Újpest: Egyedül pumpálom a pénzt a klubba – Duchatelet

BABJÁK BENCE, BORSOS LÁSZLÓBABJÁK BENCE, BORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2020.08.19. 11:39
null
A szurkolói ankét főszereplői (Fotó: Micheller Szilvia)
A játékospolitikáról, a klub esetleges eladásáról, a címerkérdésről, a távozó kulcsemberekről és a folyamatos kritikákról is beszélt Roderick Duchatelet, a lila-fehérek belga elnöke.

 

Kedden a kora esti órákban az UP Újpesti Rendezvénycsarnok színháztermének színpadán a nyilvános szereplést csak legritkább esetben vállaló Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga elnöke foglalt helyet, vele szemben pedig a sajtónyilvános szurkolói ankétra regisztráló lila-fehér szimpatizánsok. Az utóbbi időben elmérgesedett viszony tisztázására keresve sem lehetett volna jobb és egyenesebb módszert találni, az időnként feszült hangulatú találkozón a drukkerek három témakör kapcsán tehették fel kérdéseiket a kritikával ezúttal nyíltan szembenéző üzletembernek, valamint Berta Csaba ügyvezetőnek. A szakmai kérdésekre az eseményen szintén részt vevő Predrag Rogan vezetőedző, illetve az együttes két meghatározó játékosa, Simon Krisztián és Banai Dávid válaszolt. Az Újpest FC tájékoztatása szerint az ankétra az UTE klubigazgatóját, Őze Istvánt is meghívták, ám nem jelent meg a találkozón.

IGAZOLÁSOK

A drukkerek a minőségi keret kialakításának elmaradását, a túl sok külföldi játékos szerződtetését, az értékek kiárusítását célzó játékospolitikát, valamint a szűkös költségvetést rótták fel a belga tulajdonosnak.

SIMON KRISZTIÁN
Az előző idényhez képest jobban összeállt a csapat a rajtra. Készen állok a feladatra, hogy csapatkapitányként vezessem társaimat, ugyanakkor rajtam kívül is sok rutinos játékos szerepel a keretben. Nem lenne korrekt visszafelé mutogatni, a vezetőedző most bízik bennem, élvezem a közös munkát, aminek meglátszik az eredménye.

„Szerdán egy középső hátvédet várunk orvosi vizsgálatra, emellett még a támadósorba is igazolnunk kell   – mondta az ankéton Roderick Duchatelet. – Ami a légiósokat illeti, a külföldi labdarúgók közül nagyobb a merítési lehetőség, és a piaci értékük is alacsonyabb, mint a magyaroké, gazdaságilag ez nem elhanyagolható szempont. Ami a saját nevelésű játékosok hiányát illeti, négy éve alapítottunk saját akadémiát, az első futballistákat most kezdjük beépíteni, azt a tehetséget ugyanakkor nem látom, aki az UTE-ban nevelkedett, és most helye lenne az első csapatban. A játékospolitikával kapcsolatban annyit mondhatok, hogy gazdasági okokból időnként el kell adnunk az alapembereket, ám Feczesin Róbert esetében például mindent megtettünk, hogy velünk maradjon. Tőle kellene megkérdezni, hogy az a játékos, aki karrierje során megteremtette magának az anyagi biztonságot, és szeretik a szurkolók, miért szerződik el a másodosztályba kicsivel több pénzért. Annak idején Mbaye Diagne éves fizetése nálunk harmincmillió forint volt, Kínában pedig évi ötszázmilliót ígértek neki, de így is mindent megtettem, hogy velünk maradjon. A céljaink között így az európai kupaindulás szerepel, ezt háromszor elértük az utóbbi években, igaz, kétszer nem indulhattunk, mert az előző vezetőség pénzügyei ezt megakadályozták. Az átigazolásokra fordított összegekkel kapcsolatban megjegyezném, az ingyen igazolható játékos nem minden esetben rossz futballista. Annak idején Enisz Bardit is ingyen szereztük meg, most pedig a La Ligában stabil kezdőjátékos. A tapasztalt, minőségi futballista pedig többnyire csak a pénzért szerződik Magyarországra, sokszor motiválatlanul, a klubhűség semmit sem jelent neki – ez akkor is igaz, ha a helyzet folyamatosan javul ezen a téren.”

A KLUB

A szurkolók többek között arra voltak kíváncsiak, tervezi-e a tulajdonos az egyesület eladását, miért igazolt el több újpesti kötődésű játékos az utóbbi években, és tisztában van-e azzal, hogy az elmúlt kilenc év miatt a szurkolók többsége a távozását követeli.

„Amikor ideérkeztem, minden lehetséges módon félreinformáltak a magyarországi viszonyokról és az Újpest FC-vel kapcsolatban, az akkori ígéreteimet arra alapoztam, hogy rendezett viszonyok között működő egyesületet veszek át – folytatta a belga elnök. – Hibáztam, nem kellett volna felelőtlen kijelentéseket tennem.  Ami az újpesti kötődésűeket illeti, mindenki hibázhat, talán én is rosszul döntöttem, amikor bizonyos labdarúgókat elengedtem. Ám Windecker József két évig nálunk futballozott, majd nekünk fájó döntéseket hozott. Balogh Balázs hét év után távozni akart, és akadt más is, aki nem minket választott. Számomra azok az újpesti kötődésű játékosok, akik most is lila-fehér mezben szerepelnek. A mai napig vannak, akik próbálnak minket kisemmizni, az UTE-tól még egy használható labdarúgót sem kaptam, és volt olyan szervezet, amely korábban nyíltan hátba támadott minket. Úgy tűnik, ezek után a szurkolóknak én vagyok az egyedüli probléma. Ám ha nem lennék itt, ez a klub rég eltűnt volna a süllyesztőben. Többször elmondtam, ha megfelelő piaci ajánlat érkezik, átadom az egyesületet, és megyek haza. Ha az esetleges vevőkről szóló pletykák igazak lennének, már nem én ülnék a tulajdonosi székben. Amíg nem érkezik megfelelő ajánlat, egyedül pumpálom a pénzt a klubba, ehhez képest évek óta semmi mást sem hallok a szurkolók többségétől, csak panaszt és kritikát.”

NEM GÖRCSÖL A MEGHÍVÓN

Banai Dávid ott folytatta, ahol az előző idény végén abbahagyta – remek teljesítményével újabb pontokhoz segítette csapatát. Az egyik szurkoló felvetette: a kiváló formában védő kapus várja-e már a válogatott meghívót?
„Minden magyar labdarúgó álma a válogatottság, de én most nem foglalkozom ezzel. Az köti le a figyelmemet, hogy folyamatosan a csapatom segítségére legyek, ugyanakkor ha így folytatjuk, nemcsak az én teljesítményemet, hanem a csapattársaimét is figyelemmel kísérheti a nemzeti együttes stábja. Májusban írtam alá hosszú távú szerződést a klubbal. Jelenleg nem tervezek máshol futballozni, csakis Újpesten. A szakmai munka kiváló, Babócsy András kapusedzővel pedig rengeteget beszélgetünk a teljesítményemről. Minden mérkőzést elemzünk, és ha találunk valamilyen hibát, próbáljuk kijavítani. A járványidőszak utáni első meccsen FIlip Pajovics balszerencsés sérülése miatt védhettem, és sikerült helytállnom. Miután Predrag Rogan aláírt, hosszasan beszélgettünk a csapatban betöltött szerepemről. Ismerte a képességeimet, és nyomatékosította, velem számol a következő meccseken – azóta is igyekszem
rászolgálni a bizalmára.”


CÍMER

Az utóbbi évek legnagyobb viharát kavaró témakör kapcsán a szimpatizánsok azt kérdezték, mi akadálya van a régi címer visszaállításának, milyen feltételekhez köti ennek teljesülését, illetve hogyan éli meg a szurkolói csoportok bojkottját.

„Tudtuk, hogy rossz döntést hozunk a címer megváltoztatásával, de rákényszerítettek minket. Most az elenyésző, egy százalék alatti tulajdonrészről van szó, amely az UTE-hoz tartozik. Amint erről lemond az egyesület a javunkra, már a megegyezéstől számított következő bajnokin visszaállítjuk a régi címert. A baj, hogy az UTE egyetlen feltételhez sem járult hozzá, és semmilyen anyagi támogatást sem nyújtott. És itt nemcsak a címerről van szó, hanem az utánpótlásról is. Saját akadémiát alapítottam, évi háromszázmillió forintot fizetek érte, lassacskán kezdenek kikerülni onnan az első keretben is használható játékosok. Ezek után nem szeretnék közös akadémiát az UTE-val, ha meg akarnám vásárolni, az újabb százmillió forintokba kerülne. Erre nincs szükségem, pláne akkor nem, ha nem kapunk onnan bevethető játékosokat. Egyébként nem az UTE-val van problémám, hanem az egyesületnél hatalmi pozícióban dolgozó emberekkel.

PREDRAG ROGAN: „TRÓFEÁKÉRT KELL HARCOLNUNK”
– Mennyire szólhat bele az igazolásokba?
– Ez az első átigazolási időszakom itt, mostanra kezdem átlátni a klub működését, a játékosmegfigyelői munkát és az igazolás folyamatait. Megteszem a szakmai javaslatomat, a többi már nem az én asztalom.
– Hasonló rendszerben játszik az Újpest, mint az előző idény végén?

– A sikeres szerepléshez időnként elegendő a labdabirtoklás, máskor jó ellentámadásokra van szükség. Nyolc új labdarúgó érkezett, az a feladat, hogy a lehető legtöbbet kihozzam belőlük, s őket beépítve a legeredményesebb csapatot alakítsam ki. Mindent megteszünk, hogy az Újpestet dinamikus, erős csapattá formáljuk, s a riválisok kellemetlen ellenfélként tekintsenek ránk.
– Milyen célok elérését látja reálisnak a következő idényre?
– Trófeákért kell harcolnunk, és a lehető legelőkelőbb helyen kell végeznünk a magyar bajnokságban.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik