Szivics Seydinek: ha kamuzik, akkor fel is út, le is út

Vágólapra másolva!
2013.06.18. 07:59
null
Szivics rendteremtést ígér (Fotó: Török Attila)
Nem véletlenül emlegetett amatörizmust a Diósgyőri VTK első nyári edzésnapja után az újonnan érkezett szakvezető, Tomiszlav Szivics: volt játékos, aki a tréning előtti napon szólt neki, hogy nyaral... Szivics mindenesetre eltökéltnek tűnik, és kemény irányítást helyezett kilátásba.

– Mintha kicsit kevés lett volna a játékos…
– Nekem mondja? Nem tagadom, csalódott vagyok. Négy játékos kapott pluszszabadságot, ketten sérültek, az összesen hat. Akkor is legalább tizennyolc labdarúgónak itt kellett volna ma lennie.

– Nem gondolja, hogy túlzottan kemény szavakkal indította a felkészülést?
– Ugyan már! Ha butaságot mondtam, vállalom érte a felelősséget. Sok minden nem stimmel egyelőre ennél a klubnál, rendbe kell tenni a dolgokat. Hogy létezik például az, hogy tizenegy futballista jelenik meg az első edzésen? Nem vicc, volt, aki tegnap szólt, hogy nyaralni van, később csatlakozik a kerethez.

– Gondolom, örült a hírnek…
– Mondtam neki, siessen, mert naponta százezer forint a büntetése. Ezzel nem szoktam szórakozni. De volt néhány kamu jelentkezés is, Seydi például három nappal a kezdés előtt szólt, hogy Spanyolországban van orvosi kezelésen. Mondtam neki, rendben, ha visszajött, várom az orvosi papírokat az irodámba. Ha nem lesznek, fel is út, le is út.

– Mikorra kell összeállnia a végleges keretnek?
– A következő hétfőre. Kizárt, hogy valaki július elején essen be az öltözőbe, mondván, eddig máshol próbálkozott, hiszen az jószerivel lenullázza az addig elvégzett közös munkánkat. Nincs időnk tapogatózni, új csapat épül, új szakmai stábbal.

– Lesz sztárigazolás?
– Igen, szerintem lesz. Lencse Lászlót nagyon el tudnám képzelni a csapatomban, de hamarosan jön két brazil is. Egyikőjük már a keddi tréningen itt lesz, belső védő, csaknem két méter magas, Alves a neve. De jön még spanyol légiós is, ám ennél többet hadd ne áruljak el. Már így is többet mondtam a kelleténél.

– Azért marad is valaki?
– Ne vicceljen. Nekem senki ne akarja beadagolni, hogy Rudolf Gergely nem az egyik legjobb magyar támadó, hogy Elek Ákos nem válogatott szintű játékos, hogy Tisza Tibor magyar szinten nem kiemelkedő futballista, és még sorolhatnám… Hogy miért teljesítettek eddig alul, hamarosan kiderítem. Én hiszek bennük, hiszek a csapatban.

– Aláírta már a szerződését?
– Még nem. Néhány apróságot még javítanunk kell benne, de hamarosan az is meglesz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Bogáti Péter (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Ivan Rados (horvát, Kapaz Ganja – Azerbajdzsán, kölcsönből vissza), Hornyák Marcell (Kazincbarcika, kölcsönből vissza?), Kádár Tamás (Roda – Hollandia, kölcsön után végleg), William Rocha Alves (brazil, Tombense – Brazília)
Távozik/távozhat: Ambrusics Róbert (?), FernandoMiguel Fernández (spanyol, befejezi pályafutását), Gohér Gergő (?), Michal Hanek (?), José Luque(spanyol, befejezi pályafutását), Ribánszki László (?)
Kiszemeltek: Bodnár Richárd (Soroksár, próbajáték), Hidvégi Sándor (MTK), Lencse László (Videoton), Mohl Dávid (Kecskeméti TE), Takács Tamás (szerbiai, Szigetszentmiklós)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik