Tóth Bálint: Nem Messi-szintűek, tanuljanak magyarul!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.20. 12:37
null
Jaszmin Mecinovicsnak és Zoran Supicsnak is meg kell tanulnia a szakkifejezéseket – magyarul (Fotó: Veres Viktor)
A Lombard Pápa elvesztette, a Pécsi MFC megnyerte legutóbbi három mérkőzését a labdarúgó NB I-ben. A két csapat a 8. forduló nyitó mérkőzésén egymással találkozik Pécsen.

 

– Túléljük a rossz szériát, nem kell vészmadárkodni! A pécsiek ellentétes utat járnak be, mi kikaptunk az utóbbi három fordulóban, ők nyertek. Mindkét együttes megélte a poklot, de magasságokban is járt – pénteken kell megmutatni, melyikünk az erősebb – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a Lombard vezetőedzője, Tóth Bálint.

FRŐHLICH NAGYSZERŰEN ÉRZI MAGÁT KARMESTERKÉNT
„A játékkal eddig sem volt gond, de az eredmények nem jöttek – mondta Frőhlich Roland, a hetedik helyezett Pécsi MFC játékosa. – Pécsen nyernünk kell a gyengébb periódust kifogó Pápa ellen. Jó formában érzem magam, a múlt heti, Kecskemét elleni öt kettes siker alkalmával két gólpasszt adtam. Ez azért jó, mert már nem csatárként, hanem irányító középpályásként számít rám a szakmai stáb. Nagyszerűen érzem magam ezen a poszton, s ezt a pályán is bizonyítanám.”
A Tippmixpro oddsai szerint folytatódik Frőhlichék jó sorozata, egy pápai győzelem viszont sok pénzt hozhat a fogadók konyhájára.

– Ehhez elengedhetetlen, hogy ne kövessenek el olyan védekezési hibát, mint a múlt héten, a Ferencvárostól elszenvedett kettő nullás vereség alkalmával. Egyetért?
– Persze. Hihetetlen, hogy Böde Dániel húsz-harminc méteren keresztül zavartalanul vezethette a labdát, majd nyugodtan gólt lőhetett. Iszonyú, tehetetlen érzés ezt megélni a pálya szélén. Védőnk, Jaszmin Mecinovics csak hátrált és hátrált – óriási hiba volt.

– Lehet javítani? Egy hét alatt meg lehet tanulni futballozni?
– Ez képesség kérdése, de a bátorságé is. S persze az edző felelősségét is fontos kiemelni.

– Mire gondol?
– Az edzőnek megfelelően fel kell készítenie a keze alatt dolgozó futballistáit. A gond, hogy erre egyszerűen nincs ideje, hiszen nem ismeri a futballisták előéletét. Mert az egy dolog, hogy a légiós felmegy a tulajhoz, s előadja, hogy fantasztikus futballista, tréningezik, játszik néhány felkészülési mérkőzést, majd szerződést kap. Edző- és tétmeccs között leírhatatlanul nagy a különbség. Előbbin odateszi magát a külföldi, hogy szerződést kapjon, utóbbin már nem biztos, hiszen ott van a megállapodás a zsebében… Csakhogy a légiósoknál maradjunk, bővült a munkaköri leírásuk.

– Kétszer egymás után társhoz kell passzolniuk?
– Másról van szó – a légiósoknak egy héten belül meg kell tanulniuk jó néhány magyar szót. Nem arra vagyok kíváncsi, hogy mit kérnek a sörözőben, és hogy finom-e az ebéd, hanem a pályán használatos szavakat kell bebiflázniuk. Támadd le, jobbra, balra, satöbbi. Mert ordibálhatok a pálya szélén, ha egy kukkot sem értenek belőle, ennyi erővel Petőfi-verset is szavalhatnék. Persze akad néhány külföldi, aki tudna, csak nem akar magyarul beszélni az öltözőben – arra persze felkapják a fejüket, ha arról van szó, hogy két vagy három nap szabadságot kapnak-e…

– Aki nem tanul, irány a lelátó?
– Igen! Hol élünk? Nehogy már nekem vagy Szűcs Lajosnak kelljen megtanulni mondjuk szerbül! Alkalmazkodjanak, akik idejöttek – hiszen mégsem Lionel Messi-szintű játékosokról beszélünk.


NB I, 8. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Szeptember 20., péntek
19.00 Pécsi MFC–Lombard Pápa (Duna Tv) Vad II István
Szeptember 21., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd (Duna Tv) Kassai Viktor
16.00 Szombathelyi Haladás–Puskás Akadémia FC (Sport1) Andó-Szabó Sándor
18.00 MTK Budapest–MVM Paks (Sport1)
Bognár Tamás
18.00
Mezőkövesd–Kaposvári Rákóczi FC
Becséri Dániel

20.00

Videoton FC–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano (Sport1)Solymosi Péter
Szeptember 22., vasárnap
16.30 Ferencváros–Újpest FC (Duna Tv) Szabó Zsolt
18.30

Győri ETO FC–Debreceni VSC-Teva (Sport2)

Farkas Ádám
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC-Teva 7 5 1 1 20– 6 +14 16
2. Videoton FC 7 5 1 1 17– 5 +12 16
3. Ferencváros 7 5 2 10– 8 +2 15
4. MVM Paks 7 4 1 2 12–10 +2 13
5. Diósgyőri VTK 7 3 3 1 9– 8 +1 12
6. Lombard Pápa FC 7 3 1 3 7– 7 0 10
7. Pécsi MFC 7 3 1 3 12–13 –1 10
8. Győri ETO FC
7 2 4 1 10– 8 +2 10
9. Haladás 7 2 4 1 9– 9 0 10
10. Mezőkövesd 7 3 4 12–15 –3 9
11. Újpest FC 7 2 3 2 13–10 +3 9
12. Budapest Honvéd 7 2 2 3 10– 8 +2 8
13. Kecskeméti TE 7 2 2 3 11–16 –5 8
14. MTK Budapest 7 1 1 5 6–10 –4 4
15. Puskás Akadémia FC 7 1 1 5 5–15 –10 4
16. Kaposvári Rákóczi 7 1 6 4–19 –15 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik