegyvidék UFC).

„Az új helyzetben a Vasas SC mint anyaegyesület főszerepet vállal egy olyan hosszabb távú utánpótlás-struktúra kialakításában, amely a mindenkori felnőttcsapat érdekeit szolgálja” – áll a kommünikében, amely kiemeli: a Vasas (Vasas SC, Vasas FC és esetleges újabb együttműködő partnerek) célja, hogy legalább többségi tulajdont szerezzen a Vasas labdarúgó-utánpótlást működtető sportszervezetben, legyen az akár a Vasas Akadémia Kft., akár a Gerrzo Kft. vagy egy saját indítású utánpótlásklub.

A közlemény kitér rá, hogy a Vasas SC elnöksége május 29-i ülésén hoz végleges döntést az anyagi és szakmai lehetőségek figyelembevételével, de bármelyik opció lép is életbe, a 2018–19-es szezont a klub labdarúgó-utánpótlása a Vasas berkein belül és a Kubala név használata mellett folytatja a Fáy utcában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik