Tovább csökkent a nézőszám a magyar élvonalban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.24. 11:21
null
Nincsenek tömött lelátók: életkép egy MTK–Újpestről (Fotó: Korponai Tamás)
A tavalyihoz képest nyolc százalékkal csökkent az átlagnézőszám a labdarúgó NB I-ben. A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) honlapján közzétett statisztikákból kiderül, hogy a Monicomp Liga 2010–2011-es idényének 239 mérkőzésére (a nyolcadik fordulóban az Újpest-Szolnok összecsapást zárt kapuk mögött rendezték meg) összesen 662 125 belépőt adtak el, ami átlagosan 2770 nézőt jelent. Az egy évvel korábbi adatok alapján ez nyolcszázalékos visszaesést jelent, ugyanis a 2009–2010-es szezonban ez a szám 2999 volt.

A leginkább nézőcsalogató forduló a 21. volt, a 12 ezer nézőt számláló Ferencváros–Újpest mérkőzéssel együtt összesen 32 718, átlagosan 4090 drukker látogatott ki a stadionokba. A legkevésbé a 16. játéknap érdekelte a nagyérdeműt, ekkor magyar viszonylatban is kirívóan alacsonyak voltak az adatok, a 13 228-as összlétszám átlagban 1654 szurkolót jelent (a 16. forduló mérkőzéseit egyébként november végén, meglehetősen mostoha időjárási körülmények között rendezték).

AZ NB I ÁTLAGNÉZŐSZÁMAI, 1992–2011
2010–2011 2770
2009–2010 2999
2008–2009 2826
2007–2008 2542
2006–2007 2453
2005–2006 2885
2004–2005 3265
2003–2004 3325
2002–2003 3212
2001–2002 3825
2000–2001 3964
1999–2000 3680
1998–1999 4935
1997–1998 5697
1996–1997 4486
1995–1996 4951
1994–1995 5806
1993–1994 5373
1992–1993 5557

A legtöbb nézőt továbbra is a Ferencváros vonzza: hazai környezetben a végül bronzérmes zöld-fehérek nézőszáma még emelkedett is a tavalyihoz képest, 4745-ről 5380-as átlagra, igaz, idegenbeli „mérlege" minimálisan romlott (6004-ről 5352-re). A nagy ellenlábas Újpestnek mostani gyengébb szereplése (6. hely) meglátszik a nézőszámon, átlagosan majdnem ezer nézővel kevesebben látogattak ki a Szusza Ferenc Stadionba (4754–3895), idegenben viszont a tavalyi 3988-ról 4050-re emelkedett a népszerűsége.

Nagyot lépett előre a bajnok Videoton, amely 3611-ről 4161-re tornászta fel átlagnézőszámát.

A története legjobb szezonját produkáló Paks – meglepetésre – rontott hazai pályán (1907–1706) és idegenben (2272–2166) is.

A legrosszabb átlagnézőszámot a kiesett MTK produkálta, hazai környezetben mindössze 1040 szurkoló volt kíváncsi a kék-fehérek teljesítményére átlagban.

Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy a következő idényben komoly növekedés várható a nézőszámban, ugyanis az NB II Keleti csoportjában listavezető Diósgyőr, valamint a jelenlegi nyugati feljutó Pécs is többezres közönségre számíthat hazai pályán.

A nézőszám csökkenését egyébként könnyű lenne kizárólag a mérkőzések színvonalának csökkenésére ráfogni, de nyilván sokkal összetettebb okok vezettek idáig. Egy-egy fordulóból már öt NB I-es meccset közvetít a televízió, ezen kívül hétvégenként tucatnyi topligás mérkőzést lehet látni a különböző csatornákon, a létesítményhelyzet, a lelátókon tapasztalható hangulat sem mindenütt közönségvonzó, a késői kezdések miatt a vendégcsapatok szurkolói sokszor el sem utaznak idegenbe, és még lehetne sorolni az okokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik