Utánpótlás: a Bundesligában már bevált módszert vezetnek be Debrecenben

2010.06.15. 21:18
Veszteséges csapatból küzdötte fel magát a Bundesliga élmezőnyébe a VfB Stuttgart az elmúlt néhány évben úgy, hogy a nemzetközi kupaszereplés folyamatos biztosítása mellett sikerült az adósságállományát is ledolgoznia. A csapat számára az áttörést a jó minőségű, saját nevelésű játékosok arányának növelése jelentette. Ezt a módszert Magyarországon először a Debreceni Utánpótlás-akadémián tervezik bevezetni.

Az elmúlt években a Stuttgart szereplése a német bajnokságban látványos sikertörténet. Amíg az évtized elején a csapat a kiesés ellen küzdött, addig mára egyenrangú ellenfele a sztáralakulatoknak: a folyamatos fejlődés eredményeképpen 2007-ben Bundesligát is nyert. Ennek hátterében nem csupán sportszakmai teljesítmények vagy jókor meglépett igazolások és okos edzőválasztás rejtőzik. Az átalakulásban fontos kiemelni a VfB Stuttgart elnöki székébe 2003-ban kerülő Erwin Staudt szerepét is.

A Stuttgart irányításában ugyanis jelentős fordulatot hozott, amikor a labdarúgócsapat elnökévé választott Erwin Staudt kiemelt céljai között jelölte meg a professzionális menedzsment kialakítását. A németországi IBM vezetői székéből érkező Staudt két fontos döntést hozott: az egyik az üzleti életben sikeres vezetők bevonása a klub irányításába, a másik a hatékony vállalatirányítási módszerek átvétele. Az általa alkalmazott rendszer alkalmas a pénzügyi és a sportszakmai teljesítmények folyamatosan nyomon követésére, így lehetővé teszi a gyors és rugalmas beavatkozást.

Az IFUA Horváth & Partners felajánlja segítségét a Debreceni Utánpótlás-akadémiának a Bundesligában már bizonyított controlling módszerek bevezetésében. „Amikor bevezettük, ez a módszertan úttörő kezdeményezés volt a labdarúgás világában, még ha a vállalatok irányításában már ismerték is – mondja Radó István, az IFUA Horváth & Partners ügyvezető partnere. – Most, hogy már elismert és ezen a területen is bizonyított eszköztárról van szó, bátran ajánljuk fel a hazai utánpótlásképzés szolgálatára.”

Legfrissebb hírek

A csodacserék egy pontot értek az MTK-nak a Debrecen ellen

Labdarúgó NB I
26 perce

Vívás: ezüstérmet szerzett a leány párbajtőrcsapat a junior Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Tóth Petra: Meg kell mutatni a helyes irányt a fiataloknak

Utánpótlássport
6 órája

Gólerős nigériai válogatott játékost szerződtetett a DVSC

Labdarúgó NB I
7 órája

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
9 órája

Komáromi György: Az MTK ellen a helyzetkihasználás lehet a kulcs

Labdarúgó NB I
12 órája

Belgrádban hosszabbítás, Plzenben tizenegyespárbaj döntött az Európa-ligában

Európa-liga
Tegnap, 21:36

Vívás: aranyérmes a leány tőrcsapat a junior Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
Tegnap, 18:39
Ezek is érdekelhetik