Románia: Miriutánál folytatja a Fraditól távozó támadó

Vágólapra másolva!
2016.07.28. 12:46
A kolozsvári CFR Cluj labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Hodgyai László. A 24 éves, csíkszeredai születésű támadónak a Ferencvárosnál lejárt a szerződése.

A kolozsvári klubnál meggyőző lehetett a vezetőedző, Miriuta Vasile személye, aki 2014-ben hagyta el az akkor anyagi nehézségekkel küzdő, azóta is csődvédelem alatt álló CFR-t, és győri, marosvásárhelyi, valamint cottbusi kitérőt követően – amint arról beszámoltunk – a napokban tért vissza. amint arról beszámoltunk – a napokban tért vissza.

Hodgyait 2012-ben szerződtették a zöld-fehérek Marosvásárhelyről. A csatár szerepelt az NB III-as tartalékoknál, illetve az NB II-es Soroksárban, amellyel a ferencvárosiak partneri szerződésben vannak. Az előző idényben az NB III-ban játszott, 27 bajnokin háromszor volt eredményes.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Oliver Hüsing (német, Werder Bremen – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, legutóbb kölcsönben Brentford – Anglia)
Kölcsönből visszatérők: –

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csernik Kornél
Kiszemeltek: Fiola Attila (Puskás Akadémia), Stieber Zoltán (Hamburg, a tavasszal kölcsönben Nürnberg – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim, a tavasszal kölcsönben Hannover 96 – Németország), Piotr Trochowski (német, szabadon igazolható, legutóbb Augsburg – Németország), Rafael van der Vaart (holland, Real Betis – Spanyolország)
Távozók: Hodgyai László (szabadon igazolható; CFR Cluj – Románia), Kunsági Roland (soroksári kölcsön után ETO FC Győr), Roland Lamah (belga, lejárt a szerződése, érdeklődnek iránta: Crvena zvezda – Szerbia, Egyesült Államok, Katar, Kína), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Popov Patrik (Békéscsaba)
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár, ismét kölcsönbe), Csilus Tamás (Soroksár), Silye Erik (Soroksár), Valencsik Dávid (Soroksár, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

NB I 2016–2017, 3. FORDULÓ
JÚLIUS 30., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Haladás–Honvéd Sopron, Soproni Városi Stadion
Vad II István
18.00: Újpest–Paks (Tv: M4 Sport)
Budapest, Illovszky-stadion Pintér Csaba
20.30: Ferencváros–DVTK (Tv: M4 Sport) Budapest, Groupama Aréna Bognár Tamás
JÚLIUS 31., VASÁRNAP
18.00: DVSC-Teva–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport) Debrecen, Nagyerdei Stadion Iványi Zoltán
18.00: MTK–Mezőkövesd Dunaújváros, Dunaújvárosi StadionSolymosi Péter
18.00: Videoton–Vasas
Felcsút, Pancho Aréna Kassai Viktor
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik