Újpest: Ma hogyan döntenék? Belevágnék! - Kozma István

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.31. 08:09
null
Marc Leliévre (balra) ment, Kozma Istvánnak mennie kellett (Fotó: Szabó Miklós)
Kozma István, a korábbi negyvenszeres válogatott labdarúgó elmondása szerint péntek délelőtt kapott egy papírt Újpesten, amely szerint a korábbi vezetőedzőt áthelyezték videoelemzői munkakörbe. Délután pedig egy másikat, amelyben azonnali hatállyal, egyoldalúan felbontották a szerződését. Azt állítja, nem állt módjában azon tanakodni, elfogadja-e, egyszerűen a kezébe nyomták a papirost.

 

„Vezetőedzői szerződést írtam alá, és a reményteljes közös munkában bízva vállaltam el a megbízást – mondta Kozma István. – Aki egy kicsit is újpesti érzelmű, úgy próbál a klubon segíteni, ahogy tud. Hogy ma hogyan döntenék? Azt hiszem, újra belevágnék, mert számomra rendkívül fontos a lila-fehér klub, és az is marad mindig. A szerződésem június végéig szólt, annyit elárulhatok, szinte biztos, hogy a nyár után nem folytatódott volna a közös munka. Most viszont bíróságra megyek. Sajnos nincs más út.”

Kozma körül azután vált fagyossá a légkör Újpesten, hogy papíron beosztottja, a valóságban szakmai főnöke, a pro licences diplomával nem rendelkező belga másodedző, Marc Leliévre lemondott.

„Először is, senki sem ismerte el soha, hogy Kozma István csak másodhegedűs – mondta Horváth Gábor, a HLSZ főtitkára, az érdekvédő ügyvéd. – Ha papíron ő a vezetőedző, ő a vezetőedző, nincs mit tenni. Ugyanakkor vannak más klubok is, ahol gyanakvásra ad okot a felállás, márpedig lépnie annak a szervezetnek kellene, amelyik versenyrendszerében az érintettek szerepelnek. És ahogy a bundagyanúba keveredett hatvan játékos ügyében felvállalta a lépést a szövetség, talán ebben a kérdésben is érdemes lenne. Jogilag mindenesetre Kozma István volt a vezetőedző.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik