Újpest: korábbi Roma-játékos az új igazolás – hivatalos

B. A.B. A.
2020.07.20. 20:51
null
Junior Tallo a lila-fehérek legújabb igazolása (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-es Újpest FC a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy szerződtette Junior Tallót.

 

A 27 éves csatár a Románál nevelkedett, a „farkasoknál” három tétmérkőzésen kapott lehetőséget. Több kölcsönadás után a Lille játékosa lett, majd szerepelt a Vitória Guimaraesnél, legutóbb a francia másodosztályú Chambly futballistája volt.

„Mindenki nagyon kedvesen fogadott, és igazán családias a hangulat itt Újpesten – mondta Tallo. – Tudom jól, hogy a klubnak jelentős történelme van, ezért is nagy öröm ide igazolni. Vasárnap érkeztem, így azóta már találkozhattam pár játékossal és ugye a stábtagokkal. Remek a hangulat, szimpatikus mindenki, de a legfontosabb, hogy jól képzett társaim lesznek, így remélem, hogy nagyon jó szezonunk lehet együtt. Az ország is nagyon tetszik, szép a város, és eddig nagyon jól érzem magam itt.”

Tallo nyolcszor az elefántcsontparti válogatottban is pályára lépett, tagja volt a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupáját elhódító csapatnak.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Miroszlav Bjelos (szerb, Napredak Krusevac – Szerbia, szabadon igazolhatóként),Petar Gigics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia), Nikola Mitrovics (szerb, ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Stieber András (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Stieber Zoltán (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Junior Tallo (elefántcsontparti, szabadon igazolhatóként, legutóbb: Chambly – Franciaország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Mucsányi Márk
Kiszemeltek:
Távozók: Balázs Benjámin (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Jonathan Heris (belga, KAS Eupen, Belgium, szabadon igazolhatóként), Litauszki Róbert (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Novothny Soma (szabadon igazolható), Zsótér Donát (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Corso Moussa Traoré (guineai, Vasalund – Svédország)

Legfrissebb hírek

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

NB I: külföldre szerződő magyarokról és hazatérő légiósokról szólt az elmúlt hét – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 08:50

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00