Újpest: már nem Gyarmati Eszter az ügyvezető – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.20. 13:44
null
„A mai naptól dr. Gyarmati Eszter nem ügyvezetője az Újpest FC-nek” (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC hivatalos oldalán jelentette be, hogy – korábbi értesülésünknek megfelelően – Gyarmati Eszter távozik a klub ügyvezetői pozíciójából.

 

 

Az Újpest FC közleménye:

„Klubunk hivatalosan is tájékoztatja a tisztelt lila-fehér szurkolókat és a közvéleményt, hogy a mai naptól dr. Gyarmati Eszter nem ügyvezetője az Újpest Football Clubnak. Dr. Gyarmati Eszter2012 februárjától klubigazgatóként, később ügyvezetőként dolgozott klubunknál, a jövőben viszont szeretne a jogi pályafutására koncentrálni, abban előrelépni.

Fontos megjegyeznünk, hogy az említett személyi változtatás a klub mindennapi életében nem okoz fennakadást. A klubvezetéssel kapcsolatos személyi változásokat illetően a jövő hét második felében, hivatalos honlapunkon keresztül is tájékoztatjuk szurkolóinkat, fanatikusainkat és klubunk iránt érdeklődőket.”

Gyarmati Eszter azt követően lett a klub felső vezetőségének a tagja, hogy a belga tulajdonos, Roderick Duchatelet 2011. október 19-én, vagyis szinte napra pontosan hat évvel ezelőtt megvásárolta az Újpest FC-t. 2012 februárjától klubigazgatóként, később ügyvezetőként dolgozott.

Ugyanakkor már Duchatelet érkezése előtt is a klub alkalmazottja volt, a 2000-es évek közepétől előbb fordításokban segédkezett, majd a szervezési osztályon dolgozott, volt szervezési igazgató is.

Az elmúlt fél évben egyre inkább a támadások kereszttüzébe került, a nyári címerváltáskor vált a szurkolói csoportok állandó céltáblájává, gyakran követelték obszcén rigmusok kíséretében a távozását. Többek között az Újpest korábbi válogatott játékosa, Urbán Flórián is élesen kritizálta az ügyvezetőt. Ráadásul értesüléseink szerint a közelmúltban több kérdésben sem egyezett meg a véleménye a tulajdonoséval.

Azt egyelőre nem tudni, hogy ki lesz Gyarmati utódja, miképpen azt sem, hogy más pozícióban marad-e a klubnál. Szóba került, hogy külföldről érkezik az új sportvezető, illetve felvetődött, hogy a technikai vezetőként dolgozó Böőr Zoltán is új szerepbe kerülhet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik