Újpest: Ojo súlytalan elöl - Litauszki csapattársát kritizálta

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.10. 09:36
null
Kim Ojo (lilában) a Magyar Kupában és a Ligakupában már betalált, ám az NB I-ben gólképtelen (Fotó: Mirkó István)
Ahhoz mérten, hogy az őszi sereghajtó Pécs 2–0-s győzelemmel hagyta el az idénynyitón a Megyeri utat, a második tavaszi fordulóban 0–0-val lehozott debreceni kirándulás már-már fényes újpesti sikernek mondható. A gól nélküli döntetlen főképp a lila-fehér védelem érdeme, amelynek időnként nagy nyomást kellett átvészelnie.

„Az első tizenöt-húsz perc volt kritikus, ránk rontott a Debrecen, akkor nem voltunk eléggé magabiztosak, aminek alighanem az első bajnoki, illetve a gyirmóti sikertelen kupameccs az oka – fejtegette a Nemzeti Sportnak Litauszki Róbert, az újpesti védelem oszlopa. – Szerencsére volt mindig egy közbenyúló láb vagy épp a debreceniek hibáztak, utána viszont magunkra találtunk, előttünk is adódott ziccer, szerintem igazságos eredmény a nulla-nulla.”

Az Újpest neve mellett mind a három tavaszi tétmeccsen (két bajnoki, egy MK-találkozó) nulla éktelenkedett, azaz a támadójáték még mindig nem idézi a daliás időket.

„Tizenhat gólt szereztünk az idényben, valljuk be, ez katasztrofálisan kevés – folytatta a védő. – Úgy állunk, hogy ha kapunk egyet, nagy bajba kerül a csapat. Ki kell mondani sajnos, Kim Ojo súlytalan elöl, neki is nagyon össze kellene szednie magát ahhoz, hogy javuljunk. Sajnos az az igazság, hogy vérbeli csatár nélkül jobban játszottunk, mint vele. Nincs Nikolics Nemanjánk, aki rugdossa a gólokat, és egymaga eldönti a meccseket, nekünk csapatként kell helytállnunk, ahhoz pedig az kell, hogy mindenki – kivétel nélkül! – odategye magát. Nem szabad arra spekulálnunk, hogy majd Asmir Suljic, illetve a védelem megoldja. Csak akkor lehetünk eredményesek, ha a pályán egységesek vagyunk, ha egy emberként küzdünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik