Újpest: egyszeres szerb válogatott játékos érkezett – hivatalos

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.09.29. 09:26
null
Milos Koszanovics aláírt az Újpesthez (Fotó: ujpestfc.hu)
Az Újpest FC szerződtette a 33 éves, egyszeres szerb válogatott védőt, Milos Koszanovicsot.

 

 

Az Újpest FC a honlapján jelentette be a szabadon igazolható, a tavaszi szezonban még az Arab Emírségekben futballozó Milos Koszanovics szerződtetését.

„Koszanovics csütörtökön aláírta a szerződését, és hamarosan csatlakozik a csapathoz, ám a hétvégén, a DVSC ellen még nem lép pályára. A 191 cm magas ballábas középhátvéd remekül fejel, rendre szorosan fogja embereit, és erős testfelépítésének köszönhetően megnehezíti a csatárok dolgát” – írja az új szerzeményről az ujpestfc.hu.

A 33 éves Koszanovics 2010 óta légióskodik, játszott a lengyel Cracoviában, a belga Mechelenben és Standard Liege-ben, a török Göztepében, 2019-től idén júliusig pedig az Arab Emírségekben, az Al-Dzsazírában futballozott. Európában a belga élvonalban töltötte a legtöbb időt, a bajnoki alapszakaszban 91 meccsen 10 gólt is szerzett Belgiumban. 2015-ben a franciák elleni felkészülési meccsen csereként játszott a szerb válogatottban is.

A Transfermarkt 900 ezer euró becsüli az értékét, ezzel ő lesz a lilák legértékesebbnek tartott játékosa, megelőzve az eddigi listavezetőt, a 850 ezer euróra taksált Csoboth Kevint.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
George Danut Ganea (román, FC U Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként), Oliver Jürgens (észt, Torino FC – Olaszország), Kiss Tamás (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Milos Koszanovics (szerb, Al-Dzsazira – Arab Emírségek, szabadon igazolhatóként), Franklin Sasere (nigériai, FC Vaduz – Liechtenstein), Tajti Mátyás (Zalaegerszegi TE FC), Tamás Krisztián (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Molnár Zsombor (Vasas FC, legutóbb köcsönben: Dorogi FC)
Kölcsönből visszatérők: Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország), Matija Ljujics (szerb, Sabail – Azerbajdzsán), Ognjen Radosevics (szerb, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Geiger Bálint, Tamási Domonkos, Tóth Ákos
Kiszemeltek:

Távozók: Nemanja Antonov (szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként),Giuseppe Borello (olasz, SS Monopoli 1966 – Olaszország, szabadon igazolhatóként),Petrus Boumal Mayega (kameruni, Al-Bataeh – Egyesült Arab Emírségek, szabadon igazolhatóként), Abdoulaye Diaby (mali, FC St. Gallen 1879 – Svájc),Luis Jakobi (német, szabadon igazolható), Ognjen Mudrinszki (szerb, Spartak Subotica – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Filip Pajovics (szerb-magyar, Radnicski 1923 Kragujevac – Szerbia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC), Eckl Patrik (KFC Komarno – Szlovákia), Mucsányi Márk (BVSC-Zugló), Szabó Bálint (FK Csíkszereda – Románia)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Fernand Gouré (elefántcsontparti, KVC Westerlo – Belgium), onnan DAC 1904 – Szlovákia, kölcsönbe)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik