Újpest: a belga és a holland élvonalból is vannak kiszemeltek

Frissítve: 2013.02.03 02:45

A Nemzeti Sport Online információi szerint az Újpest FC vezetősége alaposan körülnéz a nyugat-európai játékospiacon, a belga és a holland élvonalból is vannak kiszemeltjei.



Az NSO klub közeli forrásból úgy értesült, hogy az Újpest FC vezetősége Belgiumban és Hollandiában játszó több futballistával is kapcsolatba lépett az elmúlt napokban.

A kiszemeltek között fiatal tehetség ugyanúgy szerepel, mint tapasztalt, belga élcsapatban szereplő labdarúgó. Ám a legtöbb kiszemelt eddig elhárította az érdeklődést, nem kíván Magyarországon futballozni.

A belga sajtóban, pontosabban a voetbalbelgie.be átigazolás-figyelőjében konkrét név is megjelent az újpesti kiszemeltek közül: Grégory Christ 29 éves francia középpályás, a Sint-Truiden játékosa, a most befejeződött szezonban 18 mérkőzésen két gólt szerzett és négy gólpasszt adott, korábban játszott többek között a Charleroi-ban, a német Duisburgban és a francia Racing Clubban.

Az nem lenne meglepő, ha a Sint-Truidentől több játékos is Újpestre érkezne, hiszen a klub volt tulajdonosa, Roland Duchatelet, az újpesti elnök, Roderick Duchatelet édesapja.

Az újpesti kiszemeltek között egyébként továbbra is szerepel a korábban Belgiumban és Hollandiában is futballozó Bodor Boldizsár, akivel éppen ma tárgyaltak a vezetők.