Szivics: Akkor indultunk el felfelé, amikor Rudolf már nem volt itt

2013.10.09. 10:27
null
Tomiszlav Szivicsnek nem volt szüksége azokra, akik nem állnak be a sorba (Fotó: Havran Zoltán)
A hét végi bajnoki fordulóban sorozatban hatodik győzelmét szerezte meg a DVTK. A piros-fehérek a Lombard Pápát (1–0), az Újpestet (2–0), a Puskás Akadémia FC-t (2–0), a Budapest Honvédot (2–0), a Kaposvári Rákóczit (2–0) és a Mezőkövesdet (5–0) is legyőzték, így hasonló sikerszériát produkáltak, mint az 1978–1979-es szezonban bronzérmet szerzett diósgyőri csapat. Tomiszlav Szivics vezetőedző az első négy forduló után három döntetlennel és egy vereséggel álló csapatnál történt, nagy visszhangot kiváltó rendrakásról, Rudolf Gergely távozásáról is beszélt a Nemzeti Sport interjújában.

 

– A nyári kifakadások eredménye?
– Lehet… – reagált sejtelmesen Tomiszlav Szivics, a második helyen álló DVTK vezetőedzője, akinek csapata sorozatban hat mérkőzést nyert meg az NB I-ben.

– Amikor nyáron Diósgyőrbe szerződött, kis túlzással még a fűszálra is rossz szemmel nézett.
– Ha már fű – többek között a pályák állapotát is kifogásoltam. Amúgy apróságokra kell gondolni, úgymint: kinek kell elsőnek és utolsónak elmennie az edzésről, vagy hogy közösen költsük-e el az ebédet. Az én koncepciómat kellett követni, s biztos vagyok benne, hogy sok embert idegesítettem a tökéletességre törekvő viselkedésemmel – bár ez nem különösebben foglalkoztatott. A lényeg, hogy be kellett állni a sorba, ennek végrehajtásában sokat segített Dudás Hunor ügyvezető és Kovács Zoltán sportigazgató. Következetesnek kellett lenni, senkivel sem kivételezhettem.

– A Győrbe távozó Rudolf Gergelyre gondol?
– Nehéz kérdés... Lehet, ha nálunk marad, akkor is nyerünk hat mérkőzést egymás után. De tény, akkor indultunk el felfelé, amikor Rudi már nem nálunk futballozott. Sohasem tudjuk meg az igazságot, de valószínűleg valahol félúton kell keresni. A sikerünk titka a rengeteg munka. S hogy minden levesben más a Vegeta.

– Tessék?
– Hogy minden levesben más a Vegeta. Hogy ez mit jelent? Piros lap miatt kiesett a védelem közepéről William Alves, Vadász Viktor került a helyére – nagyszerűen teljesített, nem tettem vissza a brazilt. Vági Andrást is kiállították, a mindössze 19 esztendős Eperjesi Gábor került a jobb oldali védő pozíciójába – kiválóan futballozik, nem tettem vissza a rutinosabb futballistát. Mondom, a mérce egyenlő, csak a teljesítmény számít.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIT GONDOL TOMISZLAV SZIVICS A PÉNTEKI HOLLAND–MAGYAR ESÉLYEIRŐL, ILLETVE FUTÁCS MÁRKÓ „ÖNCÉLÚ” TERVEIRŐL, KERESSE AZ INTERJÚT A SZERDAI NEMZETI SPORTBAN, VAGY TÖLTSE LE AZ E-ÚJSÁGOT!

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Feczkó Tamás erőddé változtatná a DVTK-stadiont

Labdarúgó NB II
2026.09.09. 06:33

Feczkó Tamás lett a DVTK vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 13:37

DVTK: Feczkó Tamás valóban ott volt a meccsen – ma be is jelenthetik az érkezését

Labdarúgó NB II
2026.09.08. 07:44

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23