- Utolsó módosítás:
- 2012-01-15 02:46:40
A siófokiak szakmai igazgatója, Horváth Károly pro licenc nélkül vállalja a felelősséget
Télen a feljutásért hajtottak, nyáron a bennmaradásért futnak
Az 1921 óta működő egyesület, a Siófoki Bányász futballistái BFC Siófok néven játszanak ismét az NB I-ben. Az első rangos sikert a Magyar Kupa-győzelem jelentette 1984-ben, majd egy évre rá a Siófok először jutott fel az első osztályba. Mindkét eredmény Szőke Miklós edző nevéhez fűződik.
![]() |
| László Andrásnak (jobbra) nem lesz ismeretlen az NB I légköre (Fotók: Török Attila) |
![]() |
| NB I ADATBANK – KATTINTSON A KÉPRE! |
E két sikeren túlmenően a klub története során többször került az érdeklődés középpontjába, s nem feltétlenül azért, mert ingázott az első és a másodosztály között. Majd’ húsz évvel ezelőtt, 1991 nyarán Andre Ritter, német tulajdonos érkezett a Balaton-partra, aki Eduard Geyer személyében német edzőt is hozott magával. A szakember Varga Istvánnal együtt irányította a csapatot, korábban a Dynamo Dresden és az NDK válogatottjának edzőjeként is dolgozott.
Dobogós helyezés és nemzetközi kupaszereplés volt a cél, ehhez egészen kiváló futballistákat igazoltak Siófokon: Fischer Pál, Fodor Imre, Kámán Attila, Gregor József, Máriási Zsolt, valamint a német Frank Wolf bújt az akkor klubszíneket jelentő piros-fekete mezbe. A tulajdonos 60 millió forintot ígért, de az üzletből nem lett semmi, novemberre elfogyott a pénz.
Azonban Siófokon volt még ennél is cifrább történet: 2005-ben a bajnokság végén a klub vezetői, Kuti István és Szieben László Diósgyőrbe vitték a Balaton FC-t – a Siófok gyakorlatilag megszűnt. Ekkor került a képbe Horváth Károly, aki olyan egyesületet keresett, amelyik nem tudja vállalni a másodosztályú tagságot, végül a Bodajk FC Kft. és Nemes Ferenc „igazolt” Siófokra, a csapat 2007-ben megnyerte az NB II-t. Horváth egyébként 1966-tól 1979-ig a Siófok futballistája volt, többször segítette az együttest edzőként, jelenleg ő a szakmai igazgató. Ahogyan fogalmaz: „A BFC Siófok Kft. elnevezésben a B betű egyszerre jelenti a Balatont, a Bányászt és a bodajki gyökereket.”
| A másik újonc: Szolnok – első osztályra ítélve | |
| A Siófok nyári felkészülése |
Horváth az edző is, mivel azonban nincsen pro licence, meccsek előtt és után nem nyilatkozhat: „Én egyenes ember vagyok, a csapat szerepléséért magamra vállalom a felelősséget.” Ifj. Mihalecz István segíti Horváth munkáját, a szakember tisztában van szerepével, ugyanakkor nem csupán bábszerepet tölt be, nemcsak nyilatkozik, hanem az edzéseken is tevékenyen részt vesz.
Mihalecz nem köntörfalaz: „Tisztában vagyok a helyzetemmel, mindent előre megbeszéltünk. A zalai munkám mellett jut idő Siófokra is.” Még szerencse, hogy nincsen sértődés, de vajon miért nincsen Horváthnak pro licence? „Nem szerezhetek egyelőre, egyszerűen nincs tanfolyam” – válaszolja az edzői papírok tekintetében csak pro licenccel nem bíró szakmai igazgató.
A konkrét szakmai munkát idén januárban vette át. A cél az első öt hely valamelyikének megszerzése volt, de az ötödik edzést követően a legenda szerint egyik játékosa a Balaton jegére esett hóban(!) levezényelt nagy iramú futást követően az öltözőben megjegyezte. „Mit akar maga, mester, feljutni?" S Horváth száján kiszaladt egy igen.
Ugyanakkor tudta, hogy a tetemes, hétpontos hátrányban nem tehet ilyen terhet játékosai nyakába, ezért mindig csak a következő meccsel volt hajlandó foglalkozni, de némi vigaszként kijelentette, reméli, a riválisok azért hibáznak… Így lett, a Siófok pedig feljutott, jelenleg a cél az NB I-es tagság meghosszabbítása. A nyári forróságban azért futnak a labdarúgók, hogy ne az utolsó vagy az utolsó előtti helyen fejezzék be a bajnokságot.
Időközben a BFC birtokolja a tulajdonrész 97 százalékát, a korábbi tulajnál, Nemes Ferencnél maradt 3 százalék. A stadiont a városi önkormányzat üzemelteti és tartja fenn. A tervezett költségvetés épphogy eléri a 200 millió forintot, a játékosok differenciáltan keresnek, de a 2010–2011-es bajnokságban az alapfizetés mellé csak akkor jár pontpénz a labdarúgóknak, ha az együttes nem áll kieső helyen. Tehát ha kieső helyen a csapat, hiába győz, a játékosok nem látnak egy fillért sem.
Ám Horváth nem tart ettől, még úgy sem, hogy Tóth Balázs és Nagy Lajos távozott az együttestől, a csapategység nem bomlik meg. A vezető azt vallja, addig nyújtóznak, ameddig a takaró ér, annak ellenére reálisnak tartja a bennmaradást, hogy nem dúskálnak az anyagi javakban. Csak azt sajnálja, hogy megszaporodott teendői miatt alig jut ideje nagy szerelmére, a Balatonra…
| |
Az utánpótlás-bajnokságban a Siófok 8 csapatot szerepeltet, mindegyik gárdával egy-egy edző dolgozik.
Az éves bérlet 10 000 forintba kerül, nyugdíjasoknak és diákoknak 5000 forint. A Videoton elleni bajnokira 1000 forintért és 500-ért (nyugdíjasok, diákok) lehet jegyet venni.
A 8000 nézőt befogadó stadion mintegy negyede ülőhely, világítás van. A hazai meccsekre átlagban 1500–2000 nézőt várnak, a nyári időszakban a Videoton, (1. forduló) az Újpest (3. forduló) és a Kaposvár (4. forduló) látogat a Balaton-partra, ezeken a mérkőzéseken 4-5 000 szurkoló is összejöhet, a második fordulóban a csapat Győrben játszik.
Sowunmi Thomas már a feljutásban is segítette csapatát, 11 gólja sokat nyomott a latban. A válogatott csatár ebben a bajnokságban legalább ennyit szeretne lőni. „Hetven százalék esélyt adok, hogy a Siófok jövőre is első osztályú marad" – nyilatkozta a támadó. László András régi bútordarab, csaknem 250 NB I-es mérkőzéssel a háta mögött. A helyzet pikantériája, hogy éppen Siófokon kezdett futballozni, s ha a csapat tartósan NB I-es maradna, a védő akár 300 első osztályú találkozón is pályára léphet. Ő a csapatkapitány. Azért, mert rutinos vagy azért, mert siófoki? „Mindkettőnek szerepe van benne, engem Horváth Károly szakmai igazgató – aki maga is siófoki kötődésű – jelölt ki. Ez persze nem lenne elég, de úgy érzem, csapattársaim is respektálnak. Egy cséká élete nem csak abból áll, hogy a meccsek előtt térfelet választ, igyekszem segíteni a fiatalokat a beilleszkedésben, mert a feljutásnál csak a bennmaradás nehezebb!" |
Érkezett: Molnár Péter (Győr, kölcsönbe), Kocsis Gábor (Videoton, kölcsönbe), Piller József (Vasas, kölcsönbe), Lukács Tihamér (Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Kecskés Tamás (MTK), Novák Alexisz (Budapest Honvéd II), Csermelyi Imre (Gyirmót)
Távozott: Nagy Lajos (?), Ribi Roland (szabadlistára került), Köntös Dániel (Tatabánya), Arany Zoltán (szabadlistára került), Sarus Balázs (szabadlistára került), Tóth Balázs (?)
Akivel tárgyalnak: Breno Agrezzi (brazil) |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 09:54 NFL: az FBI és a nemzeti gárda is készül a Super Bowlra
- 09:50 Vízilabda: az idő miatt csak két meccset rendeznek meg a mai programból
- 09:23 NB I: Kezsman érkezése ezúttal valóban felvetődött, de kevés rá az esély
- 09:01 London 2012: Oroszországban 100 ezer eurót ér egy olimpiai arany
- 08:55 NB I: több mint 10 edzőmeccs, ha a hó nem szól közbe, Detroitban a Vasas és a Fradi - program
- 08:36 Videó: Carles Puyol is tudja a pályán azt, amit Zinedine Zidane
- 08:32 Labdarúgás: 11 ország válogatottja érkezik a katolikus papok Eb-jére
- 07:49 NBA: nyert a Thunder, a Lakers és a Heat is, Morrow 42 pontja
- 07:25 London 2012: Neymar és Ganso mutatta be az új brazil mezt
- 07:09 NHL: nyert a Florida a Winnipeg ellen, Chicago-vereség Calgaryban
- 06:52 Újpest: Takács Zoltán a Vasas és Ciprus között választhat
- 01:08 Tenisz: Chela kilencedjére már bejutott az elődöntőbe a chilei tornán
- 00:59 Hollandia: Németh sérülés miatt kihagyhatja a vasárnapi bajnokit
- 00:16 Futsal MK: a Berettyóújfalu és az ETO elkerülte egymást az elődöntőben
- 23:52 Videó: A vereség bosszantó, de a Volán játéka biztató - Énekes
- Új tengely a PSG-nél, arabot kölcsönzött a Lyon
- Dzsudzsákra már akkor felfigyelt a Dinamo, amikor debreceni volt
- London 2012: Neymar és Ganso mutatta be az új brazil mezt
- Az egyik olasz lap B. István nevét emlegeti a bundaügyben
- Tovább tart a Borussia Dortmund pazar sorozata
- Több Mister X is van a DVTK-nál - új szintre léphetünk a piacon?
- NS: Mit mesélt Dzsudzsák Kuranyiról? Miért nem lett futballista Szepesi? - szombat
- Videó: Raúl újra a régi - zseniális trükk után sarkalt gólt az edzésen
- Újpest: Takács Zoltán a Vasas és Ciprus között választhat
- Hollandia: Németh sérülés miatt kihagyhatja a vasárnapi bajnokit
- Vb 1998: Ronaldót félrekezelték, akár meg is halhatott volna
- Nem a Fehérvár lábalt ki a hullámvölgyből
- Piqué tortát, Shakira Mercit kapott a közös szülinapon - fotó!
- NB I: Kezsman érkezése ezúttal valóban felvetődött, de kevés rá az esély
- Gisele Bündchen e-mailben szólít imádkozásra Bradyért
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt








