Újpest: Eden Hazard öccse aláírt a lila-fehérekhez!

Vágólapra másolva!
2015.06.27. 16:28
null
Kylian Hazard (balra) testvéreivel, Edennel (középen) és Thorgannal
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy három évre szerződtette a Chelsea-ben futballozó Eden Hazard 19 éves öccsét, Kylian Hazard-t.

A fiatal belga középpályás édesapja társaságában látogatott Budapestre, és együtt vettek részt az újpesti vezetőkkel folytatott tárgyalásokon, amelyek a klub honlapjának beszámolója szerint nagyon pozitív hangulatúak voltak.

„Kylian, a tizenkilenc éves belga középpályás úgy érzi, elég érett már ahhoz, hogy kezébe vegye karrierje alakítását, és teljes erőbedobással, kemény munkával egy lépéssel előbbre lépjen, és tovább építse pályafutását. Örömmel vettük, hogy Kylian hisz abban, hogy az Újpest FC csapatával ezek a lépések megvalósulhatnak, s hogy a megfelelő helyre érkezett. Amikor a megbeszélések során a klub által képviselt értékekről és a stáb által képviselt sportszakmai elképzelésekről esett szó, hamar kiderült, hogy Kylian Hazard és a klub elképzelései összecsengtek, hiszen mindkét fél ugyanazokat az elveket vallotta a párbeszéd során” – olvasható az ujpestfc.hu-n.

Kylian Hazard a mögöttünk hagyott idényben a Zulte Waregem játékosa volt, 2014 augusztusában, a Sahtyor Szoligorszk elleni Európa-liga-selejtezőn debütált az első csapatban, míg kezdőként először 2015 januárjában, az Anderlecht elleni kupameccsen kapott lehetőséget.

A fiatal játékos megszerzésében minden bizonnyal nagy szerepet játszott, hogy az Újpest tulajdonosa, Roderick Duchatelet is belga.

A 19 éves Kylian Hazard igazi futballista családból származik: édesapja félprofi játékos volt, míg édesanyja a belga másodosztályban játszott, de felhagyott az aktív játékkal, amikor először várandós lett. Kylian idősebb bátyja, Eden Hazard, a Chelsea játékosa, míg Thorgan a Borussia Mönchengladbachot erősíti. A legfiatalabbik Hazard fivér, Ethan a Tubize utánpótláscsapatában játszik.

Újpesten egyébként már korábban is futballozott klasszis légiós testvére: 1993-ban az MU-legenda, francia Éric Cantona öccse, Joël szerepelt a lila-fehéreknél, 13 bajnokin játszott, egy gólt szerzett.

Az Újpest ma felkészülési meccset játszott a Békéscsaba ellen, de a 2–1-re elveszített találkozón Hazard még nem kapott szerepet.

HAZARD GÓLJA AZ EXCELSIOR ELLENI JANUÁRI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEN


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Kylian Hazard (belga, Zulte Waregem – Belgium), Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, ?), Holdampf Gergő (Soproni VSE, ?), Nagy János (Siófok, ?), Rodrigo Rojo (uruguayi, Sint-Truiden – Belgium), Toricska Rajmond (Salgótarjáni BTC, ?)

Az utánpótlásból felkerültek: Tóth Patrik

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK, szabadon igazolható), Filkor Attila (AC Milan, legutóbb kölcsönben Avellino – Olaszország, szabadon igazolható), Mohl Dávid (PMFC, próbajáték), Radó András (Haladás)
Távozók: Berat Ahmeti (albán-koszovói, ?), Filip Sztaniszavljevics (szerb, Plataniasz – Görögország), Dusan Vasziljevics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton – Anglia, ?), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium), Szandro Cvejba (orosz)
Távozhatnak: Balogh Balázs (érdeklődnek iránta: külföld), Asmir Suljic (bosnyák, érdeklődnek iránta: külföld)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik