Röpködő milliók – van-e pénz az NB I-ben CFR-es, slovanos alapemberekre?

BOROS MIKLÓS, PÓR KÁROLYBOROS MIKLÓS, PÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2015.01.16. 15:21
Új trend alakulhatna ki a hazai átigazolási piacon, ha az elmúlt időszakban napvilágot látott érdeklődésekből üzletek köttetnének, és a környező országok neves klubjaitól – mint amilyen a kolozsvári CFR vagy a pozsonyi Slovan – érkeznének futballisták az NB I-be. De vajon mennyibe kerülnének? Mennyit kereshet a Haladás által kiszemelt Davide Petrucci, és mennyit a Videotonnal és a Debrecennel hírbe hozott Juraj Halenár? A hazai klubok már valóban képesek lehetnek megadni ezeket az összegeket?

Juraj Halenárt (középen)  a Videotonnal és a Debrecennel hírbe hozták (Fotó: Reuters)
Juraj Halenárt (középen) a Videotonnal és a Debrecennel hírbe hozták (Fotó: Reuters)
Juraj Halenárt (középen) a Videotonnal és a Debrecennel hírbe hozták (Fotó: Reuters)
Juraj Halenárt (középen)  a Videotonnal és a Debrecennel hírbe hozták (Fotó: Reuters)
Juraj Halenárt (középen) a Videotonnal és a Debrecennel hírbe hozták (Fotó: Reuters)

 

Egyre inkább azt tapasztalhatjuk Magyarországon, hogy kezd megváltozni a korábbi gyakorlat. Az egy-egy átigazolási időszakban tucatjával érkező, máshová nem kellő, szabadon igazolható délszláv játékosok helyett olyan labdarúgókat szemelnek ki a magyar együttesek, akik valamely környező ország jegyzett csapatában már bizonyították képességeiket, és most valamilyen okból lehetőség nyílhat arra, hogy olcsón megszerezzék őket. Ilyen ok lehet a CFR gazdasági válsága vagy éppen a Slovannál várható szakmai irányváltás – a gyengébb eredmények miatt több kulcsembertől is elköszönhetnek.

Kérdés azonban, hogy a magyar klubok képesek-e már versenyre kelni a fizetések terén a régió országaival. A lengyel piac elszívó ereje például egyre inkább növekszik, egyre több magyar és szlovák játékost próbálnak az Ekstraklasába vinni, miközben a diósgyőri Kádár Tamás elismerte, azért nem szerződött a nyáron a Wisla Krakówhoz, mert a DVTK-nál többet keres (úgy tudjuk, havi nettó nyolcezer eurós ajánlatra mondott nemet). Vagyis nem tűnik teljesen reménytelennek a magyar klubok piaci pozíciója, vagy mégis? Minden attól függ, hogy kivel kell versenyezni…

AZOK AZ IDŐK MÁR ELMÚLTAK… – ROMÁNIA

A kolozsvári vasutasoknál jellemzően a 2012-es Bajnokok Ligája-szereplés előtt igazolt játékosok fizetése igazán magas, közéjük tartozik a Győrrel szóba hozott, jelenleg az izraeli Beitarral tárgyaló Ciprian Deac is, akinek sajtóértesülések szerint havi nettó 20 ezer euró áll a szerződésében.

2013-AS TOPFIZETÉSEK ROMÁNIÁBAN*

1. Lucian Sanmartean (román, FC Vaslui)
380 000
– jelenleg al-Ittihad
2. Ricardo Cadú (portugál, CFR)
360 000
– jelenleg Gil Vicente
3. Matias Aguirregaray (uruguayi, CFR)
350 000
– jelenleg Estudiantes de La Plata
4.Marius Niculae(román, Vaslui)
320 000
– jelenleg Dinamo Bucuresti
5. Gabriel Muresan (román, CFR)
300 000
– jelenleg ASA Targu Mures
6. Modou Sougou (szenegáli, CFR)
300 000
– jelenleg Évian TG (kölcsönben a Marseille-től)
7.Pantelisz Kapetanosz(görög, CFR)
280 000
– jelenleg Skoda Xanthi
8. Daniel Coman (román, Vaslui)
250 000
– jelenleg Astra Giurgiu
9. Ousmane N'Doye
(szenegáli, Vaslui)
240 000
– jelenleg ASA Targu Mures
10. Vasile Maftei
(román, CFR)
240 000
– jelenleg Concordia Chiajna

*(euróban, éves szinten, nincs frissebb adat)

Friss hír vele kapcsolatban a kolozsvári sajtóban, hogy az ETO-tól kapott szerződéstervezete értelmében havi tízezer eurót (3.2 millió forintot), plusz minden győzelem után kétezer eurót (642 ezer forintot) kapott volna kézhez. Továbbá a klub lakást és „céges” autót biztosított volna a számára, és akkor a bizonyos feltételek teljesülése esetén járó prémiumokról még nem is beszéltünk. Nem sokkal később azonban Deac értesítette a győri vezetőket, hogy mégsem óhajt az ETO-ba szerződni, mert az izraeli Beitartól kedvezőbb ajánlatot kapott – a jeruzsálemi együttesnél átszámítva havi 5.5 millió forintot tehet majd zsebre, ha aláír – írja az actualdecluj.ro.

A román bajnokságban gyorsan elmúltak azok az idők, amikor a topcsapatok – többnyire külföldi – sztárjai akár évi 400 ezer eurós fizetést is kaptak, és a csapatátlag is elérte ennek felét. Az elmúlt évtized legjobban fizetett játékosa, a 2012-ben gólkirály brazil Wesley (FC Vaslui) esetében félmilliós gázsiról is írt a román sajtó.

A klubok fizetőképességének romlása miatt azonban most csökkenőben vannak a futballisták fizetései is: 2013 tíz legjobban fizetett játékosa közül senki sincs már akkori csapatánál, és öten már nem is Romániában futballoznak. Kolozsváron a CFR vezetősége a szezon elején havi 8-9 ezer eurós átlagfizetésről beszélt, és elengedte a kimagaslóan keresők többségét, ám a jelenlegi keret tagjait sem tudja időben fizetni. Nagyjából ebbe a kategóriába tartozhat a Videotonnal szóba hozott macedón válogatott Mirko Ivanovszkiis, míg a Haladás által kiszemelt olasz Davide Petrucci információink szerint valamivel kevesebbet keresett Kolozsváron.

Fehérváron a 8-9 ezer eurós nettó fizetés a hírek szerint nem számított ritkaságnak az elmúlt években, a szombathelyieknek viszont mindenképpen szintet kell ugraniuk, hogy előteremtsék Petrucci bérének a fedezetét. Igaz, nyáron Tommaso Rocchi hazai átlagnál magasabb gázsijára is találtak megoldást, akkor a mezszponzor bevonásával, de csütörtökön egy névadó szponzort is bejelentettek, aki segíthet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők:Dan Bucsa (román, Universitatea Cluj – Románia, szabadon igazolható), Miroslav Stevanovic (bosnyák, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Bénes László, Németh Bence, Szabó Levente
Kiszemeltek: Csizmadia Csaba (Lombard Pápa), Sebastian Chitosca (román, Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Ciprian Deac (román, CFR Cluj – Románia), Fazakas Géza (Sopron), Mihai Minca (román, CFR Cluj – Románia), Ionut Rada (román, CFR Cluj – Románia), Mateo Susic (bosnyák, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Dudás Ádám(Haladás ?), Leandro Martínez (olasz-argentin, Haladás ?), Mihai Nicorec (román, szabadon igazolható), Sváb Dániel (Sturm Graz ? – Ausztria, szabadon igazolható), Takács Ákos (befejezte pályafutását), Varga Roland (Ferencváros)
Kölcsönbe távozók: Illés Dávid(Lombard Pápa), Pongrácz Viktor (Lombard Pápa)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Valentin Babic (horvát),Milos Kocics (szerb),Stieber András, Michal Svec (cseh), Lazar Sztanisics (szerb), Völgyi Dániel (érdeklődnek iránta: Nyíregyháza, PAFC, Vasas)


AZ ADÓ A JÁTÉKOST TERHELI – SZLOVÁKIA

A szlovákiai piacot alapvetően meghatározza, hogy a klubok által kifizetett összegek – Magyarországgal ellentétben – nem tiszta pénzek, ugyanis Szlovákiában a futballisták egyéni vállalkozók, így a klubok nem fizetnek utánuk adót vagy egészségügyi hozzájárulást, a járulékok a játékosokat terhelik.

„A legmagasabb fizetések Trencsényben vannak. Az FK AS Trencín holland tulajdonosa a légiósoknak tizennyolcezer eurót is kifizet havonta, míg például a nyáron a Slovanhoz hazatérő válogatott Róbert Vittek is biztosan kap legalább tizenötezret. Ugyanakkor a fiatalok esetében ennek a töredéke is elképzelhető: két-háromezer euró, vagy még kevesebb. Például ebbe, az alacsonyabb kategóriába tartozik a Slovannál a huszonegy éves, magyarul is jól beszélő belső védő, Dávid Hudák, akit korábban a mi irodánk képviselt, és akit most szintén a lehetséges távozók között emlegetnek, például az ő esetében is el tudnék képzelni egy magyarországi szerződést” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a már több szlovák játékosügynökségnek is dolgozó Norbert Belán.

„Azt azonban hozzá kell tennünk, hogy Szlovákiában a klubok által kifizetett összegeket tizenkilenc százalékos adó terheli, amit a játékosoknak kell fizetniük az egészségügyi hozzájárulással együtt, mivel egyéni vállalkozók” – fogalmazott az ügynök.

A múlt héten a Nemzeti Sport Online számolt be először arról, hogy a Slovannál eddig meghatározónak számító két válogatott, a csatár Juraj Halenár és a középpályás Igor Zofcák Magyarországra szerződhet. Meg nem erősített pletykák szerint több klubnál, akár a DVSC-nél és a Videotonnál is szóba kerülhet a megszerzésük.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Papp Máté (PAFC), Milan Perics (Dunaújváros), Zsótér Donát (Dunaújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Borne Barisic (horvát, NK Osijek – Horvátország),Mirko Ivanovszki (macedón, CFR – Románia), Juraj Halenár (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia), Igor Zofcák (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia), Alekszander Grazdani (albán-görög, Ravenna – Olaszország)
Távozók:Milan Perics (szerb, Donji Szrem – Szerbia)
Kölcsönbe távozók:Kleinheisler László (PAFC), Nagy Zsolt (PAFC), Papp Máté (Dunaújváros), Zsótér Donát (PAFC)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Álvaro Brachi (spanyol, érdeklődnek iránta: Dunaújváros), Nikolics Nemanja (érdeklődnek iránta: AEK Athén – Görögország, Beitar Jeruzsálem – Izrael, Maccabi Haifa – Izrael), Dinko Trebotic (horvát, érdeklődnek iránta: Celta Vigo – Spanyolország; Genoa – Olaszország; Lech Poznan – Lengyelország),

 

TÚL KEVÉS VAGY TÚL SOK? – MAGYARORSZÁG

Fent idézett szakértőnk szerint ők juttatásokkal együtt tízezer euró felett keresnek Szlovákiában, és az adóterhektől függetlenül ennél kevesebbért aligha fognak váltani. A tízezer euró feletti fizetés pedig már nálunk is ritkább magaslatnak számít, de talán nem megfizethetetlen, Pécsen például Solomon Okoronkwo bevallottan havi tízezer euróért írt alá három évre, és például a Ferencvárosnál jelenleg is vannak ennél magasabb jövedelmek.

A havi tíz- és húszezer euró közötti bérekkel tehát már versenyképessé tudnak válni a magyar klubok a régióban, legalábbis bizonyos körökben. Más kérdés, hogy emellett átigazolási díjakra már nem igazán futja. A Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway a minap beszélt arról, hogy „a jobb magyar futballisták mérhetetlenül túl vannak fizetve. Az első harminc játékos Magyarországon sokkal több pénzt kap, mint azt bármilyen mutató indokolná. Ez a tulajdonosok butasága miatt van és a nemzetközi elvárás miatt. Akad olyan csapat, amelynél elvárás a BL-csoportkör. Ezért kifizetik azokat a béreket, amelyeket akkor lenne érdemes, ha a cél aktuálisan megvalósulna” – fogalmazott a sportvezető, aki bizonyos feltételekkel támogatna a magyar kluboknál egy bértömegsapka bevezetését.

Tény, a hazai átlagfizetéseket, és az NB I jelenlegi színvonalát nézve a futballunkban megkereshető havi kettő- és négyezer euró közötti átlag meglehetősen magasnak tűnik, nem beszélve a tízezer eurós vagy még ennél is nagyobb gázsikról. Viszont tény, ha le akarjuk váltani a „bálás szerbek” korszakát, és a kevesebb, de minőségibb légiósok felé szeretnénk elmozdulni, versenyképesek akarunk lenni, akkor tartani kell a fizetések terén a régiós átlagot. Ha a fent említett kiszemeltek közül lesznek olyanok, akik az NB I-ben folytatják, akkor az azt bizonyítaná, hogy mindezt sikerülhet elérni.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország)
Kölcsönbe érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország), Dudás Ádám (Győri ETO), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO), Mohl Dávid (PMFC), Davide Petrucci (olasz, CFR Cluj – Románia)
Távozók:Dvorschák Gábor (Mezőkövesd), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd – kölcsön után végleg?) Szakály Attila (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Andrij Jefremov (ukrán, OFC Russel Gabcíkovo, Bős – Szlovákia)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Gyurján Bence (érdeklődnek iránta: SKN St. Pölten – Ausztria), Gyűrű László (lejár a szerződése), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté (Veszprém után ZTE?), Zamostny Balázs (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Wittrédi Dávid (PMFC, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Kondás Kristóf
(Balmazújváros), Szatmári Csaba (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Juraj Halenár (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia), Igor Zofcák (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia)
Távozók: Dalibor Volas (szlovén, NK Maribor – Szlovénia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak:Rene Mihelic (szlovén, érdeklődnek iránta: Spezia – Olaszország, Eintracht Braunschweig – Németország) L'Imam Seydi (francia, érdeklődnek iránta: FK Dukla Praha – Csehország), Varga József (érdeklődnek iránta: külföld)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik