Thomas Doll: A Ferencváros ellen már nyoma sem lesz a Videoton kupakudarcának

Vágólapra másolva!
2017.11.30. 17:53
A Ferencváros azzal kezdte a hetet, hogy átbeszélte azokat a hibákat, amiket a Haladás ellen elkövetett. Dibusz Dénes az NSO Tv-nek elmondta, hogy kielemezte Kiss Tamás védhetetlennek tűnő gólját, és megoldást is talált arra, hogyan háríthatta volna. Thomas Doll bízik abban, hogy a Videoton ellen kellő szenvedéllyel lép pályára a csapata, míg a kapus biztos benne, hogy mindkét együttes motiváltan futballozik a szombati rangadón. Hazai pályán elfogadható eredménynek csak a győzelmet tartja, a vezetőedzővel egyetértve úgy véli, ellenfelük kupakudarcának már nyoma sem lesz a hétvégére. Kiderült az is, ki kezd a Fradiban csatárposzton. 

NB I, 2017–2018, 18. FORDULÓ
DECEMBER 2., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
15.30DVSC–Honvéd(Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei StadionKassai Viktor
15.30Paks–VasasPaks, Városi Stadion
Solymosi Péter
15. 30Újpest–BalmazújvárosBudapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
15.30Mezőkövesd–DVTK
Mezőkövesd, Városi StadionSzabó Zsolt
15.30PAFC–Haladás
Felcsút, Pancho ArénaVad II István
19.30FTC–Videoton(Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
TABELLA •NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik