Újpest: egy este alatt két 180, Novothny dartsban sem ügyetlen – kép

T. M.T. M.
2020.06.05. 17:16
null
Novothny Soma állítása szerint sokat fejlődött dartsban a karantén alatt (Fotó: Török Attila)
Novothny Soma nem csupán a kapu előtt érzi magát otthon, hanem a dartstábla előtt is – derült ki az Instagram-oldalára feltöltött fényképekből. Az Újpest FC futballistája két képet is megosztott követőivel, amelyekből kiderült, kétszer is maximális pontszámot, 180-at dobott otthoni, csütörtök esti gyakorlása alatt.

Novothny Soma hat-hét évvel ezelőtt szerette meg a dartsot, és nem sokat teketóriázott, egyből elkezdte ő is űzni a sportágat. Az Újpest FC támadója két-három éve egy amatőr versenyen is elindult, de akkor még bevallása szerint nem ment annyira neki a játék, így nem is sikerült jól a verseny. Novothny elárulta, a koronavírus-járvány miatti kötelezően otthon töltött órák alatt volt ideje gyakorolni.

„A koronavírus-járvány miatti karanténidőszakban sokat fejlődtem. Tudatosan fejlesztettem a játékom: legeket játszottam egyedül, vagy a kiszállókat gyakoroltam. Volt olyan, amikor napi egy órát is játszottam.”

Úgy tűnik, a sok gyakorlás megtette a hatását, hiszen csütörtök este kétszer is maximális pontszámot, 180-at dobott – derült ki Instagramra feltöltött fényképeiből.



Novothny elmondta, nem ez volt az első száznyolcvanas dobása, korábban hatszor is eltalálta a tripla 20-as mezőt a három nyíllal. A csatár elárulta, Peter Wright számára a legszimpatikusabb sztárjátékos: szerinte tanulságos a skót versenyző életpályája, lassan ért fel a csúcsra, és mindent megtett céljai elérésének érdekében.

Azt azonban, hogy a visszavonulása után dartsjátékos lesz Novothnyból egyértelműen elvetette a csatár, bár hozzátette, sosem tudni, mit hoz az élet.

Legfrissebb hírek

Borbély András lesz a magyar résztvevő a PDC-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.10.31. 21:43

Fogynak a kérdőjelek – így alakul a PDC dartsvilágbajnokságának mezőnye

Egyéb egyéni
2026.10.31. 13:18

Fallon Sherrock 15 nyilas legben verte meg Littlert, több mint félmillió fontot vihet haza

Egyéb egyéni
2026.10.30. 23:32

A MOL Campuson dől el, ki képviselheti Magyarországot a dartsvilágbajnokságon

Egyéb egyéni
2026.10.30. 12:50

16 évesen kilencnyilast dobott a brit tehetség – videó

Egyéb egyéni
2026.10.29. 13:37

Darts: Ross Smith másodszor is Európa-bajnok lett

Egyéb egyéni
2026.10.25. 22:59

Egyetlen holland sem jutott be a nyolc közé a darts Eb-n

Egyéb egyéni
2026.10.24. 22:55

Jobban nem is indulhatott volna a darts Eb, Woodhouse már az első meccsen kilencnyilast dobott – videó

Egyéb egyéni
2026.10.22. 20:01