Újpest: Zsótér Donát elismerte a Vasas érdeklődését

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.05.04. 12:11
null
Zsótér Donát távozhat Újpestről, miután a nyáron lejár a szerződése (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A Nemzeti Sport Online már januárban jelezte, hogy több újpesti játékos, köztük Zsótér Donát is szerepel az NB II-es Vasas kiszemeltjei között. A középpályás most elismerte az angyalföldi érdeklődést.

 

Bár egyelőre azt sem tudni, mikor fejeződik be a 2019–2020-as idény a labdarúgó NB I-ben, illetve hogy mikor folytatódik, az biztos, hogy a következő átigazolási időszakban sokat változhat az Újpest FC kerete.

Úgy hírlik, több lejáró szerződésű labdarúgó kapott már ajánlatot, köztük Zsótér Donát is. A középpályás a Nemzeti Sport megkeresésére elismerte, érdeklődött iránta a Vasas is, de egyelőre csak az biztos, hogy a nyáron lejár a szerződése.

Korábban jeleztük, hogy Zsótér mellett az angyalföldiek a nyártól ugyancsak szabadon igazolható Litauszki Róbertet, valamint Koszta Márkot is hívják, utóbbinak viszont még nem jár le a szerződése Újpesten. Az NB II-ben 3. helyen álló Vasas a télen Feczesin Róbertet csábította el a lila-fehérektől.

Az Újpest FC vasárnap bejelentette, hogy a nyáron szerződtetett izlandi Aron Bjarnasont hazájába adta kölcsön a Valur Reykjavíknak.

Legfrissebb hírek

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37
Ezek is érdekelhetik