Újpest: a DVTK megvásárolta a védőt – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.08. 12:55
A Diósgyőri VTK-ban folytatja a pályafutását Nagy Tibor, az Újpest FC 25 éves labdarúgója.

Sajtóhírként korábban megírtuk, hogy a DVTK Nagy Tiborral erősíti meg a keretét. Az átigazolást a miskolci klub és az Újpest is bejelentette a hivatalos honlapján.

A közlemények alapján a DVTK fizetett a jobb oldali védő játékjogáért, aki az ősszel 15 NB I-es találkozón kapott lehetőséget Nebojsa Vignjevics vezetőedzőtől.

A korábban az MTK-ban és a Szigetszentmiklósban futballozó Nagy szerdán már részt vett Horváth Ferenc edzésén.

„Nagy Tibor átigazolásával szerettük volna a Lázár Pál távozásával keletkező űrt pótolni – mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója a dvtk.eu-nak. – Tulajdonosunk hozzájárulása nélkül nem sikerült volna megszereznünk, ezért ezt ezúton is köszönjük. Egy megfelelően agresszív, jól védekező játékosról van szó, aki a statisztikai mutatók szerint a saját posztján a legjobb magyar labdarúgók között található. Vezetőedzőnk korábban már dolgozott vele, így az ő érkezése is közös döntés volt. Bár korábban alkalmanként szerepelt a jobb oldalon támadóként is, alapvetően jobb oldali védő pozícióban számolunk vele. Az ő szerződtetésével egyértelműen a védelem megerősítése volt a célunk.”

„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy kivásároltak az élő szerződésemből – vélekedett Nagy Tibor. – Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és próbálom majd meghálálni a bizalmat. Előrefelé szeretnék tekinteni a tabellán, és a DVTK még a kupában is áll, ezért szeretnék ott is minél messzebb jutni a csapattal. Nem szoktam ígérgetni, a pályán szeretném bebizonyítani, hogy megérte engem kivásárolni a szerződésemből, a sikerért mindent meg fogok tenni.”

„Megtiszteltetés volt számomra Újpesten játszani, az itt eltöltött időszakban kiváló edzőkkel és csapattársakkal dolgozhattam együtt – idézi az ujpestfc.hu Nagy Tibort, aki 25 NB I-es és 3 Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára lila-fehér szerelésben. – Sajnos a Megyeri úton töltött időm alatt két sérülés is hátráltatott abban, hogy kihozzam magamból azt, amire igazán képes lehetek. A jövőben sok sikert kívánok az Újpest FC-nek.”

„Először is Nagy Tibi egy fantasztikus ember és mindamellett megbízható játékos, aki jól beilleszkedett a csapatba – így Nebojsa Vignjevics, a lila-fehérek trénere. – Sokat tettünk a fejlődéséért, és ő ezt meg is hálálta, amikor lehetőséget kapott. Tibi olyan ajánlatot kapott, amelyet mint családos ember is alaposan megfontolt, és végül arra jutottunk, hogy neki így lesz a legjobb. Szeretném megköszönni az itteni munkáját, és a legjobbakat kívánom neki a további karrierjéhez. Úgy gondolom, hogy fiatal tehetségeink, Szűcs Kristóf és Balázs Benjámin segítségével megoldjuk Tibi pótlását a védelemben.” megírtuk, hogy a DVTK Nagy Tiborral erősíti meg a keretét. Az átigazolást a miskolci klub és az Újpest is bejelentette a hivatalos honlapján.

A közlemények alapján a DVTK fizetett a jobb oldali védő játékjogáért, aki az ősszel 15 NB I-es találkozón kapott lehetőséget Nebojsa Vignjevics vezetőedzőtől.

A korábban az MTK-ban és a Szigetszentmiklósban futballozó Nagy szerdán már részt vett Horváth Ferenc edzésén.

„Nagy Tibor átigazolásával szerettük volna a Lázár Pál távozásával keletkező űrt pótolni – mondta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója a dvtk.eu-nak. – Tulajdonosunk hozzájárulása nélkül nem sikerült volna megszereznünk, ezért ezt ezúton is köszönjük. Egy megfelelően agresszív, jól védekező játékosról van szó, aki a statisztikai mutatók szerint a saját posztján a legjobb magyar labdarúgók között található. Vezetőedzőnk korábban már dolgozott vele, így az ő érkezése is közös döntés volt. Bár korábban alkalmanként szerepelt a jobb oldalon támadóként is, alapvetően jobb oldali védő pozícióban számolunk vele. Az ő szerződtetésével egyértelműen a védelem megerősítése volt a célunk.”

„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy kivásároltak az élő szerződésemből – vélekedett Nagy Tibor. – Nagyon örülök, hogy itt lehetek, és próbálom majd meghálálni a bizalmat. Előrefelé szeretnék tekinteni a tabellán, és a DVTK még a kupában is áll, ezért szeretnék ott is minél messzebb jutni a csapattal. Nem szoktam ígérgetni, a pályán szeretném bebizonyítani, hogy megérte engem kivásárolni a szerződésemből, a sikerért mindent meg fogok tenni.”

„Megtiszteltetés volt számomra Újpesten játszani, az itt eltöltött időszakban kiváló edzőkkel és csapattársakkal dolgozhattam együtt – idézi az ujpestfc.hu Nagy Tibort, aki 25 NB I-es és 3 Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára lila-fehér szerelésben. – Sajnos a Megyeri úton töltött időm alatt két sérülés is hátráltatott abban, hogy kihozzam magamból azt, amire igazán képes lehetek. A jövőben sok sikert kívánok az Újpest FC-nek.”

„Először is Nagy Tibi egy fantasztikus ember és mindamellett megbízható játékos, aki jól beilleszkedett a csapatba – így Nebojsa Vignjevics, a lila-fehérek trénere. – Sokat tettünk a fejlődéséért, és ő ezt meg is hálálta, amikor lehetőséget kapott. Tibi olyan ajánlatot kapott, amelyet mint családos ember is alaposan megfontolt, és végül arra jutottunk, hogy neki így lesz a legjobb. Szeretném megköszönni az itteni munkáját, és a legjobbakat kívánom neki a további karrierjéhez. Úgy gondolom, hogy fiatal tehetségeink, Szűcs Kristóf és Balázs Benjámin segítségével megoldjuk Tibi pótlását a védelemben.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Busai Attila (Ferencváros), Fülöp István (romániai, FC Botosani – Románia), Nagy Tibor (Újpest), Szarka Ákos (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Egyed Balázs (Cigánd SE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bognár István (Ferencváros), Lázár Pál (kérésére felbontották a szerződését, szünetelteti pályafutását), Németh Milán (Soproni VSE, szabadon igazolhatóként), Nikházi Márk (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Bacsa Patrik (Kisvárda)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Elek Ákos, Georges Griffiths (elefántcsontparti)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség kizárta az Újpestet két átigazolási időszakból (2016 nyár és 2017 tél).

Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Szűcs Kristóf
Kiszemeltek:
Távozók:Nagy Tibor (DVTK)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik