Újpest: visszautasítják, hogy veszélyeztetik a derbi biztonságát

Vágólapra másolva!
2010.09.03. 17:47
Az Újpest vezetősége közleményben reagált arra a ferencvárosi felvetésre, miszerint a két csapat szeptember 11-i rangadójára úgy adtak jegyet a vendégek képviselőinek, hogy a zöld-fehér klub teljes egészében nem tudja ellenőrizni, azokkal végül kik jutnak be a Szusza-stadionba, vagyis veszélybe kerülhet a mérkőzés biztonságos megrendezése. Az alábbiakban teljes terjedelmében olvashatják a lila-fehér klub honlapján megjelent közleményt.

„Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az Újpest FC ezúttal is 2000 belépőjegyet biztosított a Ferencváros szurkolói számára a Szusza Ferenc Stadionban megrendezendő derbire. Tehát mindenféle híreszteléssel ellentétben nem kevesebbet – és nem is többet –, mint korábban.„Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az Újpest FC ezúttal is 2000 belépőjegyet biztosított a Ferencváros szurkolói számára a Szusza Ferenc Stadionban megrendezendő derbire. Tehát mindenféle híreszteléssel ellentétben nem kevesebbet – és nem is többet –, mint korábban.

Az elmúlt években az Újpest FC minden mérkőzés alkalmával partnerként tekintett a Ferencvárosi Torna Clubra a kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzés megrendezésében.

Az a tény, hogy a szeptember 11-i bajnoki mérkőzésre az FTC a korábbiakkal ellentétben 1500 belépőt kapott, míg a Ferencvárosi Szurkolók Szövetsége közvetlenül az Újpest FC-től vásárolhatott meg 500 jegyet, azt jelenti, hogy klubunk – korábbi jegyértékesítési politikáját átgondolva és kiegészítve, illetve a biztonság növelése érdekében – közvetlen kapcsolatot keres a mindenkori vendégszurkolókkal is.

Ezt megerősítette a szeptember 2-i biztonsági értekezlet, amelyre egyébiránt – a magyar futballban elsőként – az Újpest FC nemcsak a saját szurkolóinak képviselőit hívta meg, hanem a vendégcsapat drukkereiét is. (Mindez klubunknak azt a szándékát erősíti, hogy tovább nyisson a szurkolók felé – amiről nem mellékesen a Magyar Labdarúgó-szövetség biztonsági szabályzata hangsúlyosan is rendelkezik.)

A biztonsági értekezleten az FTC szurkolóinak képviselői olyan vállalást tettek klubunk és az FTC vezetői, illetve a rendőrség képviselői előtt, amelynek értelmében mindent megtesznek azért, hogy a Szusza Ferenc Stadion területén mindenféle rendbontás nélkül zajlik majd le szeptember 11-én a 207. derbi.

Az Újpest FC korábban nem tapasztalt ilyen együttműködést sem az FTC, sem bármely más, a Megyeri úton vendégként szereplő klub részéről.

Csak a teljesség érdekében megjegyezzük: az Újpest FC szervezési igazgatója klubunk döntését közölte az FTC biztonsági igazgatójával, aki a szurkolók képviselői előtt ellenvetést nem fogalmazott meg, majd arra hivatkozott, hogy az FSZSZ-nek biztosított 500 belépő aránytalanul sok az FTC által kapott 1500-hoz képest. Majd elhangzott az is, hogy az FSZSZ mindenképpen hozzájuthatott volna belépőkhöz az FTC-n keresztül is, ami kizárja az FTC hivatalos érvelésének megalapozottságát, amely szerint az FTC csak regisztrált szurkolók számára értékesítené a belépőket. Meg kívánjuk jegyezni azt is, hogy a meghívás pillanatában az FTC is tudott az FSZSZ részvételéről, és a klub képviselője akkor nem jelezte az FSZSZ képviselőinek inkompetenciáját.

Klubunk visszautasítja azt, hogy a Szusza Ferenc Stadionban megrendezendő Újpest FC–Ferencváros mérkőzés biztonsága is „áldozatául essen" az FTC és a szurkolói közötti ellentétnek, és felhívja az FTC vezetőinek figyelmét, hogy az MLSZ fegyelmi szabályzata értelmében az FTC is felelős a vendégszektorban helyet foglaló szurkolók viselkedéséért.

Ezúton jegyezzük meg, hogy az előírások az Újpest FC-t mindössze 1350 darab vendégbelépő átadására kötelezik.

Az Újpest FC ezúton elvárja azt is, hogy az FTC–Újpest FC párosítás alkalmával az Újpest szurkolói hasonló létszámban – illetve a stadion befogadóképességének megfelelően hasonló létszámarányban – buzdíthassák a csapatunkat az Albert-stadionban, mint az FTC drukkerei a Szusza-stadionban. Az Újpest FC korábbi kérését a biztonsági értekezletre meghívott Ultra Viola Bulldogs képviselője megismételte, és jegyzőkönyvbe is vetette. (Klubunk legutóbbi, hasonló kérését az FTC a magas biztonsági kockázatra való hivatkozással utasította el, miközben évekkel ezelőtt megoldható volt, hogy az angol Millwall drukkerei – nemzetközi kupamérkőzésen! – a 10 százaléknál több jegyet vásárolhassanak.)”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik