Újpest: „Nem tudunk mit tenni, csak bízhatunk a szebb jövőben”

2011.10.08. 11:30
null
Barczi Dávid optimista, de már csak a tettekben hisz, az ígéretekben nem (Fotó: Hegedüs Gábor, archív)
Címkék
Csütörtök este a Nemzeti Sport Online elsőként számolt be arról, hogy hamarosan tulajdonost válthatnak Újpesten. Azóta Bertha Csaba ügyvezető is elismerte, hogy váltásra kerülhet sor, és a játékosok is nyilatkoztak a fejleményekről.

Az Újpest tulajdonosváltásával kapcsolatos tegnapi hírünk volt, hogy a Wallis Zrt. lehet a befutó (bár más cég is van az érdeklődők között), illetve hogy Leo Beenhakker sportigazgató már kilátásba helyezte a távozását. Bartha Csaba ügyvezető ennek kapcsán nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Leo Beenhakker a tulajdonos barátjaként érkezett hozzánk, így most, hogy nagy valószínűséggel új befektető jön a klubhoz, teljesen indokolt lépésnek tekinthető, amit tett – mondta a klubvezető. – Ha valóban megtörténik a váltás, felajánlom a felmondásom, mert ilyen helyzetben ezt kell tenni. A klubunk főtulajdonosa, a City Budapest Zrt. a jövő héten fontos, az Újpest jövőjét érintő bejelentést tesz. Elképzelhető, hogy megválik a részesedésétől, és ha ez bekövetkezik, akkor fel kell mondanunk, és majd az új tulajdonos eldönti, kivel akar együtt dolgozni."

A futballisták közül Balajcza Szabolcs csapatkapitány, a középpályás Barczi Dávid és a támadó Rajczi Péter is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Konkrétumokat egyelőre nem hallottunk senkitől sem, de aki tud a sorok között olvasni, az képben van, márpedig Újpesten mindenkinek megvan a magához való esze – mondta Balajcza Szabolcs, a lila-fehérek csapatkapitánya. – Nekem valójában mindegy, ki a tulajdonos, és azért annyit jegyezzünk meg, hogy a mostaninak is sokat köszönhetünk. A lényeg persze az, hogy működjék a klub, és hogy legyen rend, mert ez a csapat sokkal többre hivatott annál, mint amit most rögzít a táblázat. A sikerekhez viszont nyugodt háttérre van szükség."

„Igazából nem tudunk mit tenni, csak bízhatunk a szebb jövőben – mondta Barczi Dávid, a Megyeri útiak középpályása. – A jelenlegi helyzetben nincs semmi újdonság, mert előfordult már velünk hasonló. Majd akkor lehetünk igazán felszabadultak, ha kézzelfogható lesz az eredmény. Optimisták vagyunk természetesen, de hallottunk mi már sok mindent. Ha majd úgy alakulnak a dolgok, ahogy egyesek sejtik, elhisszük a sok szépet. Jól hangzik, hogy megoldódhatnak a gondok, ám kaptunk már ilyen híreket, most inkább tettekre lenne szükség. Azt pedig nem kell elmagyarázni, hogy ahol több a pénz, ott jobb a csapat, hiszen mindenki nyugodtan készülhet, és még a keret is bővülhet."

„Nemigen foglalkozom azzal, hogy mi van a háttérben – fogalmazott Rajczi Péter. – Nekünk fontosabb dolgunk is van annál, mint hogy ezzel törődjünk. Mindentől függetleníteni akarom magam, csak arra koncentrálok, hogy jól szerepeljek a pályán. Ennél nincs fontosabb, jó lenne, ha mindenki leginkább azzal foglalkozna, hogy kijöjjünk a gödörből. Rendezett, nyugodt háttérre vágyik mindenki, de olyan mélyen vagyunk a tabellán, hogy az már kellemetlen. Elfogynak a kifogások, és tényleg csak az önbecsülés számít, ennél meg nem kell nagyobb motiváció."

A TÉMÁRÓL A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN BŐVEBBEN IS OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

A FIDE két héten belül dönt az oroszok sakkolimpiai indulásának ügyében

Egyéb egyéni
1 perce

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
19 perce

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
37 perce

Takács Kristóf: Évről évre egyre éhesebb vagyok

Kosárlabda
48 perce

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
1 órája

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
1 órája

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
2 órája

Kovács Mátyásnak kassai kitérőre volt szüksége, hogy kitörjön

Légiósok
2 órája