Újpest: Nem vagyonkimentés, hanem vagyon megmentés - Tarsoly

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 21:45
Egyelőre ellentmondásosak az Újpest FC élvonalbeli labdarúgócsapatának jövőjéről szóló hírek. Amint arról korábban már beszámoltunk: Roderick Duchatelet tulajdonos szerint sarokba szorították az Újpestet, így már nem tehetnek mást, mint elismerik, hogy vesztettek. Bár az MLSZ elnöksége jóváhagyta az Újpest FC Kft. 2013–14-es szezonra vonatkozó indulási jogának átruházását, de a végső döntést a vagyonfelügyelő kezébe adta. Az nb1.hu oldalnak nyilatkozó MLSZ elnökségi tag, Tarsoly Csaba konkrét és a törvényeknek tökéletesen megfelelő megoldást vázol fel az újpestiek számára.

 

 

„Az MLSZ a csütörtökön az egyetlen törvényes döntést hozta – kezdte Tarsoly Csaba. – Ebben a helyzetben is létezik azonban megoldás, amelynek az alapja az, hogy az Újpest fejezze be a bajnokságot, és végezzen olyan olyan helyen, hogy legközelebb is indulhasson az élvonalban. A sporttörvény alapján ezt követően az indulási jogot átruházná az UTE-ra. Ezzel párhuzamosan az Újpest FC Kft., tehát a jelenlegi csapatot működtető gazdasági társaság alapít egy új céget, abba apportálja a labdarúgók játékjogát, majd az UTE-tól megkapja az indulási jogot, ez alapján megszerzi a 2014-15-ös bajnokságra való nevezésre feljogosító licencet. Ha ez így történik, akkor nem vagyonkimentés, hanem vagyon megmentés történik! Hangsúlyozom, ezzel a megoldással nem történik vagyonkimentés! Ha ezután az Újpest FC Kft-t felszámolják, a felszámoló a feladatának megfelelően értékesíti a korábbi cég vagyonát, és abból elégíti ki a hitelezők követeléseit. A felvázolt esetben az Újpest FC Kft. vagyona nem más, mint az új társaság, amely rendelkezik az indulási joggal és a futballisták játékjogával, márpedig ennek a cégnek a százszázalékos tulajdonjoga az átigazolási időszakban értékesíthető, így a hitelezők is hozzájuthatnak a követéseikhez. Ráadásul az új cég indulására a bajnokságban az Újpest FC Kft. felszámolása nem lenne hatással.”

Tarsoly Csaba azt is hangsúlyozza, hogy ha most indul el a felszámolási eljárás, akkor az Újpestet azonnal kizárják, nem folytathatja ezt a bajnokságot, nem indulhat a következőben, és még a játékosainak a szerződése is megszűnik, a játékjoguk nem értékesíthető, és a felszámoláskor ebből bevétel nem várható, így mindenki hoppon marad. Ezért célszerű mindenki szempontjából megvárni a bajnokság befejezését, és akkor megtenni az említett lépéseket. Az is kérdés, hogy ha most létrejönne egy új cég, amelyre az UTE átruházná a licencet, mennyi ponttal folytatná a bajnokságot ebben a pillanatban a 21. fordulótól, hiszen a lényeget tekintve nem lenne köze a csapatot eddig működtető céghez. Ha a válasz a nulla pont, akkor aligha lehetne kérdéses az Újpest kiesése. Az is érdekes kérdés lehet, hogy ha most történne meg az átruházás, a játékosok az átigazolási időszakon kívül miként kerülhetnének át az egyik szervezettől a másikhoz.

„Az Újpestet meg kell menteni, nem tűnhet el a magyar élvonal mezőnyéből ilyen okokkal – mondta Tarsoly Csaba. – Ez azonban csak a törvények betartásával történhet meg, és mint említettem, erre van lehetőség, az ideiglenes vagyonfelügyelőnek a jelenlegi tulajdonossal együtt kell felmérnie a helyzetet, és megfontolni ezt a megoldást. Kettőjük felelőssége, hogy megfontolnak cselekedjenek minden érintett érdekében.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik