Újpest: az északmacedón kapitány érkezhet Vignjevics helyére?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2020.03.21. 08:39
null
Igor Angelovszkit ki kellene vásárolni a jelenlegi szerződéséből (Fotó: Getty)
Igor Angelovszki, Észak-Macedónia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya hazájában törekszik ütőképes csapat kialakítására, és bár több helyről is hallani, hogy az Újpest FC egyik kiszemeltje lenne, a lila-fehérek érdeklődéséről nem tud.

 

Nehéz eldönteni, Újpesten most örülhetnek-e, hogy félbeszakadt a bajnokság, vagy sem. A csapat idénye nem úgy alakul, ahogyan eltervezték: nemzetközi kupaindulást garantáló helyről, Magyar Kupa-trófeáról álmodtak, ehhez képest az együttes a kupától már búcsúzott, s a bajnokságban egy pont választja el a már kieső helyen (11.) álló Zalaegerszegtől. Noha Roderick Duchatelet tulajdonos az elmúlt több mint hét évben teljes mellszélességgel kiállt Nebojsa Vig­njevics vezetőedző mellett, most úgy hallani, nem elképzelhetetlen a váltás. A szerb tréner irányításával gödörbe kerültek a lila-fehérek, s megcsapta őket a kiesés szele. A pletykák ilyenkor beindulnak, Észak-Macedóniából származó információk szerint képbe került Újpesten Igor Angelovszki, az ottani válogatott szövetségi kapitánya.

„Az északmacedón válogatott szövetségi kapitánya vagyok, nem velem kell tárgyalni – mondta a Nemzeti Sportnak a 43 éves edző. – Szerződés köt a labdarúgó-szövetséghez, minden erőmmel azon vagyok, hogy minél ütőképesebb csapatot alakítsak ki. Az esetleges érdeklődőnek először a feletteseimet kell megkeresniük, nem beszéltem senkivel a magyar klubtól.”

A leginkább valószínű forgatókönyvnek azt tartjuk, hogy Vignjevics marad a lila-fehérek vezetőedzője, addig legalábbis biztosan, amíg Roderick Duchatelet az újpestiek tulajdonosa. Ő játékosokra sem szokott pénzt áldozni – leginkább szabadon igazolható futballistákat visz Újpestre –, meglepő lenne, ha éppen egy trénert vásárolna ki a szerződéséből.

Legfrissebb hírek

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
13 órája

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
16 órája

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:06

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 15:23