Újabb három gyanúsítottat neveztek meg

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.16. 17:11
null
A Siófoknak legalább két góllal kellett veszítenie a ZTE elleni bajnokin – képünk illusztráció
Címkék
Újabb három gyanúsítottja és egy megnevezett manipulált mérkőzése van a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügynek.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére arról számolt be pénteken, hogy H. Gyula, K. Norbert és T. Richárd az újabb gyanúsítottak, akik mindannyian a Siófok labdarúgói voltak, illetve utóbbi jelenleg is az. Ezenkívül elmondta, hogy – a gyanú szerint – a 2008. november 9-én lejátszott Siófok-Zalaegerszeg mérkőzésen (1–4) manipulált eredmény született.

Hozzátette, az új gyanúsítottakat – akiknek a nevét a nyomozás érdekei miatt nem hozták eddig nyilvánosságra – még a múlt héten hallgatták ki. Mindhárman panasszal éltek a gyanúsítással szemben, de vallomást tettek, amelyben tagadták a vádakat, s mindhárman szabadlábon védekezhetnek. Megjegyezte még, hogy velük 16-ra nőtt a gyanúsítottak, az újabb mérkőzéssel pedig 13-ra a manipulált összecsapások száma.

Fazekas az újonnan megnevezett mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, hogy K. Norbert ismeretlen személy megbízásából megállapodott S. Lászlóval, H. Gáborral és H. Gyulával, hogy fejenként 10 000 euróért a Siófok legalább két góllal veszítse el a mérkőzést. Előbbi kettő már a meccs előtt megkapta a pénzt, utóbbi pedig utána vette át.

T. Richárddal kapcsolatban elmondta, ő egy korábban már megnevezett mérkőzésen, a 2009. május 23-án lejátszott Zalaegerszeg–Siófok (5–3) bajnoki találkozón vett részt a manipulációban, s bűntársaihoz hasonlóan 3000 ezer eurót kapott ezért.

SIÓFOK–ZTE (1–4) 2008-BÓL
NSO/MTI
EMLÉKEZTETŐ
LABDARÚGÓ NB I, 14. FORDULÓ (2008. nov. 9.)
SIÓFOK–ZTE 1–4 (1–1)
Siófok, 1000 néző, V: Berger (Forgács, Farkas).
SIÓFOK: Milinte – Horváth G., Hegedűs Gy., Sütő, Kerényi (Nagy L., 60.) – Györök (Takács M., 69.), Kanta Sz., Tusori, Magasföldi – Fülöp Z. (Ladóczki, 69.), Ndjodo. Klubmenedzser: Détári Lajos
ZTE: Vlaszák – Kocsárdi, Miljatovic, Varga R., Szamosi – Alomerovic (Kovács G., 76.), Máté P., Horváth A. (Davidov, 58.), Hajdú (Balázs, 50.) – Méyé, Waltner. Vezetőedző: Csank János
G: Sütő (45.), ill. Méyé (24, 71.), Waltner (46.), Máté P. (93.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik