Tisza Tibor a Sint-Truidenben folytatja

Vágólapra másolva!
2011.01.29. 10:03
null
Tisza Tibor alighanem Belgiumban folytatja (Fotó: NS-archív)
Az Újpest FC hivatalos honlapja megerősítette a Nemzeti Sport Online korábbi információit: Tisza Tibor a belga élvonalbeli Sint-Truiden játékosa lesz. Érdekesség, hogy a tájékoztatás szerint a csatár kölcsönbe kerül Belgiumba, ugyanakkor a klubnál már nem számítanak a visszatérésére. Tisza fél évre írt alá új csapatához, jövő héten az Anderlecht ellen mutatkozhat be.

 

 ÚJPEST: TISZA KÖLCSÖNBE MEGY, DE ALIGHA JÖN VISSZA

„Immár végleges: Tisza Tibor távozik az Újpest FC-től. Klubunk és a Sint-Truiden közötti kiváló sportdiplomáciai kapcsolatnak köszönhetően a 26 éves támadó fél évre kölcsönbe a belga első osztályú csapatban folytatja pályafutását. Miután a játékos hosszas gondolkodási idő után sem kívánta meghosszabbítani szerződését, továbbá jelezte, hogy mindenképpen külföldön kívánja folytatni pályafutását, gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Tisza Tibor a szezon végén sem tér vissza klubunkhoz" – fogalmaz az Újpest FC hivatalos honlapján megjelent közlemény.

A klub sok sikert kíván az ötszörös válogatott csatárnak, aki 2006-ban szerződött Újpestre, 100 bajnoki mérkőzésen 48 gólt szerzett a csapat színeiben, 2007 februárjában Ciprus ellen újpesti játékosként mutatkozott be a nemzeti csapatban.

Tisza Tibor a belga élvonalban 12. helyen álló Sint-Truidennél folytatja pályafutását.

Értesülésünket a játékos menedzsere, Filipovics Vladan is megerősítette.

„Valóban Belgiumban vagyunk, ma tárgyaltunk a Sint-Truiden vezetőivel, féléves szerződést kötöttünk” – fogalmazott a játékosügynök a Nemzeti Sport Online kérdésére.

A csatár tehát visszatér Belgiumba – az előző idényben a másodosztályú RFC Antwerp kölcsönjátékosa volt – csak éppen az élvonalba. Első meccsét jövő héten játszhatja új csapatában Juhász Roland együttese, az Anderlecht ellen.

A héten már beszámoltunk róla, hogy Tisza mindenképpen távozni akar Újpestről, és a futballista már akkor hangsúlyozta, elsősorban külföldön szeretné folytatni. 

A Sint-Truidennél nem először szerepel magyar futballista a történelem folyamán: a kilencvenes években több évig erősítette a csapatot a Vasas és az Újpest volt válogatott védője, Balog Tibor (aki nem keverendő össze a jelenleg a Charleroi-nál dolgozó, egykori MTK-s névrokonával), sikeres antwerpeni évek után itt fejezte be pályafutását a 92-szeres válogatott Fazekas László, illetve Hajnal Tamás is az itt nyújtott remek teljesítményének köszönhetően került vissza a Bundesligába.

A csapat bajnoki címet még nem ünnepelhetett az élvonalban, legjobb eredménye egy ezüstérem még az 1965–66-os szezonból. A klub legutóbb az alapszakaszban az ötödik helyen végzett, a rájátszás után viszont már a negyedik helyen zárt.

A Sint-Truiden keretében kevés a légiós, a Magyarországon is jól ismert Ibrahima Sidibe (a DVSC korábbi futballistája) mellett két német futballistát foglalkoztat a klub. A vezetőedző Guido Brepoels, aki 2008 óta irányítja az együttest, de a szakmai stábban ott van az egykori újpesti edző, Valére Billen is.

A belgiumi magyar játékosok száma így ötre nőhet, Tisza mellett Juhász Roland (Anderlecht), Kovács Péter (Lierse) és a Tőzsér Dániel, Köteles László (mindkettő Genk) páros is Belgiumban légióskodik.

 TISZÁT TÖBB KLUB IS KERESTE, DE ÚGY ÉRZI, FELELŐSEN DÖNTÖTT
 

„A hét elején értesültem a belgiumi lehetőségről, és amikor menedzserem, Filipovics Vladan néhány napja a konkrét ajánlatról is tájékoztatott, úgy ítéltem meg, jelen pillanatban a Sint-Truiden a legoptimálisabb választás a számomra" – kezdte Tisza Tibor.

„Nem ez a klub volt az egyetlen érdeklődő, más külföldi együttes, és több magyar élcsapat is keresett, de az észérvek, a szakmai szempontok a Sint-Truiden mellett szóltak. Huszonhat évesen abba a stádiumba érkezett a karrierem, amikor eljött az ideje a légióskodásnak, s nem mellesleg a szövetségi kapitánynak is jobban szemet szúrhat, ha külföldön teljesítek kimagaslóan. Ugyanakkor nem felelőtlenül választottunk, hiszen annak semmi értelme nem lett volna, ha egy olyan klubhoz kerülök, ahol nincs esélyem a folyamatos játékra. A belga bajnokság előrelépés, de mégsem akkora ugrás, amit ne tudnék teljesíteni. Az új csapatom sem zsákbamacskát vett, ismerik a képességemet, tudják mit várhatnak tőlem. Fontos, hogy érezem, valóban számítanak rám, s ezt az is bizonyította, amikor pénteken beszéltem az edzővel: már a taktikai utasításokról informált. Az előretolt ék mögötti szerepkört szánja nekem, amely poszt fekszik is a számomra."

„Az antwerpeni időszak is jó ajánlólevél lehet, mert a belga másodosztályban eltöltött hónapokra nem lehetett panasz, de az élvonalban talán még jobban érvényesülhetek, hiszen míg a másodosztályban inkább az ívelgetős futball dominál, a Jupiler League csapataiban több kombinatív futballista szerepel."

„Fél évem lesz arra, hogy megmutassam magam, s mivel itt, az európai labdarúgás szívében játszhatok, ha jól sikerülnek ezek a hónapok, nyáron továbbléphetek. Vasárnap már edzésbe állok, és bár szerdán a Genk lesz az ellenfél, az egy elmaradt mérkőzés pótlása, így nem léphetek pályára. A szombati, Anderlecht elleni idegenbeli bajnokin viszont már ott lehetek a csapatban. Alig várom a bemutatkozást, ugyanakkor furcsa lesz, hiszen már hozzászoktam ahhoz a szeretethez, amit az újpesti közönségtől kaptam, s amiért rendkívül hálás vagyok. Mondhatom: ha annyi élményben lesz részem az új klubomnál, mint amennyit az Újpestben átéltem, akkor maradéktalanul elégedett leszek a belgiumi szerződéssel" – zárta gondolatait a válogatott csatár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik