Szerb edző a színmagyar csapatnál - Szivics Pakson

Vágólapra másolva!
2012.08.30. 10:33
null
Tomiszlav Szivics lesz a Paks vezetőedzője (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Ahogy azt korábban előrejeleztük, az MVM Paks labdarúgócsapata megállapodott Tomiszlav Sziviccsel – a szerb szakembert hamarosan bemutatják a csapatnak, és ma már edzést is tart.

A Paks vezetősége a napokban több szakemberrel felvette a kapcsolatot, miután eldőlt, hogy az első forduló után távozó Kis Károly helyére ideiglenesen kinevezett Máté Csaba nem marad a csapatnál – már múlt héten beszámoltunk róla, hogy az edző a Ferencvárosnál lesz Ricardo Moniz segítője, ma már részt is vesz a fővárosi csapat edzésén.

LÁZOK JÁNOS IS ÉRKEZETT
„Nemcsak új vezetőedző, hanem új játékos is érkezett Paksra. Lázok János írt alá két évre szóló szerződést az MVM Pakshoz. A 27 éves támadó az MTK-tól érkezik hozzánk, de korábban a Duisburgban futballozott” – adta hírül a paksifc.hu.

A tolnai vezetők többek között Bognár Györggyel, Horváth Ferenccel és Bozsik Péterrel is egyeztettek, de a befutó végül Tomiszlav Szivics lett.

A szerb szakember korábban két ízben is dolgozott az NB I-es Kecskemét vezetőedzőjeként. A 46. születésnapját tegnap ünneplő edző ma délelőtt már azért utazott Paksra, hogy aláírja a szerződését. Ezt követően még ma sor kerülhet a hivatalos bemutatásra is, és a mai tréninget már ő tartja Éger Lászlóéknak.

A tréner szerződtetését a délelőtt folyamán a klub hivatalos honlapja is megerősítette. „A vajdasági származású Tomislav Szivics lett az MVM Paks új vezetőedzője. Klubunk a következő nyárig szóló szerződést írt alá a 46 éves szakemberrel" – írta a paksifc.hu.

Szivics érkezése egy érdekes kérdést vet fel: a paksiak az élvonalban egyedüli csapatként csak magyar futballistákat foglalkoztattak, kérdés, hogy a szerb szakember érkezésével változhat-e ez a klubstratégia.

A korábban a szerb utánpótlás-válogatottaknál, legutóbb pedig az FK Hajduk Kulánál dolgozó Szivics szombaton a Haladás elleni idegenbeli meccsen mutatkozhat be a Paks kispadján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MVM PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Heffler Norbert (Siófok – lejárt a kölcsönszerződése), Kulcsár Dávid (Ferencváros), Lázok János (MTK), Nagy István (Siófok – lejárt a kölcsönszerződése), Simon Attila (Siófok), Tököli Attila (KTE), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC – lejárt a kölcsönszerződése), Zsók József (Kaposvári Rákóczi)
Távozik/távozhat: Bohner Roland (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe), Böde Dániel (Ferencváros),Gévay Zsolt (Gyirmót FC), Hrepka Ádám (MTK Budapest – lejárt a kölcsönszerződése), Laczkovich Donát (?), Magasföldi József (Gyirmót FC), Montvai Tibor (Nyíregyháza Spartacus), Nagy István (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe), Pap Roland (Siófok – kölcsönbe?), Szatmári Lóránd (Reggina – Olaszország, lejárt a kölcsönszerződése, onnan Pécsi MFC), Tamási Gábor (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe), Vári Barnabás (Szolnoki MÁV FC – kölcsönbe)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 perce

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
49 perce

A Curry nélküli GSW-t simán verte és egyenlített a párharcban a Minnesota – videók

Amerikai sportok
1 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás

Magyar válogatott
1 órája

A futballszuverenitás felé – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben

Egyéb egyéni
7 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
8 órája

Pénteki sportműsor: ETO FC Győr–Fehérvár FC az NB I-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik