Újpest: VIP-bérlet a klub legendáinak – Törő is visszatért

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2018.02.15. 21:32
null
Törőcsik András és Tóth József is megjelent a nagy eseményen (Fotó: Földi Imre)
A lila-fehér klub életükre szóló szezonbérletet ajándékozott a klub korábbi klasszisainak, akik a tavasztól VIP-kiszolgálással nézhetik az utódokat.

 

Visszatértek.

A tavasszal már a felejthetetlen gólok szerzői, a bajnoki címek halmozói, a korábbi hősök is ott ülnek a Szusza Ferenc Stadion lelátóin. Csütörtök délután az Újpest FC vezetősége ünnepélyes keretek között nyújtotta át az életre szóló szezonbérleteket az egyesület halhatatlan alakjainak, akik a kártyák kézhezvétele után a nekik kialakított „Legendák szektorába" is kisétálhattak, ahol minden mérkőzésen VIP-kiszolgálásban részesülnek majd.

És mivel a lila-fehér klub nincs híján a legendáknak, a második emeleti teremben néhány óra erejéig megelevenedett a múlt, s kezdetét vette az időutazás. A korábbi nagy kedvencek szüntelenül lapogatták egymást, az egyik asztalnál Szentmihályi Antal kortyolt italából, a másiknál az olimpiai bajnok Nagy László beszélgetett korábbi társaival. Dunai Edével a zöld kabátja miatt tréfálkoztak, és ismét kiderült, hogy a 66 esztendős Tóth József mindig „Jokka" marad a Megyeri úton. A magyar labdarúgás legszebb pillanatai elevenedtek meg, senki sem fogyott ki a régi emlékekből, a kötetlen beszélgetések közepette hamar kialakult az „alapzaj", és ahogy az ilyenkor lenni szokott, a tréfák sem maradhattak el.

Aztán néhány pillanatra mégis elhalkult a terem.

A második emeletre felérő liftből Törőcsik András szállt ki.

Mintha megállt volna az idő. Szinte minden szempár rá szegeződött, „Törő" pedig elindult. Nem úgy, ahogy annak idején a zöld gyepen, a „tánc" már régen eltűnt az életéből. Az egyik lábára bicegett – de egyedül sétált, ápoltan, gondosan megfésült hajjal. A teremben pedig senki sem akadt, aki ne ölelte volna keblére, ne szólt volna hozzá néhány kedves szót. A 62 esztendős újpesti ikon, „Kese" nem tudott úgy leülni, hogy valaki le ne huppanjon mellé, amikor név szerint szólították az örökös bérletéért, a leghangosabban neki szólt a taps.

„Furcsa, ugyanakkor nagyon jó érzés volt ismét kijönni a Megyeri útra – mondta lapunknak Törőcsik András. – Örülök, hogy a klub nem feledkezett meg rólunk, és megint a régi társak között lehettem.”

A Legendák szektora a Megyeri úton (Fotó: Földi Imre)
A Legendák szektora a Megyeri úton (Fotó: Földi Imre)

A régieket immár minden tavaszi meccsen külön szektor várja a Megyeri úton. És ha valamelyik lila-fehér sapkát viselő kisgyereket az édesapja odakísér majd néhány aláírásért, Dunai Antaltól meghallgathatják, milyen volt a Celtic ellen pályára lépni a BEK nyolcaddöntőjében, Tóth András elmondja nekik, mit érzett, amikor 80 ezer néző tombolt a Népstadionban a Bayern München elleni elődöntőben. Kérdezzék meg Szendrei Józsefet, remegett-e a lába, amikor 1982-ben a Real Madrid csatárai jöttek szembe a KEK-ben, s ha még belefér, Szlezák Zoltán elmeséli, milyen volt Diego Maradonát fogni a Napoli elleni BEK-meccsen.

A legendák hazatértek, és velük együtt a magyar labdarúgás egyik legszebb időszaka is visszatért a Megyeri útra. A lelátóra legalábbis mindenképpen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik