Története során először kupadöntős a KTE

Vágólapra másolva!
2011.05.03. 17:00
null
Küzdelmes mérkőzést játszott egymással a ZTE és Kecskemét <br />– a kapukat viszont nem sokszor láthattuk veszélyben (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A Kecskemét labdarúgócsapata a hazai 5–1-es győzelem után idegenben gól nélküli döntetlent játszott a Zalaegerszeggel, így története során először jutott be a Magyar Kupa fináléjába, ahol a Videoton–Kaposvár párharc (az első meccsen: 1–0) győztesével találkozik.

 

Furcsán kezdődött a mérkőzés, hiszen négygólos hátrányban azt lehetett várni, hogy a Zalaegerszeg neki esik a Kecskemétnek. Ez azonban nem így történt, sőt a vendégek kifejezetten lendületesen kezdtek, többször is zavarba hozták a hazaiak védelmét.

Tököli Attila akár a vezetést is megszerezhette volna a 9. percben, ám nagy helyzetben nem találta el jól a labdát. A játék képe nagyrészt mezőnyjátékot mutatott, a ZTE viszont fokozatosan átvette a kezdeményezést.

A hazaiak sokszor eljutottak a kapu előteréig, ám legtöbb esetben a szöglet jelentette a maximumot. A félidő legnagyobb helyzetét Simon Attila hagyta ki a 28. percben, amikor Milan Bogunovics csúsztatása után két méterről sikerült kapu mellé lőnie a labdát.

A második félidő hasonlóan alakult, mint az első játékrész: javarészt a zalaegerszegiek próbálkoztak, a hazaiak gyakorlatilag körbelövöldözték a kaput, Ribánszkinak igazán csak Djordje Kamber fejesénél kellett nagyot hárítani, a többi próbálkozás elkerülte a kapu környékét.

A hajrában még a Kecskemétnek is volt néhány ígéretes próbálkozása, ekkor már a győzelemre is kevés esély látszott a ZTE számára, nemhogy a továbbjutásra.

A Kecskemét a két mérkőzés alapján jogosan jutott a fináléba, mert összeszedettebb és élesebb csapat benyomását keltette a párharcban, a ZTE-n pedig a szezon talán egyik legfontosabb időszakában ütközött ki az enerváltság. A KTE története során először jutott be a Magyar Kupa fináléjába.

 

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
ZALAEGERSZEGI TE FC–KTE-ERECO 0–0
Zalaegerszeg, 800 néző. Vezette: Gaál Gy. (Viszokai L., Farkas B.)
ZTE: Sipos G. – Kovács G., Miljatovic, Bogunovics, Turcsik (Cebara, 84.) – Kamber – Rajcomar, I. Delics (Szalai T., 69.), Horváth A., Balázs Zs. (Simonfalvi, a szünetben) – Simon A. Vezetőedző: Csank János
KTE: Ribánszki – Gyagya, Radanovics, Balogh B., Mohl (Farkas, a szünetben) – Ebala, Bertus – Bori, Litsingi (Dosso, 85.), Foxi (Csukics, 71.) – Tököli. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
MESTERMÉRLEG
Csank János: – A fordulópontoknál semmit sem változott a helyzet, mert most sem tudtuk lehetőségeinket gólra váltani. Az elején öt-tíz percig veszélyes volt a Kecskemét, utána a pontatlanság és a távoli lövések hiánya ellenére elégedett voltam a csapattal.
Tomiszlav Szivics: – Döntőbe jutottunk, nagyon nagy dolog, érthetően boldog vagyok, és gratulálok a csapatomnak.
Továbbjutott: a Kecskemét, 5–1-es összesítéssel
PERCRŐL PERCRE
Gaál Gyöngyi fújja a sípot a mérkőzésen.
1. perc: A ZTE kezdte a mérkőzést. Két passz után sikerült eladni a labdát.
3. perc: A Kecskemét letámad, de egyelőre a hazaiaknál van többet a labda.
7. perc: Mezőnyjáték folyik a hangulattalan mérkőzésen. Hosszú indítás a KTE-nél, Tököli lesen.
9. perc: Bori futott el a jobb szélen, kettő az egy elleni szituáció alakult ki, középen érkezett Tököli, de nem tudta kapu felé irányítani a labdát.
10. perc: Bori éles szögből leadott lövését Sipos hárította.
A hazaiaknál az elmúlt hetek temérdek kapott gólja után Vlaszák Géza helyett Sipos Gábor védett.
15. perc: Ivan Delics szabálytalankodott Ebala ellen, „utolsó figyelmeztetést” kapott Gaál Gyöngyitől.
17. perc: Ivan Delics a harmadik szögletet végezhette el sorozatban. Ribánszki a másodiknál majdnem a kapuba terelte a labdát.
18. perc: Sipos hozta kellemetlen helyzetbe saját magát, miután eladta a labdát Tökölinek, ám utána bravúrral szedte le a csatár lábáról a labdát.
21. perc: Foxi bal lábas, 17 méterről leadott lövése ment kapu mellé.
27. perc: Kovács Gergő lövésénél lecsúszott a labda, így jócskán a kapu mellé szállt a löket.
28. perc: Az ötödik zalai szöglet után Bogunovics csúsztatott, Simon került ziccerbe, de két méterről az üres kapu helyett a jobb oldali kapufa mellé helyezett.
A ZTE története során tavaly jutott el először a fináléba (akkor 3–2-re kikapott a Debrecentől). Most az ismétléshez csoda kellene.
34. perc: Rajcomar jobb oldali beadása után Balázs maradt le centikkel a labdáról.
38. perc: A Kecskemétből messze Ribánszkinál van a legtöbbet a labda, igaz, nagy védésre még nem volt szüksége.
42. perc: Delics beadását szedte fel Ribánszki.
43. perc: Delics lövését ezúttal Ebala blokkolta.
45. perc: Vége az első félidőnek.
Mindkét oldalon volt egy csere a szünetben: a hazaiaknál Balázs helyére Simonfalvi érkezett, míg a vendégeknél a megsérülő Mohl nem jött vissza a pályára, Farkas a helyén.
46. perc: Elkezdődött a második játékrész.
50. perc: Litsingi került óriási ziccerbe Tököli passza után, Sipos nagy bravúrral még belekapott a labdába, így az szögletre vágódott.
52. perc: Horváth András lőtt tíz méterről, labdája az egyik védő fejéről pattant az alapvonalon túlra.
A ZTE a 6. helyen áll a táblázaton, a KTE 10. Hat pont a két csapat között a különbség.
55. perc: Delics kakaskodott a kecskemétiekkel hevesen, sárga lapot kapott ezért.
59. perc: Simonfalvi vette át hosszan a labdát, így Ribánszki könnyedén szerezte meg a játékszert.
62. perc: Kevés a kapu előtti helyzet és sok a fault.
65. perc: Gyagya is „besárgult” egy lerántás miatt.
67. perc: Miljatovics lövése csorgott kapu mellé.
69. perc: Simonfalvi is távolról próbálkozott, ez is mellé.
70. perc: A feszült Delics helyére Szalai Tamás állt be.
72. perc: Újabb csere: Csukics érkezett, Foxi ment le.
74. perc: Tököli fejelt mellé közelről.
77. perc: Bal oldali beadás után Kamber fejelt nyolc méterről, Ribánszki nagyot vetődve ütötte ki a labdát.
79. perc: Szalai szedett össze egy kipattanót, majd lőtt 16 méterről, kapu mellé.
83. perc: Litsingi beadása pattant meg veszélyesen Bogunovicson, Sipos résen volt.
84. perc: Simon lőtt éles szögből nagy erővel, de nem talált kaput.
85. perc: Turcsik és Litsingi ment le, a hazaiaknál Cebara, a vendégeknél Dosso állt be az utolsó percekre.
88. perc: Bogunovics lőtt 30 méterről szabadrúgásból, mellé-fölé.
91. perc: Vége a mérkőzésnek. A Kecskemét története során először döntős.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik