Újpest: irány az MTK, a Vasas és Ciprus! Öt távozó...

K. T. I.K. T. I.
2020.06.29. 18:09
null
Litauszki könnyek között búcsúzott el az újpesti közönségtől, a képen épp Banai Dávid vigasztalja (Fotó: Balogh László)
Predrag Rogan, az Újpest FC június elsején kinevezett vezetőedzője az utolsó NB I-es bajnokit követően már utalt rá, a rövid nyári szünetben teljesen új csapatot kell építenie a Megyeri úton. Most a lila-fehérek klubhonlapja megerősítette a Nemzeti Sport korábbi információit: Balázs Benjámin, Jonathan Heris, Litauszki Róbert, Novothny Soma és Zsótér Donát is búcsút int a IV. kerületi együttesnek.

 

Az öt futballista közül Jonathan Heris távozása annyira nem újdonság, hogy múlt héten már be is jelentette új csapata, a ciprusi Nea Szalamina. Az Újpesten két periódusban összesen 130 tétmérkőzésen lehetőséghez jutó belga védő távozásáról itt írtunk bővebben!

Az idényben sérülések miatt csupán 14 tétmérkőzésen pályára lépő Litauszki Róbert búcsúja szintén a levegőben lógott egy ideje. Már januárban arról számoltunk be, hogy szerződése lejártával nyáron ingyen szerződhet a Vasashoz. Ugyan a Kaposvár elleni idényzárón nem állhatott be, a meccs lefújása után a társakkal együtt köszönt el a közönségtől – könnyek között. Litauszki 2004-ben került a IV. kerületbe, a szamárlétrát végigjárva 2010-ben mutatkozott be a felnőtteknél. Két Magyar Kupát és egy Szuperkupát nyert az Újpesttel. Egy krakkói kitérőt leszámítva eddig csak a liláknál futballozott. Az ujpestfc.hu-n megjelentek szerint jövő héttől valóban a Vasas futballistája lesz.

Novothny Soma 87 meccs és 34 gól után búcsúzik (Fotó: Szabó Miklós)
Novothny Soma 87 meccs és 34 gól után búcsúzik (Fotó: Szabó Miklós)

Szintén búcsúzik két 2017-es szerzemény, Novothny Soma, aki a 2017–2018-as évadban csupán egy gólra volt attól, hogy gólkirályi címet szerezzen újpestiként. Ő információink szerint a Zalaegerszeg kiszemeltjei között van, de külföldről is érdeklődnek iránta. 87 tétmérkőzésen 34 gól és öt gólpassz a mérlege a fővárosi együttesben.

Zsótér Donát a Kaposvár elleni meccsen, lecserélését követően Predrag Rogan vezetőedzővel (Fotó: Balogh László)
Zsótér Donát a Kaposvár elleni meccsen, lecserélését követően Predrag Rogan vezetőedzővel (Fotó: Balogh László)

A 24 esztendős Zsótér Donát 101 tétmérkőzés, 13 gól és 19 assziszt után távozik. A középpályás az elmúlt időszakban többször is nyílt konfliktusba keveredett az Újpest korábbi edzőjével, Nebojsa Vignjeviccsel, ám a szerb tréner távozása után visszakerült a kezdőcsapatba, így mutatkozott némi esély a maradására. Végül ő sem hosszabbított, ehelyett visszatérhet Kispestre, ahol korábban alapembere volt a Honvéd bajnoki címet nyert 2016–2017-es csapatának.

Az ötödik távozó a 2015-ben szerződtetett mindenes, Balázs Benjámin, aki 143 találkozón szerepelt a csapatban – a jobb szélen tényleg minden poszton, védőként, középpályásként és támadóként is bevetették, de volt, hogy balhátvédet vagy középcsatárt játszott. A 30 éves labdarúgó – ahogyan azt előre jeleztük – az MTK-ban futballozik az NB I 2020–2021-es idényében.

„Az élet nem áll meg, tudjuk, hogy sok változás lesz a csapatunkban, új együttest kell építeni, de most egyelőre annak örülünk, hogy nekünk így ért véget a bajnokság” – nyilatkozta a Kaposvár elleni 5–0-s sikert követően Rogan. Az alapemberek búcsúja után most az a kérdés, mikor veszi kezdetét az érkezők bejelentése és így az újjáépítés.

A helyzetet nehezítheti, hogy mind az öt játékosnak lejárt a szerződése, így távozásukból nem tesz szert bevételre a Megyeri úti klub. Érdekesség, hogy a távozók közül hosszabb-rövidebb ideig – épp Litauszki sérülései miatt – Balázs, Zsótér és Novothny is viselte a csapatkapitányi karszalagot a 2019–2020-as évadban.

Legfrissebb hírek

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
8 órája

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
9 órája

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
9 órája

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
9 órája

„Most mondjam azt, hogy minden jó, ha a vége jó?” – Szélesi Zoltán az újpesti fordítás után

Labdarúgó NB I
10 órája

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
14 órája

Hatalmas góllal szerezte meg első idegenbeli győzelmét az ETO FC

Labdarúgó NB I
14 órája

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04