Siófok: Sowunmit mindenképp szeretnék, pécsi légióst is tesztelnek

Vágólapra másolva!
2011.06.27. 11:51
Címkék
A Siófok labdarúgócsapata 6–1-es vereséget szenvedett szombaton a Zlaté Moravce elleni felkészülési mérkőzésen. A Balaton-partiak az első félidőben hat gólt is kaptak, amikor több próbajátékos is pályán volt az együttesben.



„Csalóka az ötgólos vereségünk – fogalmazott egyet aludva a vereség után Horváth Károly szakmai igazgató. – Mind a hat gólt az első félidőben kaptuk, márpedig akkor több próbajátékos, például a legutóbb a Pécsben futballozó Alekszandar Sztojanovszki, a Lombard Pápában és a REAC- ban is játszó Szabó Zsolt vagy az NB III-as együttesből felkerülő fiatal Varga Ferenc is lehetőséget kapott. Az első játékrészben pályára lépő csapat halovány teljesítménnyel rukkolt ki, senki sem tudta azt a formáját mutatni, amit a szerdai, egy nullás kudarccal végződő Besztercebánya elleni összecsapáson. A fordulás után már az alapcsapat kapott szerepet, az a társaság már megfelelően teljesített.”

„Csalóka az ötgólos vereségünk – fogalmazott egyet aludva a vereség után Horváth Károly szakmai igazgató. – Mind a hat gólt az első félidőben kaptuk, márpedig akkor több próbajátékos, például a legutóbb a Pécsben futballozó Alekszandar Sztojanovszki, a Lombard Pápában és a REAC- ban is játszó Szabó Zsolt vagy az NB III-as együttesből felkerülő fiatal Varga Ferenc is lehetőséget kapott. Az első játékrészben pályára lépő csapat halovány teljesítménnyel rukkolt ki, senki sem tudta azt a formáját mutatni, amit a szerdai, egy nullás kudarccal végződő Besztercebánya elleni összecsapáson. A fordulás után már az alapcsapat kapott szerepet, az a társaság már megfelelően teljesített.”

A Siófokban említett labdarúgókon – a Pécsen kegyvesztetté vált Sztojanovszkin, illetve Szabón és Vargán – kívül is pályára lépett több olyan labdarúgó, akinek nincs szerződése a Balaton-partiakkal: Sowunmi Thomas a csatársorban, míg a legutóbb az NB II-es Budaörsben szereplő Esterházy Mátyás a kapuban kapott helyet.

„Öt-hat hely még kiadó a kezdőcsapatban – fogalmazott Horváth Károly. – Nálunk edz Sowunmi Thomas is, mindenképp szeretnénk, ha visszatérne hozzánk.”

A 32 esztendős csatár szerint a sárga-kékeknél feltétlenül meg kell erősíteni a keretet. „Sokan távoztak, így például a kapus, Molnár Péter, a középpályás, Lukács Tihamér vagy a csatár, Délczeg Gergely. Ami a legfontosabb, egységesnek kell lennünk!” – mondta Sowunmi.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ZLATÉ MORAVCE (szlovák)–BFC SIÓFOK 6–1 (6–0)
Aranyosmarót, 700 néző
SIÓFOK: 1. félidő: Esterházy – Pécseli, Kiss Zs., Márton D., Köntös – Sztojanovszki, Ludánszki, Varga F., Sánta A. – Szabó Zs., Sowunmi. 2. félidő: Milinte – Mogyorósi, Lengyel D., Fehér Zs., Éles – Lattenstein, Horváth A., Tusori, Merczel – Huszák, Farkas J.
A Siófok gólját Huszák Tamás szerezte.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS – BFC SIÓFOK
Érkezett: Lattenstein Norbert (Szombathelyi Haladás), Lengyel Dániel (Szombathelyi Haladás), Köntös Dániel (FC Tatabánya), Farkas János (FC Tatabánya), Kiss Zsolt (Gyirmót), Éles Szilárd (Mezőkövesd), Huszák Tamás (Debreceni VSC, kölcsönbe), Milinte Árpád (Kaposvár)
Távozott: Csordás Csaba (?), Molnár Péter (Győri ETO FC, kölcsönből vissza), Novák Alexisz (Bp. Honvéd, kölcsönből vissza), Délczeg Gergely (Bp. Honvéd), Jean-Paul Nomel (elefántcsontparti, ?), Henry Isaac (nigériai, ?), László András (visszavonult), Katona Attila (?), Márton Dávid (?), Lukács Tihamér (?)
Akivel tárgyalnak: Ambrus Xavér (Dabas, próbajáték), Szabó Ádám (MTK Budapest), Molnár Péter (Győri ETO FC), Sitku Illés (Videoton FC), Sánta Attila (Kecskemét), Borszéki Csaba (klub nélküli), Honma Kazuo (szabadon igazolható), Sowunmi Thomas (szabadon igazolható), Alekszandar Sztojanovszki (PMFC), Szabó Zsolt (szabadon igazolható), Esterházy Mátyás (Budaörs)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
3 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
4 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
4 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik