Tovább tart az átok, a Nyíregyháza a harmadik fordulóban legyőzte a Fradit

Vágólapra másolva!
2009.08.07. 20:58
Címkék
A Soproni Liga 3. fordulójának nyitómérkőzésén a Nyíregyháza a Ferencvárost fogadta. A Szpari a vendégek igazi mumusának számít, és ez az állítás a mostani mérkőzés után sem változik: a hazaiak ugyanis Sindou Dosso és Honma Kazuo góljával már 2–0-ra vezettek a zöld-fehérek ellen az első félidő után, a folytatásban az FTC Goia öngólja révén szépített, Honma viszont második találatával biztosította csapata győzelmét.

A zöld-fehérek hároméves másodosztályú száműzetés után éppen annak a csapatnak az otthonában játszották az első idegenbeli élvonalbeli mérkőzésüket, amely annak idején elsőként hiúsította meg a Fradi visszatérését a legjobbak közé.

A héten már találkozott egymással a a Ferencváros és a Nyíregyháza, a keddi Ligakupa-mérkőzésen a Fradi 4–0-ra nyert az Albert-stadionban.

A mérkőzés elején mindkét csapat vezetést szerezhetett volna, végül ez a hazaiaknak sikerült: Dosso háromszögezett Andorkával, aki a büntetőpontnál háttal állva átvette a labdát, majd továbbtette a balról érkező Dossónak, aki a visszakapott labdát öt méterről Holczer mellett lőtte a kapuba. 1–0

A gól megfogta a vendégeket, átvette az irányítást a Nyíregyháza, Bobby Davison pedig elküldte melegíteni a cseréket. Mikorra úgy tűnt magához térnek a zöld fehérek, jött Honma Kazuo és megszerezte csapata második gólját.

A japán játékos 15 méteres, középről leadott ütemtelen lövése meglepte Holczert, aki dermedten nézte, ahogy a labda a kapu jobb oldalában köt ki. 2–0

A félidő további részében mindent megtett a Fradi, szépíteni azonban nem tudott. Közben csitítani kellett a vendégdrukkereket, akik – érthető módon – idegesek voltak a kétgólos hátrány miatt.

Gólt a második félidőben is csak Szpari-játékos szerzett, bár ebben volt egy öngól is. Az 54. percben ugyanis Wedgbury jobb oldali, tizenhatoson belülről leadott lövésébe szerencsétlenül ért bele Goia, a megpattanó labdát nem védhette Vojinovics. 2–1

Nem állt be védekezni a hazai csapat ezután sem, aminek meg is lett az eredménye, Honma megszerezte második találatát is: Bogdanovics ugratta ki a 65. percben a japán támadót, aki a büntetőpontnál Balog szorításában jobb lábbal a kifutó Holczer felett a hálóba emelt. 3–1

A végére beállt Rósa Dénes is a Fradiba, segíteni azonban ő sem tudott a csapatán, így tovább tart az FTC nyírségi átka.

A hazai csapat pedig remek produkcióval feledtette az előző fordulóbeli paksi kisiklást, és igazi népünnepélyt varázsolt a nyíregyházi stadionba.

 

Szentes Lázár: Jobbak voltunk a Ferencvárosnál
„Ezen a mérkőzésen jobbak voltunk a Ferencvárosnál. Az első félidő nagyon jól sikerült, a másodikban voltak problémáink, ám összességében megérdemelt a győzelmünk, a Fradiban ma nem volt több erő. Három forduló telt még csak el, nincs még miről álmodoznunk” – mondta a mérkőzést közvetítő televíziónak Szentes Lázár.
„Hihetetlen ilyen mérkőzésen nyerni, sőt a kispadon ülni is. Ilyen összecsapásokból kell minél több. A második félidőben leült kicsit a társaság, ám a harmadik találat a legjobbkor jött. A következő mérkőzésre kell koncentrálnunk, és továbbmenni a megkezdett úton” – nyilatkozta Szatke Zoltán, Szentes Lázár segítője.

 

Bobby Davison: A helyzetkihasználáson múlt
„Amíg múlt szombaton hat helyzetünkből négyet gólra váltottunk, a Nyíregyháza ellen hiába akadt tizennégy lehetőségünk a gólszerzésre, mindössze egyszer találtunk a kapuba. Tizennégy helyzetből egyetlen gól… Az igaz, hogy ez is színvonalas meccs volt, többek között azért, mert mindkét együttes nyerni akart” – mondta a mérkőzés után a vezetőedző.

„Azért nem lehetek elégedett, mert kikaptunk. Helyzetkihasználásban feltétlenül javulnunk kell, mert hiszem, hogy az előttünk álló meccseken is sok lehetőségünk lesz a gólszerzésre.”

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Nyíregyháza Spartacus 3 2 1 8–3 +5 6
2. Videoton FC 2 2 9–5 +4 6
3. MTK Budapest 2 2 3–1 +2 6
4. Újpest FC 2 1 1 3–1 +2 4
5. Győri ETO FC 2 1 1 2–0 +2 4
6. Ferencvárosi TC 2 1 1 5–4 +1 3
7. Budapest Honvéd 2 1 1 4–3 +1 3
7. Kaposvári Rákóczi 2 1 1 4–3 +1 3
9. DVSC-TEVA 2 1 1 2–1 +1 3
10. Diósgyőri VTK 2 1 1 3–3 0 3
11. Paksi FC 2 1 1 2–2 0 3
12. ZTE FC 2 1 1 3–5 –2 3
13. Szombathelyi Haladás 1 1 0–3 –3 0
13. Lombard Pápa Termál FC 2 2 0–3 –3 0
15. Kecskeméti TE-ERECO 2 2 4–9 –5 0
16. Vasas 2 2 1–7 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik