Újpest: Kabát Péter szerint nagy változások lesznek a nyáron

2012.05.14. 11:24
Címkék
Kabát Péter még egy évet biztosan, de akár többet is maradna Újpesten, ahol jelentős erősítésekre számít a nyáron. A korábbi válogatott csatár csapattársával, Balogh Balázzsal együtt a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában értékelte a lilák évét és a Ferencváros elleni derbit.

„Még egyéves szerződésem van Újpesten, azt mindenképpen szeretném kitölteni, utána meglátjuk. Öt évekre már nem tervezek, de nem akarom abbahagyni addig, amíg bírom és tudok segíteni a csapaton. Nálunk a nyáron nagy változások lesznek a játékoskeretben, bizonyosan erősít az új tulajdonos, ami minden csapatrészre ráfér. Új, minőségi játékosok érkezése várható, úgyhogy jóval előrébb kell végeznünk, 2013-ban a nemzetközi porond a cél" – nyilatkozta Kabát Péter.

„Nem így terveztük az Újpest bajnoki évét, hogy a szezon végén a 12. helyen szerénykedjünk. Az őszt eléggé elrontottuk, a tavasszal viszont már kezdtünk úgy játszani, ahogyan elvárják tőlünk a szurkolók. Nagyon sajnálom az elbukott kupaelődöntőt, megvolt az esélyünk a fináléra. A Fradi elleni, hétvégi rangadó döntetlenje igazságos volt, mindkét csapat a biztonságra törekedett" – fogalmazott a korábbi válogatott csatár, aki sérülés miatt nem szerepelt a derbin.

„Sajnos érthetetlen módon nem kezdjük jól az első félidőket, sokkal inkább fordulás után kapunk erőre, ez így történt az FTC-meccsen is" – tette hozzá a szombati meccsen kezdőként pályára lépő újpesti támadó, Balogh Balázs, aki korábban a zöld-fehéreknél is megfordult.

„Emiatt nem volt bennem extra motiváció, mivel felnőtt meccsen sosem léptem pályára az Üllői úton, és ma már újpesti érzelmű vagyok, remélem, a szurkolók is annak fogadnak el, jövőre jön a harmadik évem a Megyeri úton" – mondta a 21 éves Balogh.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 perce

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
26 perce

Négy magyar továbbjutás az atlétikai Eb nyitó délelőttjén

Atlétika
1 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2 órája

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2 órája

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
3 órája