Újpest: Hazard a lehetséges távozásáról beszélt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.17. 14:38
Kylian Hazard, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC belga futballistája súlyos sérülése után lábadozik, ám mint elmondta, már játékra alkalmas állapotban van.

A 21 éves szélső a belga Walfootnak elárulta, nagyon várja már a visszatérést, s bizonyítani szeretne.

„Imádom az Újpestet, és remélem, hogy önerőből is képes leszek nagy hírnévre szert tenni – mondta sokat sejtetően Eden és Thorgan Hazard öccse, Kylian. – Nagyon kemény hónapok állnak mögöttem, nehéz volt felépülni egy ilyen súlyos sérülésből.”

Az Újpest játékosát arról is megkérdezték, gondolkodik-e a távozáson.

„Hat hónapig nem játszottam, meglátjuk, hogyan sikerül a visszatérésem. Meglátjuk, tudok-e olyan jó teljesítményt nyújtani, amivel kiérdemlem, hogy mondjuk a szezon után váltsak. Hozzáteszem, jelenleg az Újpest futballistája vagyok, csak a lila-fehérekre koncentrálok.”

„Az álmom az angol vagy a német élvonal, mindkét bajnokságban csodálatos az atmoszféra, nagyszerű lenne, ha egyszer valamelyikben kipróbálhatnám magam. A bátyáim már testközelből ismerik az említett közegeket.”

Eden Hazard a Chelsea-ban játszik, míg Thorgan a Borussia Mönchengladbach futballistája.

 

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
6 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 órája

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 12:00

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 07:53

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Bognár György Szalairól: Aki az utóbbi években Pakson támadóként játszott, annak minden esélye megvolt, hogy gólkirály legyen

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:01