Újpest: Bernd Storck egy órán át egyeztetett Vignjeviccsel

Vágólapra másolva!
2017.05.04. 15:20
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön egyórás megbeszélést tartott Nebojsa Vignjeviccsel, az Újpest szerb vezetőedzőjével – adta hírül a lila-fehér klub hivatalos honlapja.

A szövetségi kapitányt délelőtt 10 órakor fogadta a Szusza Ferenc Stadionban Nebojsa Vignjevics. A két tréner egymás üdvözlését követően visszavonult a szerb szakember irodájába, ahol hosszasan egyeztettek.

„Elsődlegesen a magyar futballt érintő témákról beszélgettünk. A sok-sok téma között felvetődött, hogyan tudnánk szorosabban együtt dolgozni a jövőben, hiszen fontosnak tartom erősebbre kötni az edzői kapcsolatot a klubok és a válogatott között. Véleményem szerint sokat tudunk egymástól tanulni, és ha a jövőben sokat találkozunk egymással, akkor közösen képesek leszünk magasabb színvonalra emelni a magyar labdarúgást. Elengedhetetlen, hogy segítsük egymás munkáját” – mondta Storck az Újpest hivatalos honlapjának.

„Úgy vélem, kiváló megbeszélésen vagyunk túl. Többek közt beszélgettünk arról, mit kell tenni a játékosoknak ahhoz, hogy jobb teljesítményt nyújtsanak, és ezáltal megívást kapjanak a válogatottba. Ami a jövőt illeti, én is támogatom, hogy többet egyeztessünk. Biztos vagyok benne, hogy a mai beszélgetés a klub és a válogatott számára is pozitív előrelépés volt. Bernd Storcknak van jó néhány hasznos ötlete, amit meg kell próbálnunk beépíteni a saját filozófiánkba” – fogalmazott Vignjevics.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik