HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2013.06.11 07:36 Frissítve: 2014.12.30 01:16

Újpest: Belgiumban semmibe vettek minket - Barczi

Barczi Dávid itthon van, de nem tudja, hogy a jövőben az élvonalbeli Újpest labdarúgója lesz-e. A középpályás Egerszegi Tamás társaságában a belga második ligában szereplő Sint-Truidennél töltött néhány hónapot kölcsönben. A futballistákat Roderick Duchatelet, a lila-fehérek belga tulajdonosa hazarendelte a szezon közben.

 

„Lényegében semmibe vettek minket a klubnál – mondta Barczi Dávid. – Annak idején, amikor kimentünk, itt éppen téli szünet volt, Belgiumban meg tartott a bajnokság. Abban maradtunk, hogy egyéni programot kapunk, aminek segítségével felzárkózunk. Ehhez képest senki sem foglalkozott velünk. Sok időt töltöttünk Egerszegi Tomival úgy, hogy csak ketten edzettünk. Egyetlen percet sem játszhattunk az első csapatban, csak a második együttesben. Nem erre számítottunk. Nem igazán értettük, hiszen nem ezért vettek minket kölcsön. Amikor erről tájékoztattuk az újpesti tulajdonost, azonnali hatállyal hazarendelt minket. Leginkább az volt a bántó, hogy nem voltak egyenlőek az esélyeink azokkal a játékosokkal, akik már korábban is ott voltak.”

Hogy mi lesz Barczi Dávid sorsa, egyelőre kérdéses. Szerződése a Megyeri útra köti, de csakúgy, mint egy évvel ezelőtt, ezúttal is közölték vele, hogy ha úgy adódik, távozhat. A 24 esztendős középpályás tavaly novemberben lépett pályára legutóbb az NB I-ben, azt követően volt még három NB II-es találkozója az Újpest B-ben. Vagyis az igazi, jelentős tétmeccs igencsak hiányzik már neki.

2019.02.17 23:10:22

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.02.17 11:14:03

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Supka szerint egyértelmű 11-est nem kaptak meg. Csertői szerint igazság nemigen létezik.

2019.02.16 23:20:39

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2019.02.16 22:21:19

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Lent a gyepen, főleg egy rangadón nem a pénz játszik...

2019.02.16 15:29:03

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS

A címvédő bő félóra alatt eldöntötte a mérkőzést az MTK ellen, Torghelle a fordulás után csak szépíteni tudott.