Újpest: Sokkal jobb teljesítményre is képes vagyok - Egerszegi Tamás

Vágólapra másolva!
2010.08.02. 18:28
Egerszegi Tamás, az Újpest fiatal labdarúgója a Győri ETO ellen kezdőként debütált az első osztályban. Mészöly Géza, a csapat vezetőedzője meg volt elégedve a középpályással, de Egerszegi úgy véli, az idő múlásával még sokkal jobb teljesítményre lesz képes.

„Jól éreztem magam a pályán, az elején egy kicsit izgultam, de ahogy teltek a percek, egyre jobban feloldódtam. Természetesen teljesen más az első osztályban játszani, mint a harmadosztályban, ráadásul egy elég erős Győr ellen mutatkoztam be, nagyon kemény, pörgős meccs volt" – nyilatkozta az ujpestfc.hu-nak a 19. születésnapját ma ünneplő Egerszegi Tamás, aki az előző idényben még a lila-fehérek NB III-as csapatában szerepelt.

„Elsőre elégedett vagyok a játékommal, sokan gratuláltak, de még sokkal jobb teljesítményre vagyok képes. Fantasztikus érzés volt ilyen közönség előtt játszani, megtapsolták a sikeres megmozdulásaimat, ez nagy erőt adott a játékhoz. Remélem, hogy majd még többen ki fognak jönni a mérkőzéseinkre, és ugyanúgy szurkolnak a csapatnak, mint vasárnap" – mondta Egerszegi Tamás a Győr elleni hazai 0–0-s döntetlent követően.

Az Újpest az NB I második fordulójában a Kaposvár ellen mérkőzik augusztus 6-án.

Legfrissebb hírek

Katona Levente lábbal is gólt szerezne az újpestiek ellen...

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 07:05

Női NB I: négygólos győzelemmel folytatta hibátlan szereplését az MTK, győzött az Újpest is

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 13:24

Damir Krznar: A játékosok alkalmasak arra, hogy a kitűzött célt elérjék, akár velem, akár nélkülem

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 07:11

NB I: a Loki hazai meccseit látogatták eddig legtöbben

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 12:23

Kapust cserélt a Kazincbarcika és az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 18:37

Meglepetés a Megyeri úton, az Újpest sorozatban harmadszor kapott ki hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 21:25

A klubrekord közeli ajánlat után hosszabbított Duartéval az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 18:45

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23
Ezek is érdekelhetik