Új kihívás: Lázok az MTK-ban folytatja

Vágólapra másolva!
2010.02.22. 16:55
Az MTK labdarúgócsapata fél évre kölcsönvette a Vasas egyik legértékesebb játékosát, Lázok Jánost. A támadót az MTK kivásárolhatja 2011 nyaráig érvényes szerződéséből.

Megvált egyik legnagyobb értékű játékosától a Vasas: az angyalföldiek az MTK-nak adják kölcsön a gólerős, ősszel nyolc bajnoki találatig jutó Lázok Jánost.

Lázok tiszta szívből szurkol a Vasasnak - de az MTK-ban folytatja (Fotó: Farkas József, archív)
Lázok tiszta szívből szurkol a Vasasnak - de az MTK-ban folytatja (Fotó: Farkas József, archív)

„Nehéz volt meghoznom ezt a döntést, nem volt könnyű a kölcsönadás mellett dönteni. Nem vagyok megelégedve az elmúlt két évben mutatott teljesítményemmel, igaz a hullámvölgyeimet sérülések okozták. Szeretnék sokkal előrébb tartani a jelenlegi formámnál, ezért érzem úgy, hogy környezetváltozásra van szükségem, új kihívásokra vágyom. Nem szoktam nagy szavakat használni, de vallom, hogy Magyarországon a Vasas lesz az egyetlen klub, amelynek tiszta szívvel tudok és fogok szurkolni" – nyilatkozta a Vasas hivatalos honlapjának Lázok.

Az érem másik oldala: Giovanni Dellacasa vezetőedző és Markovits László ügyvezető elnök is elmondta, a játékos nem tudta megfelelően motiválni magát, így nem volt értelme, hogy Angyalföldön folytassa.

„Nagyon sajnálom Lázok Jani döntését, de úgy gondolom, hogy amennyiben egy játékos nem tud megfelelő motiváltsággal készülni és küzdeni, akkor nincs értelme erőltetni a közös munkát. Hangsúlyozni kívánom, mielőtt szárnyra kapnának rosszindulatú pletykák, a játékos kölcsönadására kizárólag sportszakmai szempontok, valamint a játékos kérése alapján került sor" – közölte Markovits.

„Hangsúlyoztam Janinak, hogy számomra a csapategység, a csapatként elvégzett munka mindennél fontosabb, hiszen az én játékrendszerem nem az egyénre épül, hanem a csapat eredményességét tartja szem előtt, értendő ez akár a támadások szervezésére, építésére vagy akár a védőmunkára is. Én, mint vezetőedző nem csak a góllövés tekintetében számítok a labdarúgóra, elvárom, hogy a játék további hasznos elemeiben is kiemelkedőt nyújtson. Lázok tehetségéhez nem fér kétség, őszinte voltam a játékossal, feltettem neki a kérdést, hogy vállalja-e az alárendeltséget a csapat érdekében, és érez-e kellő motivációt a közös munkát illetően. Az utóbbira nemleges választ kaptam, a játékos váltást szorgalmazott, és én ezt tiszteletben tartom" – világította meg az átigazolás hátterét Dellacasa.

Lázok az MTK negyedik téli igazolása: Kulcsár Tamás kölcsönben visszajött a Poloniától, és két új kapust – Szentpéteri Viktort és Nenad Filipovicsot – is igazoltak a kék-fehérek.

JÖTTEK-MENTEK – MTK BUDAPEST

 

Érkezett: Hrepka Ádám (Budapest Honvéd, kölcsönből vissza), Balikó Milán (BFC Siófok – kölcsönből vissza), Kulcsár Tamás (Polonia Warszawa – Lengyelország, fél év kölcsönbe), Szentpéteri Viktor (FC Lahti – Finnország), Nenad Filipovics (szerb, Videoton FC – kölcsönbe), Lázok János (Vasas – kölcsönbe)

 

Távozott: Balikó Milán (Szigetszentmiklósi TK – kölcsönbe), Kemenes Szabolcs (lejárt a szerződése, szabadon igazolható), Lencse László (Videoton FC), Gosztonyi András (Bari – Olaszország), Hrepka Ádám (Vasas – kölcsönbe), Bori Gábor (Kecskeméti TE – kölcsönbe)

 

Akivel tárgyalnak: Marek Kostolani (szlovák, FC Nitra – Szlovákia)

 

JÖTTEK-MENTEK – VASAS

 

Érkezett: Majoros Árpád (Szigetszentmiklósi TK-Erima), Hrepka Ádám (MTK Budapest – kölcsönbe), Karim Benunesz (algériai), Dusan Mileusznics (szerb)

 

Távozott: Szilágyi Péter (DVSC-TEVA – kölcsönből vissza), Imrik László (?), Djordje Mrdjanin (szerb, ?), B. Tóth Balázs (Paksi FC), Lázok János (MTK Budapest – kölcsönbe)

 

Akivel tárgyalnak: Admir Medjedovic (osztrák, TUS Bad Waltersdorf – Ausztria),

Ante Zurak (horvát, szabadon igazolható), Mladen Stipkovic (horvát, NK Inter Zapresic – Horvátország), Andrea Borselli (olasz), René van Dieren (holland, Excelsior – Belgium), Shola Adewumi Oyinloe (nigériai, Nistru Otaci – Moldova), Marko Pokleka (szlovén – Rudar Velenje, szlovén)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik