Urbányi már nem a Kecskemét vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2010.09.27. 13:03
null
Urbányi távozott a Kecskeméttől<br />(Fotó: Havran Zoltán)
Címkék
A Kecskem&eacute;t hivatalos honlapj&aacute;n tette k&ouml;zz&eacute;, hogy k&ouml;z&ouml;s megegyez&eacute;ssel szerződ&eacute;st bontott az &eacute;lvonalbeli labdar&uacute;g&oacute;-bajnoks&aacute;gban szereplő csapat vezetőedzőj&eacute;vel, Urb&aacute;nyi Istv&aacute;nnal.

„A KTE Labdarúgó Kft., valamint Urbányi István a mai nappal, közös megegyezéssel megszüntette a vezetőedző 2011. június 30-ig érvényes szerződését. A szakember és a KTE többségi tulajdonosa, Rózsa Pál ma délelőtt találkozott azzal a céllal, hogy értékeljék a csapat helyzetét. A beszélgetés végén döntöttek úgy, hogy közös megegyezéssel megszüntetik a vezetőedző szerződését" – olvasható a Kecskeméti TE hivatalos honlapján.

A közlemény szerint kecskemétiek tulajdonosa elismeri, hogy Urbányinak nagy érdemei vannak abban, hogy a KTE a legutóbbi szezonban az élvonalban maradt, ám most úgy véli, hogy a csapatnak „új impulzusokra van szüksége".

Az új szakvezető személye egyelőre nem ismert, a Kecskemét honlapja szerint a vezetőség megalapozott döntést kíván hozni Urbányi István utódjáról. A hétfői edzést a szakmai stáb többi tagja vezényli.

A Kecskemét egyelőre nagyon eredménytelen ebben az idényben: csak az újonc Szolnok ellen tudott győzni (4–2), emellett hatszor vereséget szenvedett, így az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban.

A hétvégén a Paks ellen kaptak ki a kecskemétiek, miután Montvai Tibor a 94. percben győztes gólt szerzett korábbi csapata ellen. A drukkerek a KTE székháza előtt követelték Urbányi István távozását.

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Videoton FC 7 4 2 1 15–  7 +8  14
  2. MTK Budapest 7 4 2 1 12–  7 +5  14
  3. Kaposvári Rákóczi FC
7 4 1 2 13–  9 +4  13
  4. Budapest Honvéd 8 4 1 3 13–11 +2  13
  5. Ferencvárosi TC 8 4 1 3 13–15 –2  13
  6. Újpest FC 8 3 4 1 12–  5 +7  13
  7. Győri ETO FC 8 3 2 3   9–  7 +2  11
  8. DVSC-TEVA 8 3 2 3 15–14 +1  11
  9. ZTE FC 7 3 2 2 11–10 +1  11
10. Paksi FC 7 3 2 2 11–11 0 11
11. Lombard Pápa Termál FC 7 3 1 3 16–12 +4  10
12. Vasas 8 3 1 4 12–18 –6  10
13. BFC Siófok 8 2 4 2   8–  8 0 10
14. Szolnoki MÁV FC 8 1 2 5   6–14 –8    5
15. Kecskeméti TE-Ereco 7 1 6 11–21 –10    3
16. Szombathelyi Haladás 7 3 4   4–12 –8    3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik