Rudolf hétszer találta el a kaput ebben a szezonban

Vágólapra másolva!
2013.05.21. 17:13
null
Rudolf Gergely egyelőre nem tudott betalálni ebben az idényben az NB I-ben (Fotó: Mirkó István – archív)
Rudolf Gergelynek szerencséje sincs. A DVTK támadója a hétvégén a KTE-Phoenix Mecano ellen csereként beállva megszerezhette volna első diósgyőri bajnoki gólját, de hiába került helyzetbe, a „vészkapus" Póti Krisztián védeni tudott. A 28 éves, 24-szeres válogatott támadónak ez volt a 13. bajnokija, mióta ősszel visszatért az NB I-be. Megvizsgáltuk a nagy reményekkel szerződtetett támadó eddigi statisztikáit.

Rudolf Gergely az őszi szezonban korábbi sérülése miatt csak novemberben tudott bemutatkozni a DVTK-ban, majd tavasszal a DVSC-Teva elleni bajnoki előtt nyaksérülést szenvedett, ami után a 26. és a 27. fordulóban sem léphetett pályára. A Kecskemét ellen hétvégén csereként állt be, 30 percet játszott, gólhelyzetbe tudott kerülni, de nem volt szerencséje, az Antal Botond kiállítása után a kapuba kényszerülő védő, Póti Krisztián hárítani tudott. Így a válogatott támadó a szezonbeli 13. bajnokiján is gól nélkül maradt, és még gólpasszt sem jegyzett, mióta szeptemberben a DVTK-hoz szerződött.

Az InStat Football adatai alapján Rudolf eddig a szezonban 33-szor vette célba az ellenfelek kapuját (meccsenként átlagban két és félszer), de csak hétszer találta el a kaput (meccsenként 0.5-es átlag).

A legtöbbször az ETO ellen próbálkozott, ekkor hat kísérletéből kétszer találta el a kaput, és ugyancsak két kaput eltaláló kísérlete volt a Haladás ellen is. Eddigi teljesítményével valószínűleg ő sem elégedett, még akkor sem, ha nem kimondottan befejező csatárt játszik.

Az egyéb adatok között is szemezgetve azt is láthatjuk, hogy legjobban a mezőny leggyengébb csapata, az Eger ellen passzolt (30 átadás, 88 százalékos pontossággal), míg a legtöbb párharcát a második helyért harcoló Videoton ellen nyerte meg (18-at).

A fehérváriak elleni találkozó azért is érdekes, mert az összes megmozdulást figyelembe vevő, teljes statisztikai mutatója, az úgynevezett InStat indexe a Vidi ellen volt a legmagasabb (257 pont). Azaz a DVTK talán legjobb tavaszi meccsének tekinthető, 2–1-es győzelemmel záruló összecsapáson ő is nagyban hozzájárult a sikerhez, hiszen csak három diósgyőri produkált nála jobb indexet azon a találkozón (Ribánszki László 505, Tisza Tibor 271, Gosztonyi András 260 ponttal). Ugyanakkor ezen kívül csak a Kecskemét ellen lépte át a 200-as határt, ami az átlagosnál már valamivel jobb mutatónak felel meg.

Az látszik, hogy az ellenfelek kiemelt figyelemmel követik a pályán Rudolfot, a Ferencváros ellen például ötször is szabálytalankodtak vele szemben, összesen pedig 21 szabadrúgást harcolt ki a szezonban, bár Diósgyőrben aligha elsősorban ezért szerződtették.

RUDOLF GERGELY FONTOSABB STATISZTIKAI MUTATÓI
A 2012–2013-AS IDÉNYBEN AZ NB I-BEN
Összes lövés Kaput eltaláló lövés Pontos passzok (%) Nyert pár-
harcok (%)
Szabály-talanság Ellene elkövetett szabály-talanság Játszott perc Telje-sítmény index
KTE 3 1 12 (57) 8 (92) 0 0 30 230
MTK 3 0 21 (81) 12 (46) 0 2 71 118
FTC 4 0 9 (60) 8 (35) 1 5 90 128
Paks 4 0 25 (81) 6 (43) 2 3 90 167
Videoton 3 1 15 (65) 18 (47) 4 3 90 257
ETO 6 2 n. a. n. a. 0 2 90 112
Siófok 5 0 13 (68) 9 (35) 3 2 90 73
Haladás 2 2 22 (76) 4 (29) 0 1 57 140
Eger 1 0 30 (88) 7 (35) 2 1 77 154
Honvéd 2 1 11 (65) 2 (20) 0 0 45 114
Újpest 0 0 16 (59) 3 (21) 2 0 79 99
Pápa 0 0 2 (40) 2 (50) 0 1 7 109
PMFC 0 0 4 (57) 3 (43) 2 1 14 109
Összesen 33 7 n. a. n. a. 16 21 830
Forrás: Instat Football/mlsz.hu

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik