Tuijp: A pénz miatt is jöttem a Ferencvároshoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 08:51
null
Jack Tuijp számára jól indult a magyarországi pályafutás, első meccsén a Pécs ellen rögtön gólt szerzett – ez volt az első, és ezidáig egyetlen NB I-es találata (Fotó: Grnák lászló)
A Ferencvárosnál parkoló pályára kerülő holland Jack Tuijp korábbi csapata, a Volendam szurkolói oldalának adott interjúban beszélt magyarországi pályafutásáról. Arról, hogy miért szerződött tavaly a magyar klubhoz, hogyan alakult azóta a sorsa, mi a fő különbség a hollandiai és a ferencvárosi időszakában, illetve hogy véleménye szerint miért nem tudott a holland másodosztálynál magasabb szinten is befutni.

 

A pénz miatt váltott? – teszi fel a kérdést Jack Tuijpnak a fanatix.nl. A Ferencvárosnál a hírek szerint a legjobban kereső futballisták közé tartozó légiós nem tagadja, ez is szerepet játszott.

„Persze a pénz is szerepet játszott a döntésben, de nem ez volt a távozás egyetlen oka” – mondta a 30 éves csatár, aki jelenleg az FTC II-vel készül (a legutóbbi két felkészülési meccsen egy-egy gólt is szerzett), miután Thomas Doll vezetőedző nem vitte magával az első keret törökországi edzőtáborába. – Egész életemben két csapatban játszottam, a Groningenben és a Volendamban. A fő oka tehát az volt a váltásnak, hogy szerettem volna máshol is kipróbálni magam, lehetőleg külföldön.”

„A történet nagyon jól kezdődött, amikor Magyarországra kerültem, hiszen Ricardo Moniz személyében holland edzőnk volt, holland csapattársaim is lettek, holland fizikoterapeutánk volt, Budapest pedig gyönyörű város, ráadásul közel van Hollandiához, repülővel két óra alatt Amszterdamban vagyok. A csapat pedig nagyon támadó, holland stílust kívánt játszani, vagyis az első időkben minden tökéletes volt – meséli a ferencvárosi pályafutásáról a csatár. – Néhány meccs után azonban elveszítettem a csapatban a kezdő pozíciómat. Nagyon nehéz volt a szezonkezdet, mert az előző szezonban a Ferencváros az ötödik helyen végzett, az első öt fordulóban pedig a legutóbbi szezon első négy helyezettjével találkoztunk, bár még így is ez volt az egyik legeredményesebb szakaszunk. Az edző azonban úgy döntött, hogy másokat is kipróbál, ezért a kispadra szorultam, aztán bokasérüléssel is bajlódtam, ez bosszantó volt. Most már rendben vagyok, de úgy tűnik, a téli szünetet követően sem fogok játszani.”

Utalt Tuijp arra, hogy az új vezetőedző Thomas Doll a jelek szerint nem számol vele. A csatár szerint azért is nehéz a helyzete, mert sokan vannak a keretben, nagy a konkurenciaharc, ennek ellenére nem tartja lehetetlennek, hogy visszaverekedje magát az első keretbe.

Tuijp kérdésre válaszolva a ferencvárosi viszonyokat összehasonlította a hollandiaival: „A legnagyobb különbséget talán abban látom, hogy nincs egy jó előre lebontott időrendünk, mint ahogy azt a Volendamnál megszokhattam. Sokszor hétfőn még nem tudom, hogy hány órakor kezdődik majd a keddi tréning. Ricardo Moniznál az egyik nap reggel hétkor, a másikon tizenegykor, a következőn pedig már délután egykor edzettünk. Így nagyon nehéz családi programokat, baráti látogatásokat szervezni. Ezzel szemben a Volandamnál két-három hétre előre láttuk, hogy mikor hogyan alakul a programunk. Thomas Doll érkezésével ez a helyzet valamelyest javult a Ferencvárosnál is.”

A holland csatár a nehézségekről szólva részletesen elmesélte Akeem Adams tragédiáját is, majd arról beszélt, miért nem sikerült már a pályafutása korábbi szakaszaiban huzamosabb ideig magasabb szinten játszania a holland másodosztálynál (a holland élvonalban 64 meccsen játszott, 13 gólt szerzett, a másodosztályban többször volt gólkirály, 161 találkozón 98 gólig jutott).

„Bosszantó, hogy megkaptam a bélyeget, mely szerint én csak egy jó másodosztályú csatár vagyok. Sajnos sosem az ideális időpontban jött az előrelépés lehetősége. Amikor éppen lejárt a szerződésem, akkor nem voltam kirobbanó formában, ha jól ment a játék, akkor élő szerződésem volt. Amikor meg a klubom elengedett volna, akkor nem akartak értem magas átigazolási díjat fizetni. Ráadásul én olyan típusú csatár vagyok, aki a tizenhatoson beül él igazán. Azokban a csapatokban tudok érvényesülni, melyek támadószellemben futballoznak, de ezek a klubok általában a tabella első felébe tartoznak a holland élvonalban, és nem akarnak szerződtetni. A bennmaradásért harcoló csapatoknál viszont kevesebb lehetőséghez jutnék, a meccsek nagy részében csak állnék a félpályánál” – nyilatkozta Tuijp.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik